Vasadi Péter magyar
1926. június 1. (Újpest) – 2017. november 24.
Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Vasadi Péter |
---|---|
Nem | férfi |
Könyvei 41
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Kortárs vers Kortárs · Új Forrás könyvek Új Forrás · Emberhalász könyvek
Fordításai 1
Antológiák 32
Róla szóló könyvek 2
Népszerű idézetek
Tegyük föl
Tegyük föl, hogy az,
aki mellett leélted
életedet, akiről már
rég nem tudod, hol
csokrozódnak benne
molekuláid, s hol
benned az övéi, mint
elromlott hangszer,
megnémul. Mint egy sárba
hullott szoborfejnek,
arca merev. Nem halt meg.
Él, de mintha nem élne.
Reggel rád pillant, néz
csak és mosolyog. Hosszan.
Kérdéseidre válasza nincs.
Nem tudod, mit csinálj.
Sírtál már eleget.
Nézted őt. Szereted. Ez,
hogy szorongva, de szereted,
ítélet. Nem látszik örömnek,
pedig az. Nem olyan, amiről
a válasz-kész bölcsek annyit,
s kedvtelve szavalnak.
Te csak állsz, ülsz s fogod
a kezét. Szereted. Kettőtök
halála vagy egyszerre. Még
sincs semmi túlhabzás. Nincs
e világi remény. Csak szeretet.
Mint sivatagba zuhant kőoszlop.
Nem puha, nincs ivadéka, se őse,
izzó ágai belefúródnak a bárgyú
homokba. Csak szeretet. Szótlan,
szegény, személytelen szeretet.
Nincs lobogása. Semmi nem ég
tőle. Levelet nem hajt. Nem
kúszik a föld rejtette Centrum
irányába. Ez a semmi a végletekig
ugyanaz — szeretet.
53. oldal
VASADI PÉTER
PANASZ
Hogy nem vagy itt.
Ahol meg vagy,
kellesz is, nem is.
Ellátnak, igaz, bekötöznek,
„aranyoskám, inni kell sokat”,
s „még egy kanálnyit,életem”;
én bár nem mondhatom,
az maradtál nekem.
Kettéhasítva élek.
Ágyad üres. A könyveim
lehelte, papírszagú hideg
engem lapoz. Megroppannak
ágydeszkák, székkarok.
Mint őszi fa, csöndben,
magamnak hulldogálhatok.
Tegnap kutatva néztél.
Kezemhez csúsztattad kezed,
s egyszerre lobbant bennünk
elpergő parazsával
az ősemlékezet
*
Te ott, én itt.
Te szundikálsz, én
diszkréten pusztulok.
Nem ad hangot szerelmünk.
Mint lassuló patak,
kövek közt elcsorog.
Hol van, hová lett,
ki szomjazott
rá ennyire?
…Ott én, itt te.
Uram, Uram,
de nehéz, de sok.
11-12. oldal · Vasadi Péter
Itt ülsz az utamban
lépésnyire, békakirály. […]
Lustán mozdul a szem-
héjad, a szemed. Jó
nekünk itt lenni, ugye.
Maradunk… Tudod-e
– meglepnek szavaim –,
tudod-e, hogy százötven
sebet ütöttek rajta? Még
a sarka, tompora, ajka
is csupa vér volt.
Tüskebozótot nyomtak
durván a fejébe, nem
koszorút. Nocsak, ez
volna, ilyen egy ártatlan?
Hadd ömöljön akkor a vére.
Nyolc bőrszíj kígyózik
egy korbácson. Hosszabb-
rövidebb. Nyolc sebből
tépje a húst a szíjak
végére csomózott, kicsi
ólomsúlyzó. Csupa izom,
vaskos pribékek teljes
erőből dolgoztak a rángó
testen. Legalább öt.
Mellvértben. Állukra
futott, onnan csöpögött
le az izzadság. Alsó-
karral maszatolták szét
a homlokukon…
MIÉRT?
Miért?
miért…
Nekem a dicsőség?
Neked, Isten, a korbács?
Béka, te király vagy,
értesz ebből valamit?
Válaszul elugrasz hirtelenül.
Talán mert kiabáltam.
84-85. oldal, Varangy-ének (Napkút, 2014)
Vasadi Péter:
NAPHALÁSZAT
Ne húzzátok túl feszesre a kötelet
valakinek mindig oldoznia kell
Ne álljatok szorosan egymás mellett
valaki mindig menekül. Lámpát
lóbálva lépegetnek ki a halászok az
éjből, mely nagybetegen dombjai közé
visszaesik. Fölkel a Nap. A süvöltés
meg az ének vele kel föl a bárkákon
ahogy túrják a vizet, mint legendák
az időt. Figyelem a sűrű szemű hálót:
meddig ér el karmos széle, ha kiröpül?
