Vas István magyar

    Képlet

Ha most találkoznánk, egy napra csak,
Már pontosan tudnók, mit kell csinálni.
Már nem volnának itt fölösleges szavak:
Lemúltak a volt élet álvitái,
A sértődés, a becsvágy, a háló, melyben éltünk.
Fölösleges harc volt, reménytelen.
Mit számítana már a győzelem?
De fájni tud ma is a vereségünk.

Ha most találkoznánk, egy napra csak,
Már tudnánk pontosan. Csak egy találkozásra!
Nem volnának fölösleges szavak,
Ha egyszer eljönnél. Hiába kérlek.
Ami belőlünk megmaradt,
Csak mint a minden dolgok fizikája,
Csak mint a mozgás, az anyag:
Valami algebrai kivonat,
Egy elmúlhatatlan érvényű képlet.

65. oldal

Mindig volt kiút. Csak türelem kell
A figyeléshez, a némasághoz,
A névtelen, az észrevétlen
Léptekhez, léthez. Mindig volt kiút…

42. oldal Mindig előre (részlet)

Vas István: A mámorból született

Vérzett a menny, s a nemző cseppeket
Felfogta lent a szörnyek óceánja.
A szépség, a mámorból született,
Valami másra utal, nem magára.

Ha áhítattal nézem szemedet,
Arany sugara magasabb arányra
Mutat, mivel a földi szeretet
Az égi szépség sugarát kívánja.

Minden tagod valamit közvetít,
A homlokod, a hátad, fürtjeid,
Betűi egy bonyolult ékírásnak.

A testednek is szépséget az ad,
Amiről szól. És egész te-magad
Egy felvillanó, boldog híradás vagy.

594. oldal - XX. század (Orpheusz Könyvek, 1991) · Vas István

Köszönöm, hogy magadhoz intesz –
És elválik, hogy melyikünk lesz,
Aki lépést a másikhoz igazít.

60. oldal Rejtendő szerelem 2 (részlet)

Amihez az iskola hozzáért, rögtön elvesztette nemcsak minden érdekességét, de értelmét is; szikkasztó szél volt ez, amelytől a varázskertek is kietlen homokká változtak. Hogy sikerült a történelmet, amely arany és piros és fekete lángokkal lobogott Jókai és Hugo regényeiben, olyan poros lomtárrá silányítani?

A tavalyi hó / 5. Költőietlen művelődés

IDEGENBEN

Magyar gyufa kabátzsebemben –
Hazám, hazám, hazám, így hordozlak téged,
Minden otthoni izléstelenséget
Egy gyufacímkébe sűrítetten.

19. oldal

EGY OLASZ KÁVÉHÁZBAN

Csak ülni, nem írni,
A világot beszívni
Mindenestül, valami hitetőt
Tárolni, nem akaratra,
Az új meg új szavakra,
Mint azelőtt,
Csak egy ideig kibírni
Azt, amit lebírni,
Sőt, magunkból kiírni
Már semmi sem adhat erőt.

18. oldal

Az önfejű férgek
A földön el se férnek

117. oldal A három skorpió (részlet)

Élsz-e még élek szeretlek
Én se mindenben halok meg

50. oldal Budai pillanat (részlet)

Hogy a magyar avantgardizmus nem folytatható, ez oly nyilvánvalónak látszott, hogy nem kellett rá sok szót vesztegetni. Legkevésbé arról beszéltünk, bár be nem vallottan mindnyájan tudtuk, hogy ennek a folytathatatlanságnak egyik oka éppen Kassák. Nem is elsősorban azért, mert birodalmában, a magyar avantgardizmus területén nem tűrt meg más költői szuverenitást, mert minden tehetséges tanítványával összeveszett, és utóbb már csak műkedvelőket tűrt meg maga mellett. De a mi becsvágyunk elől mégsem az őt körülvevő jelentéktelenség zárta el az utat a modernizmus felé, sokkal inkább a belőle sugárzó jelentékenység. Az, hogy tehetsége erejével megritkította maga körül a levegőt, és elszikesítette a talajt a modernizmus minden más lehetősége és változata számára, hogy a magyar avantgárd ő volt, Kassák Lajos és semmi más. Valami grandiózus összeférhetetlenség volt a költészetében is, amelyet egyetlen szál sem fűzött össze a régebbi magyar költészettel, és ahonnan egyetlen szál sem futott tovább az új magyar költészet szőttesébe. Apollinaire vagy Eliot sok mindent folytatott, Kassák semmit; s Eliotot és Apollinaire-t lehetett folytatni, Kassákot nem.

A félbeszakadt nyomozás / 20. Nyomozva és védekezve