!

Vajda János magyar

1827. május 7. (Pest) – 1897. január 17. (Budapest)

Tudástár · 6 kapcsolódó alkotó · 3 film

Nemférfi
Életrajz

Könyvei 26

Vajda János: Találkozások
Vajda János: Vajda János válogatott versei
Vajda János: Egy honvéd naplójából
Vajda János: Vajda János összes versei
Vajda János: A virrasztók
Vajda János: Az üstökös
Vajda János: Csörg a patak, szól a kakukk
Vajda János: Vajda János összes költeményei
Vajda János: Vajda János válogatott művei
Vajda János: Gina emléke

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Populart Füzetek Interpopulart · Osiris Klasszikusok Osiris · Gondolkodó magyarok Magvető · A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra · Klasszikus magyar líra Kossuth · Magyar Remekírók Szépirodalmi · Magyar Helikon minikönyvek · Fekete verseskötetek Szépirodalmi · Fehér verseskötetek Szépirodalmi · A magyar költészet kincsestára Unikornis

Szerkesztései 1

Klein László – Szegő András – Vajda János (szerk.): Szomszédaink voltak / They were our Neighbours

Fordításai 2

Tyler Cortland: Az orvosok
Thiers M. A.: I. Napoleon Szent-Ilona szigetén

Antológiák 17

Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): Írott kövem dobom a mélybe
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki
Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 35.
Vas István (szerk.): Vallomás
Katona Tamás (szerk.): Én angyalkám, szép madárkám
Illés Lajos (szerk.): Aki legdrágább, aki legszebb…
L. Jeszenszky Ágnes (szerk.): Örök természet
Rába György (szerk.): Verses világjárás
Csukás István (szerk.): Koncert

Róla szóló könyvek 7

Rónay György: Petőfi és Ady között
Hatvany Lajos – Glink Károly: Beszélő házak és tájak
Pásztor Árpád: Gina és Rozamunda
Komlós Aladár: Vajda János
Sultz Sándor: Igézet
Riedl Frigyes: Vajda, Reviczky, Komjáthy
Bóka László: Vajda János

Népszerű idézetek

Swoosh>!

A költőnek, ti többi emberek,
Emelni szobrot ne siessetek.
Mert úgy lehet, még áll a büszke emlék,
Midőn dalát már régen elfeledték…

Halhatlanok birája az idő.
Csak akkor tudjátok meg, hogy mi ő,
Ha elmerültek hosszu századok,
S hozzá hasonlót még nem láttatok…

Részlet a Tünemények c. költeményből

Vajda János: A virrasztók Válogatott versek

Batus>!

Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri…
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek…

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan…
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik… és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?…

Vajda János - Nádas tavon

Izolda P>!

Az üstökös

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama „nagy”, melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!…

1882

Carmilla >!

Igy űl a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak…

Harminc év után - 171. oldal (Szépirodalmi, 1973)

Vajda János: A virrasztók Válogatott versek

1 hozzászólás
Carmilla >!

Míg lesz meg nem értett emberi magány, sírig tartó szenvedélyes szerelem, az ember számára enyhet nyújtó természet, míg érdekelni fogja az embert az élet és a halál titka, addig mindig lesznek, akik Vajda verseihez letelepszenek.

Utószó (Boros Dezső) - 191. oldal (Szépirodalmi, 1973)

Vajda János: A virrasztók Válogatott versek

Lunemorte P>!

Siessetek szeretni, élni,
Hamar, hamar, tél lesz megint!

Gina emléke

danlin>!

AZ ÜSTÖKÖS

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama „nagy”, melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!…

1882

53. oldal

Carmilla >!

Tehetlen, véges minden gondolat.
Teremts magadnak egy istent magad,
S higyj benne buzgón, esztelen, vakon.
– A teremtésben nincsen irgalom…!

Elmult idő 2. - 169. oldal (Szépirodalmi, 1973)

Vajda János: A virrasztók Válogatott versek

Carmilla >!

Elmúlnak majd mind e világok;
Egy ravatal lesz az ég boltja.
Egymás után e sok gázlángot
Egy láthatatlan kéz kioltja.

Nyári éjjel 2 - 173. oldal (Szépirodalmi, 1973)

Vajda János: A virrasztók Válogatott versek

Nyufymano>!

Hiszek az örök igazságban.
Hiszem, hogy ő maga a nap.
Körén örök forgandóság van,
De ő nem változik, marad.

Egy gyűrü ez a végetlenség.
Kerek a sors, a tér, idő.
Csak fejeinkben a képzelt vég.
Az egyetemben nincs meg ő.

Velünk e múló földi létben
Ez a kerék forog, forog;
Korongján mennyi a »föl«, épen
Csak annyi az »alá« is ott.

Az éjre nap, a napra éjjel,
A télre megjön a tavasz.
Ki elborít keserüséggel,
Ne félj, meg is vigasztal az.

Isten vezérli a világot,
Kinek mindenre gondja van.
Ki rózsabimbót, szép lányt alkot,
Nem lehet rossz, igaztalan.