Egyszer még benne sistereghet a Nap
s tűzfejű halnak néznék a halászok
Tiszta az ég, de testem viharzónáiban
újra meg újra gyülekeznek a felhők:
ujjongásra vagy haragra lobbanok el?
Dolgoznak a lapátok. Süllyed a Nap
és egyre éberebb a mohóságunk
ÚT
Csupa tűz-jég-seb
az üdvösség útja,
és nem is út, taposatlan
szik, botladozás, elesettek
talpa világít a sötétben,
van, aki fölkel s aki nem
káposztányi göröngyök,
szürke sziklafejek közt.
Mégis, nem tudom, hogyan:
az egyetemes haldoklásban
virágözön hullámzik rajtunk
át, mint a zene, és minden
csönd, akárhányféle is,
még neszeit is kiveti
magából. […]
8. oldal (Napkút, 2014)
AZ ISTENI UNOKA
te nem haltál meg,
József Attila, te
nem tudsz meghalni,
átköltöztél egyikünkből
a másikba, igen, olykor
bizonyosságom van, hogy
mi Urunknak legkedveltebb
mennyei titkára, ünnepi
játszótársa lehetsz,
állítólagos őrületed
az összegyűrt eget is
kisimító szerelmedben
gyökeredzett, hogy is
érthették volna, akik
védekezésül fejükre
vonták tetőnek a
hidegfrontot, polgári
alapossággal tömködve
rejtett réseit is:
sztyeppei-vad-éhségű
szíved lassan-lassan
fölfalta az elmédet,
húsoddal beburkoltad
a didergést, félelmet
a hiteddel, lázzal etettél
mindenféle cemendét, írót,
hivatalt, rendőrt, urakat,
zakóba öltöztetve a láng-
észt, ki jeges józansággal
ítél, hallgat, belemarkol
a mélybe, át fölszíneken;
s bánt is, ha úgy hozza
a helyzet… te ne tudnád?
…övéi közé jött, tűrhetetlen
szerelemmel; hát a sötétség
hétköznapian kirekesztette
ezt az izgága hadarót,
ki ráadásul proli is;
a „legjobbak” észre se
vették: fekszel a síneken.
Végre, ismét úri a
rend Magyarországon.
9-10. oldal (Napkút, 2014)
[…] nem tudjuk,
mit tesz az, imádni?
Sebaj. Imádjuk. Keresse a szem.
Vagy nézzetek utána.
Még ha semmi is az,
amit láttok, megszentel.
Van, aki látta egészen.
Azóta lobog, mint a Csipkebokor.
35. oldal - A vér ihletése (részlet) (Napkút, 2014)
Ellenpont
Meghalok, ha nem halok meg,
s nem halok, ha meghalok.
Sok élet, de egy halál van,
a legélőbb egy Halott.
Bezsúfolva egy Halálban
minden halott élni fog.
Ha nem így van, sok halott
tesz úgy, mintha lázban élne;
ha nem így van, nincs sehogy.
Nem árulok zsákbamacskát,
a Jónál nem jobb „a jobb”.
Enni kértek, enni adtam,
öröklétet egy falatban.
Hogy éljetek, ide jöttem,
még meghaltok bűnötökben.
Jártam-keltem ige-fénybe
öltözötten, s ti ijedten
belöktetek a sötétbe.
Ott adtam bocsánatot.
Meghaltam, már nem halok.
108. oldal - Ellenpont (Napkút, 2014)
Tetőzés
Ha Te nem kellesz,
én legyek épp az,
aki kell?
Megbotránkoztat,
amit erre felelsz:
igen, éppen te.
Akkor most jöjjön
a teljes csönd,
vagy az az ordítás
a Jelenések Könyvéből.
És nem számít,
angyal-e, aki ordít,
vagy fenevad.
Mindkettő lezuhantat.
*
Elítéltettél. Eltelítesz.
117. oldal - Tetőzés (Napkút, 2014)
Elölről kéne mindent
kezdenünk. A múltat
tényleg végképp eltörölni.
Nyugalmasan, mert azt,
ami belőle szívünkbe
költözött, úgysem lehet. […]
7. oldal, Ismétlés (Napkút, 2014)