Tudástár

>

Varga Tamás · Vargha Balázs

Varga Domokos (családnév: Vargha) (Kunszentmiklós, 1922. október 8. – Budapest, 2002. május 12.) József Attila- (1973) és Kossuth-díjas magyar író, újságíró. Varga Tamás matematikatanár és Vargha Balázs irodalomtörténész testvére.

Élete

Varga Domokos 1922. október 8-án született Kunszentmiklóson Vargha Tamás és Magay Mária gyermekeként.

A József Nádor Műegyetem Erdőmérnöki Karán szerzett diplomát 1944-ben.

1945–1946-ban Debrecenben kataszteri mérnök, 1946-tól a debreceni Néplap munkatársa volt. 1947-től a Cserkészfiúk, a Március Tizenötödike szerkesztőjeként, 1948–1949 között a Szabad Népnél, később, 1954–1956 között az Irodalmi Újságnál dolgozott. 1949–1952 között a Magyar Rádió munkatársa, utána 2 évig szabadfoglalkozású író.

Bibó István · Tóbiás Áron

1950-ben kizárták a pártból, mivel felesége féltestvére volt a Rajk-per egyik vádlottjának. Az 1953. júniusi politikai fordulat után Nagy Imre reformtörekvéseinek támogatója. A forradalom alatt rádióműsorokat készített. 1956. november 12-én "Forradalmi Ifjúság" aláírással szovjetellenes röplapot készített. 1956. november 14-én a Nagy-budapesti Központi Munkástanács ülésén felolvasta Bibó István kibontakozási tervezetét, melyet Tóbiás Áronnal a Magyar Írók Szövetsége titkárainak jóváhagyásával vittek magukkal az ülésre.

1957. január 20-án letartóztatták. 1957. október 9-én a Legfelsőbb Bíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte. 1958-ban szabadult. 1958-1968 között erdőmérnökként dolgozott, majd az Élet és Irodalom munkatársa lett. 1970-től szabadfoglalkozású író. 1992-től a Lyukasóra szerkesztője lett.

2002. május 12-én hunyt el Budapesten.

Magánélete

1948-ban feleségül vette Stolte Magdolnát. Hét gyermekük született.

Művei

Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása

Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása

Varga Domokos: Ős napkelet
Varga Domokos – Vekerdi László: Európa születése

Varga Domokos: Ős napkelet · Varga Domokos – Vekerdi László: Európa születése

Történelmi ismeretterjesztő könyvek

Varga Domokos – Vekerdi László: A világ kereke
Varga Domokos: A mogyeriektől Mohácsig
Varga Domokos: Emlékezzünk eleinkről
Lászlóffy Csaba – Varga Domokos: A magyarság rövid története a kezdetektől 1526-ig

Varga Domokos – Vekerdi László: A világ kereke · Varga Domokos: A mogyeriektől Mohácsig · Varga Domokos: Emlékezzünk eleinkről · Lászlóffy Csaba – Varga Domokos: A magyarság rövid története a kezdetektől 1526-ig

Bölcs Bagoly sorozat

Varga Domokos: Népek kenyere
Varga Domokos: Erdei esztendő

Varga Domokos: Népek kenyere · Varga Domokos: Erdei esztendő

További művek

Herman Ottó

Varga Domokos: Ipiapacs
Varga Domokos: Herman Ottó
Varga Domokos: Erdőkerülőben
Varga Domokos: Fiúkfalva
Varga Domokos: Kölyökkóstolgató
Varga Domokos: Vizek könyve
Varga Domokos: Aranyhomok
Varga Domokos: Nem születtünk szülőnek
Varga Domokos: Víg játék – végjáték
Varga Domokos: A Szampó népe
Varga Domokos: Késsél soká, örök tél!

Varga Domokos: Ipiapacs · Varga Domokos: Herman Ottó · Varga Domokos: Erdőkerülőben · Varga Domokos: Fiúkfalva · Varga Domokos: Kölyökkóstolgató · Varga Domokos: Vizek könyve · Varga Domokos: Aranyhomok · Varga Domokos: Nem születtünk szülőnek · Varga Domokos: Víg játék – végjáték · Varga Domokos: A Szampó népe · Varga Domokos: Késsél soká, örök tél!

  • Ormai Árpádné sztahanovista szövőnő élete és munkamódszere; Népszava, Bp., 1951 (A munka hősei)
  • Pruzsinszky József sztahanovista esztergályos; Népszava, Bp., 1951 (A munka hősei)
  • Kiszlinger József sztahanovista esztergályos élete és munkamódszere; Népszava, Bp., 1951 (A munka hősei)
  • Megújhodó magyar tájak. Természetátalakító munkák Magyarországon; Népszava, Bp., 1952 (Ötéves tervünk nagy művei)
  • Mezőgazdaságunk gépesítése az ötéves tervben; Népszava, Bp., 1952 (Ötéves tervünk nagy művei)
  • Édes hazánk (1954)
  • Ipiapacs; Magvető, Bp., 1964
  • Kutyafülűek (1966)
  • Herman Ottó; Móra, Bp., 1967 (Nagy emberek élete)
  • Erdőkerülőben; Szépirodalmi, Bp., 1970 (Magyarország felfedezése)
  • Kamaszkrónika. Vallomások és tűnődések; Kossuth, Bp., 1971
  • Fiúkfalva. Regény; Móra, Bp., 1972 (Sirály könyvek)
  • Kölyökkóstolgató; Zrínyi Ny., Bp., 1974 (Kozmosz könyvek)
  • Herman Ottó. A kalandos és küzdelmes sorsú nagy magyar tudós élete; 2., átdolg. kiad.; Móra, Bp., 1976
  • Vizek könyve; Szépirodalmi, Bp., 1976 (Magyarország felfedezése)
  • Jó játék a víz, a levegő (1976)
  • Tisztelt családom, -od, -ja (1979)
  • Jó játék a fény, az árnyék (1979)
  • Aranyhomok; Móra, Bp., 1980 (Ezerszínű Magyarország)
  • Finn testvéreink (1982)
  • Bábel tornya (1983)
  • Ég és Föld (1985)
  • Budapest 315 színes képpel; szöveg Varga Domokos; fotó Benkő Imre et al.; Corvina, Bp., 1985
  • Rejtelmes világ (Kérdések könyve 2., 1990)
  • Kies Kiskunság, szeretett Szentmiklós; Magyar Írókamara, Bp., 1994 (Lyukasóra-könyvek)
  • Ritkaszép magyar népmesék (1998)
  • Nem születtünk szülőnek. Tapasztalatok, tanulságok, töprengések; Hét Krajcár, Bp., 1999
  • Édesanyám sok szép szava. Kis magyar századelő; Hét Krajcár, Bp., 1999
  • A tölgyfa tetején. A szerző válogatása életművéből; Trikolor, Bp., 2000 (Örökségünk)
  • Íróiskola. Tollforgatás mesterfokon; Magyar Írók Egyesülete–Hét Krajcár, Bp., 2001 (Lyukasóra-könyvek)
  • Víg játék – végjáték; Hét Krajcár, Bp., 2002 (Varga Domokos válogatott művei)
  • A Szampó népe; szerk. Pap Éva; Valo-Art BT, Bp., 2002
  • Késsél soká, örök tél! Varga Domokos költeményei; Hét Krajcár, Bp., 2018 (Varga Domokos válogatott művei)

Díjai

  • Év Gyermekkönyve díj (1986)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992)
  • Arany János-díj (1997)
  • Károli Gáspár-díj (1998)
  • Kossuth-díj (2002)
  • Magyar Örökség Díj (2015)

További információk