Varga Csaba Béla magyar

Az Afganisztánban élő pastunok hite szerint, amikor a Mindenható megteremtette a világot, a teremtés végén megmaradt neki egy nagy halom szikla. Nem akarta, hogy bármi is pocsékba menjen, ezért a sziklákból megalkotta Afganisztánt.

(első mondat)

– Már hogyan lennék cigány?
Johanna megcsóválta a fejét, egy pillanatra belépett a kocsma ajtaján, majd egy fényesre csiszolt, csillogó óntállal bukkant elő.
– Jobb ez, mint a tükör. Nézd meg ebben magad.
Ramposz megragadta a lány kezét, és a tálat odatartotta az arca elé.
– Hé, tényleg. Cigány vagyok!… Dikk mán, milyen jóképű!

127. oldal

A talpát odatámasztotta a varga mérődeszkájára. A cipőkészítő egy nedves ronggyal gyorsan ledörzsölte a lábát.
– Mit csinálsz, te gazember? – hördült fel meglepődve a lovag. – Miért vizeztél össze? Talán büdös a lábam?
– Dehogyis nagyuram! De ez elengedhetetlen ahhoz, hogy pontos méretet vegyek.
– Ja, az más – válaszolta megenyhülve Sir Arthur. – Nem is lehetne büdös, hiszen egy hónapja sincs, hogy megmostam. Tudományosan bizonyított tény, hogy annál gyakrabban lábat mosni egészségtelen. Persze karácsony előtt amúgy is meg akartam mosakodni. Ennél gyakrabban csak a hitetlen szaracénok mosakszanak!
A varga elismerően bólogatott. A lovag szavait hallva érezte, hogy ismét egy tapasztalt, messze földeket bejárt, finom úriemberrel hozta össze a sors.

324. oldal

– És Franz Kafka, ő is közénk tartozott?

(első mondat)

– És Franz Kafka, ő is közénk tartozott?
– Az átváltozás miatt kérdezed? Igen, ő is közülünk való volt.
– Magától nyílt ki?
– Szerintem igen. És ez nem volt könnyű neki!
– Bele is roppant. Bele is halt.
– Csodálkozol rajta?
Kevin lehajtotta a fejét és egy darabig csendben maradt.
– Igazából nem – válaszolta végül.

9. oldal, Prológus (Delta Vision, 2013)

    A híd semmit nem változott az elmúlt hatvan év folyamán. Egyszer-kétszer átfestették, és a tetején most már aranyfényben ragyogtak a hatalmas, kitárt szárnyú ragadozó madarak. Pár éve még villamossín választotta el a hegytől.
    Ma már nincsenek villamosok. Mára az egész tömegközlekedés lement a föld alá. Ötven perc alatt el lehet jutni a város egyik végéből a másikba, és ez nem kevesebbet jelent, mint hogy megtettünk háromszáz kilométer távolságot. Az egykori főváros helyén terpeszkedő település nagyobb volt, mint egy régi megye. Gyerekkoromban ment egy film, a Szárnyas fejvadász. Az a város volt ilyesmi. Majdnem annyian éltek benne, mint egykor az egész országban. Csak hát régen, a villamos, a bűzt okádó autók és az agytumort okozó mobiltelefonok idején, még nem jártak idegen lények az utcákon. Nem éltek itt lárvák.

12. oldal, Prológus (Delta Vision, 2013)

    Zsák, a nagydarab, mogorva srác már nem bírta tovább, és felmordult:
– Még mindig nem értem, hogy egy ilyen kemény gyereknek miért kell tanulnia? Az egyetemre csupa naplopó mocsok jár. Az én adómból lógatják a töküket. Mennyi pénzt is kapsz a munkahelyeden? Ha lejönnél a klubba kidobónak, röhögve kétszer-háromszor annyit keresnél. És tudod, hogy mennyi csinos csaj jár oda? Csupa menő szolis bige!
    Kevin ismét elmosolyodott, de a mosolya most elég szomorú volt.
– Megígértem, hogy tanulni fogok.

