Victor Cherbuliez francia

„Haragszik reám a tisztelendő úr! Pirongat hanyagságomért, melyet egyenesen hálátlanságomból származtat; egész keserüséggel hányja szememre, hogy már harminc hónapja nem irtam egy betüt is…”

Ha a valószinüség uralkodnék a világ eseményein, akkor Larinski Abel gróf és Moriaz Antoinette kisasszony bevégzik életpályájukat, a nélkül, hogy valaha találkoznak. Larinski gróf Ausztriában Bécsben élt; Moriaz kisasszony pedig Párist csak a szép idényre hagyta el, mely alatt Corneilesben időzött. A gróf nem foglalkozott egyébbel, mint egy saját találmányu fegyverrel, mely találmány folytán nagy vagyonra remélt szert tenni; de ebben csalódott. Ugy hitte, hogy ezen fegyvert, mely minden eddig ismert rendszert felülmult, a szakemberek érdem szerint megbecsülik, és hogy egy napon az osztrák-magyar gyalogság számára az uj találmányt megveszik.

Karácsony este volt; a Saint-Germain negyedbeli nevelő intézet kis kápolnája sohasem volt díszesebb, kedvesebb és tömjénfüsttől illatosabb. A jászol előtt, mely tömérdek gyertya fényében ragyogott, tizennyolc fiatal leány térdelt két sorban, s ugy látszott, hogy mindnyájan mély áhítatba merültek. Ezek voltak azok a növendékek, akik még ebben az esztendőben végkép távoznak az intézetből; különös kegyként megengedték nekik, hogy egy óra hosszat vigasztalják a kisded Jézust.
A jászol valóban csinos volt; olyan korban élünk, hogy mindent tökéletesítenek: az iskolákat, a bábukat, a kivilágítást. A kisded Jézus viaszból készült, kövér, piros-pozsgás volt, és a szalma melyen feküdt, valódi szalma volt. Anyja fehérbe volt öltözve és gyönyörű világoskék öve festői ráncokban hullt a földig; a fiacskája fölé hajolt, vizsgálva hogyan lélekzik. Szent József, a botjára támaszkodva, gondolkodó, merengő szemekkel nézte ezt a csodát.