Tudástár

>

Vaszary Gábor (Budapest, 1897. július 1. – Lugano, 1985. május 22.) magyar író, újságíró, forgatókönyvíró. Vaszary János színész, író és Vaszary Piri színésznő bátyja.

Életpályája

Festeni tanult a Képzőművészeti Főiskolán Vaszary Jánosnál, majd abbahagyva tanulmányait, újságíró lett. 1921-ben a Szinyei Merse Pál Társaság jutalomban részesítette. 1924-től Párizsban élt, ahol lapoknál volt rajzoló. 1932-ben tért haza. Mint regényíró és humorista nagy népszerűségre tett szert; derűs hangú írásait többnyire maga illusztrálta. 1947-ben emigrált, Svájcban telepedett le. Rövid ideig a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott.

Munkássága

Vaszary Gábor: Monpti

Vaszary Gábor: Monpti

Cikkei, regényei saját illusztrációival jelentek meg. Sorra jelentek meg népszerű regényei. Monpti című regényét 28 nyelvre fordították le, háromszor filmesítették meg. Állítólag a német nyelvű kiadások példányszáma elérte a kétmilliót. Színházakban is játszották német nyelven. Színpadon Magyarországon is feltűnt a Monpti, sőt egyes előadásaiban állítólag maga Vaszary játszotta a főhőst, míg a női főszerepet az író nagy szerelme, Gervay Marica alakította. Amellett, hogy nagy sikerű regényeket írt és kiválóan rajzolt, Vaszary Gábor újságíróként is jelentős szerepet vállalt az 1930-as és 1940-es években. Kiállt a kulturális élet szélsőjobb oldal felé orientálódó képviselőivel szemben. Elbeszéléseket és színdarabokat is írt.

Családja

Szülei Vaszary Gábor (1866–1932) fővárosi főjegyző és Csipka Auguszta (1876–?). Apai nagyapja, Vaszary Mihály (Keszthely, 1827. július 13. – Kaposvár, 1892. augusztus 13.) volt, aki fiatal korában uradalmi ispán, majd Kaposváron tanár lett, apai nagyanyja hosszufalusi Szabó Kornélia volt. Dédapjának, Vaszary Antal (Keszthely, 1797. július 16. – ?) szűcsmesternek a féltestvére, Vaszary Kolos esztergomi érsek volt.

Színházi művei

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma íróként: 36.

  • A meztelen lány (1946, 1948, 2004)
  • Az ördög nem alszik (1946, 1948, 1987, 1990, 1992, 2001–2002, 2011)
  • Őszinteség (1946)
  • Ő vagy ő? (1947)
  • Bubus (1948–1949, 1982, 1985, 1991, 1998, 2004, 2009)
  • Meztelen hazugság (1949)
  • Ki van odafenn? (1986)
  • Potyautas (1991, 1994)
  • Ki a harmadik? (1993)
  • A hölgy vetkőzik (1995)
  • Klotild néni (1997)
  • Ez is nászéjszaka? (2002)
  • A vörös bestia (2005–2006)
  • Ránk fér... (2006)
  • Kakasülő (2008)

Művei

Vaszary Gábor: Mesekönyv
Vaszary Gábor: Monpti
Vaszary Gábor: Ő
Vaszary Gábor: Csak Te!
Vaszary Gábor: Vigyázz, ha jön a nő
Vaszary Gábor: Amiről a férjek álmodoznak
Vaszary Gábor: Ketten Párizs ellen
Vaszary Gábor: Kislány a láthatáron
Vaszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van
Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen
Vaszary Gábor: Szegény fiatalok
Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik
Vaszary Gábor: A nő a pokolban is úr
Vaszary Gábor: Tavaszi eső
Vaszary Gábor: Tiz deka boldogság
Vaszary Gábor: Alszik az Isten
Vaszary Gábor: Volt egyszer
Vaszary Gábor: Pók

Vaszary Gábor: Mesekönyv · Vaszary Gábor: Monpti · Vaszary Gábor: Ő · Vaszary Gábor: Csak Te! · Vaszary Gábor: Vigyázz, ha jön a nő · Vaszary Gábor: Amiről a férjek álmodoznak · Vaszary Gábor: Ketten Párizs ellen · Vaszary Gábor: Kislány a láthatáron · Vaszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van · Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen · Vaszary Gábor: Szegény fiatalok · Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik · Vaszary Gábor: A nő a pokolban is úr · Vaszary Gábor: Tavaszi eső · Vaszary Gábor: Tiz deka boldogság · Vaszary Gábor: Alszik az Isten · Vaszary Gábor: Volt egyszer · Vaszary Gábor: Pók

Filmjei

  • Tokaji rapszódia (1937)
  • Mámi (1937)
  • Mai lányok (1937)
  • Végre! (1941)
  • Egy éjszaka Erdélyben (1941)
  • Az ördög nem alszik (1941)
  • Bubus (1943)
  • Makkhetes (1944)
  • Boldoggá teszlek (1944)
  • Monpti (1957)

További információk