30. oldal, Első könyv, 1. fejezet - Széteső világ (Delta Vision 2013)

– Figyeljen rám, Ranjit! Mostantól csillagkapukat fogunk gyártani.
[…]
– De hát…
– Semmi de hát! Mi is tudunk ilyen szerelvényeket gyártani. Van vasunk, van műanyagunk, a lámpákat meg megoldjátok.
– De, uram. A technológia… – Ranjit szinte vinnyogott.
– Semmi de hát. Nézzen ki pontosan úgy, mint az igaziak!
– Uram, de nekünk nincsenek olyan érzékelőink, amivel ki lehetne szűrni az idegeneket.
– Nem is kell bele. A mi csillagkapuink így majd olcsók lesznek. Ez kell Ázsiának meg Afrikának. Ti legyártotok százezret belőle, én meg eladom a négereknek meg a többi söpredéknek.
– De, hát nem fognak működni.
– Mindent én oldjak meg? Rakjatok bele egy számlálót, és a kapu kezdjen el villogni, minden századik ember után. A zsaruk majd kiderítik róla, ha esetleg ártatlan. Állítólag annyi itt az idegen, hogy nem nagyon nyúlhatunk mellé.
– De uram! Ez nem tisztességtelen?
    Mr. Roy teli torokból nevetni kezdett. Még a könnyei is eleredtek. Amikor végre megnyugodott, megköszörülte a torkát és megszólalt:
– Tisztességgel nem fogod tudni kifizetni az új házad törlesztését. És ne gondold, hogy nélkülözhetetlen vagy! Ha én kirúglak, kinél keresel ilyen sok pénzt?
– Könyörgöm, uram, ne tegye! Megcsináljuk!
– Meg bizony! Bármikor le tudnálak cserélni.

124. oldal

– Haeresis maxima est opera maleficarum non credere! A legnagyobb eretnekség, ha nem hiszel a rossz asszonyok létezésében! Neked is tudnod kellene, hogy a nők alantas szörnyetegek! Nem is emberek, kezdettől fogva a sátán oldalán állnak! Benne van a Bibliában! Ezt írja Aquinói Tamás, Augustinus, de még Arisztotelész is!
– Arisztotelész semmi ilyet nem írt! – pattant fel Leonardo.
– Te ne szólj ebbe bele, hullazabáló! Örülj, hogy még élsz, firenzei! Máglyán volna a helyed, a boszorkányok között!

117. oldal

A göndör hajú ifjú megragadta egy ház sarokgerendáját, és megállt a latyakos hóban. Hátranézett, mielőtt belépett volna a sikátorba. Tudott volna ő olyan nesztelenül is futni, mint egy macska, de hát akkor nem tudta volna követni a henteslegény. Ha azonnal lerázza, abban nincs semmi mulatság. Megvárta, amíg a fújtató, nagydarab, izmos fiatalember is befordult a sarkon, én csak akkor futott tovább. Mivel hátrafelé nézett, nem vette észre a váratlanul előbukkanó görnyedt alakot. Mindketten a sáros hóba zuhantak.
– Jaj! – kiáltott fel Greti, a molnár cselédje.
– Ó, jaj! – kiáltott fel Ramposz, és megpróbált úgy esni, hogy a lány feküdjön felül. Mire felkeltek, már a henteslegény is odaért hozzájuk. Ramposz elővillantotta legmegnyerőbb mosolyát.
– Azt hiszem, ő a tiéd – jelentette ki, és a legény felé tolta a lányt.
A hentes fia Gretire bámult. Valósággal felizzott kettejük között a levegő. Abban a pillanatban elfeledkeztek az egész világról. Greti elfelejtette az átélt szörnyűségeket, a rettenetes jóslatot, a legény pedig elfelejtette az üldözést, és elfeledkezett az üldözöttről is.
– Azt majd megfogom – ajánlotta fel segítőkészen Ramposz, és elvette a legénytől a bárdot. – Úgyis szükséged lesz mindkét kezedre.

194. oldal