Te porba vérezőn tiport szív,
Nyugodj meg hát te is, szivem.
Itélet napja, mely előhív
Onnan, rád is virad, hiszem.

Hogy is kivánod, hogy neked már
Itt most igazat adjanak?
A századokba nyúljanak, bár
Létük forgása pillanat?

Van itt igazság e világon;
Arány mérettel egyező.
Vegyétek a jelent, nem bánom.
Enyém a végtelen jövő.

Kik csak azért nem öltök testet,
Mert nincs reá hatalmatok;
Mert biztosabb és nektek édesb
A lelket orgyilkolnotok;

A bujdosóvá lett igazság
Nyomában csaholó kopók;
A józan ész nyaka csigáját
Kitekerő szellembakók;

Országkerítők, népzsebvágók,
Kiváltságolt heresereg,
Fölbérelt becsület-sirásók,
A hazugságban mesterek:

Mint déli nap lángözönében
Fönnlebegő kevély sasok,
Ti mostan úsztok a dicsfényben,
Dúsak, nagyok, hatalmasok.

Arcképetek kirakatokban
Koszoruzottan tündököl;
Robogtok címeres hintókban,
Rám a sarat, port verve föl.

Titeket bámul kegysovár nép;
Nevetek mindenütt ragyog.
Mellettetek most én csak árnyék,
Vagy annál is kevesb vagyok.

Learattok, habzsoltok mindent;
Nyomaitokban nő a gaz.
A szegény, ki nem látja istent,
Azt képzeli, ti vagytok az.

A multakat megtagadjátok
A jelen örömeiért.
Ez a ti istentek, bálványtok,
Az áruló judási bér.

De a jövőt bár gunyoljátok,
Áhítja titkon szivetek.
Ah, ha megvásárolhatnátok!
De mind hiába, nem lehet.

Ez átkotok, ez büntetéstek.
Mi nektek elmulás, halál,
A ponton, hol ti véget értek,
Kezdetre létem ott talál.

Hiába érc, márvány emléktek.
Lesz rajt irás, fényes – (hamis;
Jó emberek jó pénzért nektek
Hazudnak még a sírban is),

De majd ha az ismerettárból,
Hová nevetek halni tér,
A pár sort, mely még rólatok szól,
Kirágta a könyvtár-egér,

S nem lesz e földön semmi többé,
Se nyomotok, se árnyatok,
Mi egykor itten azt jelölné,
Hogy éltetek, hogy voltatok;

A messze, mérhetlen jövőben
Siromon is, rég omladó
Porom fölött, habos mezőben
Dús rendet vág az arató;

A nap alatt, e szép világon
Elváltozik sok minden itt;
»Abroncsszekér«, sok ákom-bákom
Hieroglifjét feledik.

Országhatárok összefolyva;
Sok szer, ma ünneplő divat,
Muzeumok ereklyelomja –
Ott porladoz üveg alatt…

De mig ez a világ világ lesz,
Megújul benne a tavasz,
Emberkebelben egy szív érez,
És dobban arra, mi igaz;

Erdő a visszhangos hegyekben,
Mezőkön liliom terem:
Lesz illat a virágkehelyben,
És a szivekben szerelem.

És addig élek én is, ottan
E hő szivekben lesz sirom,
Mint illaté az albumokban,
Mit ott hagy egy hervadt szirom;

Mint láncolat a szellemlétben,
Egy hang, mely örök, mert igaz.
És széjjelomló földi lényem –
Az én lelkemnek része az!

Majd pázsitos ligetnek alján
Patak fölött, előtte könyv,
Ábrándos ifju, merengő lány,
Szivébe' kéj, szemébe' köny.

Velem mulat, rám gondol, lelkén
Mint a villámlás, átrezeg,
Ifjúi kor tavaszleheltén,
Mit lelkem egykor érezett.

És elborong, mereng magában,
Elálmodozva széttekint:
Mikor még én e földön jártam,
Minő világ lehete itt?

Mult századok, holt nemzedékek
Szerelme, mint egy távirat.
Régmult, jövő dalomban élnek
S egymással csókot váltanak.

Ti fényes szappanbuborékok,
Most hát ti csak ragyogjatok,
Kit föld porába letiportok,
Én csak parányi mag vagyok.

De napja feljön, kifakad, hajt
És szerte árad el dalom.
Virágától benépesül majd
Tenger mezőség, völgy, halom.

Oh, sok, nagyon sok, mondhatatlan,
Mit én e földön szenvedék.
S nincs vigaszom, csak e tudatban,
De legyen! – ez nekem elég.

Pásztortüzednek, hő barátság,
Szép rózsafádnak, szerelem,
Csak töviseit, csak szilánkját,
Bimbóit én nem ismerem.

Bár leghivebbjét, emlőjétől
Gorombán elrugott hazám.
Sebaj! azért ne panaszold föl,
Szivem, csak valld meg igazán:

Van-e a földnek annyi kincse,
Mely elbillentse mérleged,
Cím, hatalom, vagyon miért te
Cserébe adnád e hited?

289-293. oldal, Megnyugvás (1883)