Utassy József magyar

Hazamegyek

Nem vár senki:
a kapuból hiányzol,
a kertből hiányzol,
a házból hiányzol,
gyászol
minden almafa,
gyászol,
reszket a ribiszkebokor
érted:
nem érintheti
kötényed,
térded,
sírvafakadnak
a szőlőtőkék,
zokog a lugas,
bár nincs eső rég,
pereg a könnye
a körtefának,
szakad a könnye
a szilvafának,
csak én állok itt,
akár az állat,
nyüszítek érted,
kikaparnálak,
de csak vakogok:
és várlak,
várlak.

Daltalanul

Elhagyott minden.
Isten se pártol.
Száműzetett az
ének a számról.

Sisakos tollam
bebábozódik.
Nincs dal! Az ember
csak átkozódik.

Ómen

Azért,
mert ennek az országnak
Hortobágya van:

nem kell
föltétlenül
ökörködni!

225. oldal

Szeretek én menni,
menni megigézve,
bejárni a májust
suhogva, kísértve.

Barangolni fényben,
sugaraktól verten
himnuszod hatalmát
borzongani, Kertem.

Jaj, szeretek élni – - -!
S ha utamnak vége:
beleőrülök egy
tulipán tüzébe.

– Mondja, ezen a tüntetésen,
ahol született hős elég:
mi volt az Ön megbízatása?

-Csőcselék voltam, csőcselék.

Kihallgatás 44. oldal

Szeptember

Csönd. Park. Piros pad.
Vállamra ejti kezét
a gesztenyefa.
Még bánatom is boldog!
Fölnézek rá, mosolygok

Nincs bűn, amire van magyarázat.
Öltél: bűnös vagy, Huszadik Század!
Ezért csillagra zárom a szemed,
s énekre csikordítom a szádat.

32. oldal - A mélységekből (részlet)

Jégvirág, jégvirág,
ne szépítsd nekem a világot,
úgyis rád lehelek,
s ha belepusztulsz is: kilátok!

(Jégvirág)

15. oldal

Te meg a tenger

Én elkísérlek, el a tengerig.
Folyókat búcsúztatnak így a fűzfák,
megtorpannak a parton lengetik
ágaikat, borulnak, gyönyörűm, rád.

A rengeteg víz megráng, remeg érted.
Velem a fűzek szomorúan nézik,
ahogyan átadod magad a kéknek,
s hűtlen hajód lassan tovafehérlik.

Félek már magamtól,
félek, nagyon félek,
félek, ha megvillan,
késétől e kéznek.

Házam is, hazám is
csontig kifehérült,
anyámat átkozom,
világra miért szült.

Mért szültél világra
anyácskám, szerelmem:
magam vagyok immár,
nincs már hová mennem.

19. oldal - Félek már