Vera Csaplina orosz szovjet

A dingókutyusok megkaparintották a seprűt, kergetőztek, egymástól elkapkodták, a többiek meg rohantak utánuk. A dingók, az oroszlánkölykök, a medvebocsok majdhogynem eljátszották Krilov A hattyú, a csuka meg a rák című meséjét. Mind egyszerre belekapaszkodtak a seprűbe, húzták mindenfelé, s ha aztán valamelyiknek sikerült a seprűt leszakítania a nyeléről, újra kezdődött a hajsza.

12. oldal, A mi állatkertünk, Pihenő (Móra, 1983)

Aznap este, amikor Árvácskával játszott, Vaszja véletlenül a padlóra nézett, és meglátta, hogy telis-tele van szórva fekete sörtékkel. Elcsodálkozott. Jobban szemügyre vette Árvácskát, és megdöbbenéssel észlelte? bajszának minden szála ott van a helyén, és méghozzá hófehér; azok a szőrszálak meg, amelyeket oly gonddal gyűjtött és ajándékozott, feketék voltak!
A magyarázat roppantul egyszerű volt. Árvácska a seprűvel játszott, és abból tépte ki a fekete sörtéket, Vaszja pedig azt hitte, hogy az az oroszlán bajszaszőre, és elajándékozta.
Egyébként a seprű sörtéje is kielégítően hatásosnak bizonyult. Azt mondják, akik kapták, hogy határozottan oroszlánszívűvé váltak!

76. oldal, Árvácska, Az oroszlán bajsza (Móra, 1983)

Semmit sem lehetett a szobában hagyni. Ha Vaszját telefonhoz hívták, vitte magával az ágyneműjét. A lakók kikacagták: „Mi az, Vaszja, elüldözött a társbérlőd?” De Vaszja nem haragudott a társbérlőjére. Türelmesen, kedvesen bánt a kisoroszlánnal, igyekezett magához édesgetni.

55. oldal, Árvácska, Szent a béke (Móra, 1983)

Kurta: sovány, hosszú lábú róka. Nagy, hegyes füle van, egy icipicit kancsal szeme és örökké mosolygó pofája. A farka pedig nem szabályos, rendes rókafark; a hosszú, lompos fark helyett, amely a róka legfőbb ékessége, csupán kurta csonkot viselt. De még ez is valahogyan huncut, pajkos kifejezést adott egész lényének.
Kurta nagyszerűen tudott alkalmazkodni az élet viszontagságaihoz. És volt még egy érdekes tulajdonsága: rendkívül szabadságszerető rókaként minden ketrecből sikerült megszöknie.

147. oldal

A gyógyulás jeleit elsőként Peri észlelte. Amikor Árvácskának görcsei voltak, a kutya félt tőle, az asztal alá bújt, közelébe sem merészkedett. Most megint vele aludt, gondosan bolhászta bundáját, pofáját nyalogatta. Egyszer aztán beszaladt hozzánk Vaszja, és újságolta, hogy Árvácska széttépte vasonatúj nadrágját meg a vázlatát, amit az asztalon hagyott! Mind roppantul megörültünk ennek a hírnek, mert ez annyit jelentett, hogy Árvácska egészen meggyógyult.

64. oldal, Árvácska, Árvácska nagybeteg (Móra, 1983)