Utassy József magyar
1941. március 23. (Ózd) – 2010. augusztus 27. (Zalaegerszeg)
Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Utassy József |
---|---|
Nem | férfi |
DIA | pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/utassy-jozsef |
Életrajz |
Könyvei 28
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Új termés Magvető
Szerkesztései 1
Fordításai 5
Antológiák 53
Róla szóló könyvek 2
Népszerű idézetek
Hazamegyek
Nem vár senki:
a kapuból hiányzol,
a kertből hiányzol,
a házból hiányzol,
gyászol
minden almafa,
gyászol,
reszket a ribiszkebokor
érted:
nem érintheti
kötényed,
térded,
sírvafakadnak
a szőlőtőkék,
zokog a lugas,
bár nincs eső rég,
pereg a könnye
a körtefának,
szakad a könnye
a szilvafának,
csak én állok itt,
akár az állat,
nyüszítek érted,
kikaparnálak,
de csak vakogok:
és várlak,
várlak.
Daltalanul
Elhagyott minden.
Isten se pártol.
Száműzetett az
ének a számról.
Sisakos tollam
bebábozódik.
Nincs dal! Az ember
csak átkozódik.
Ómen
Azért,
mert ennek az országnak
Hortobágya van:
nem kell
föltétlenül
ökörködni!
225. oldal
Szeretek én menni,
menni megigézve,
bejárni a májust
suhogva, kísértve.
Barangolni fényben,
sugaraktól verten
himnuszod hatalmát
borzongani, Kertem.
Jaj, szeretek élni – - -!
S ha utamnak vége:
beleőrülök egy
tulipán tüzébe.
Utassy József: Keserves Versek, 1986 – 1989
Szeptember
Csönd. Park. Piros pad.
Vállamra ejti kezét
a gesztenyefa.
Még bánatom is boldog!
Fölnézek rá, mosolygok
Utassy József: Keserves Versek, 1986 – 1989
Nincs bűn, amire van magyarázat.
Öltél: bűnös vagy, Huszadik Század!
Ezért csillagra zárom a szemed,
s énekre csikordítom a szádat.
32. oldal - A mélységekből (részlet)
Te meg a tenger
Én elkísérlek, el a tengerig.
Folyókat búcsúztatnak így a fűzfák,
megtorpannak a parton lengetik
ágaikat, borulnak, gyönyörűm, rád.
A rengeteg víz megráng, remeg érted.
Velem a fűzek szomorúan nézik,
ahogyan átadod magad a kéknek,
s hűtlen hajód lassan tovafehérlik.
Utassy József: Keserves Versek, 1986 – 1989
Félek már magamtól,
félek, nagyon félek,
félek, ha megvillan,
késétől e kéznek.
Házam is, hazám is
csontig kifehérült,
anyámat átkozom,
világra miért szült.
Mért szültél világra
anyácskám, szerelmem:
magam vagyok immár,
nincs már hová mennem.
19. oldal - Félek már