!

Tudor Arghezi román

1880. május 21. (Bukarest, Románia) – 1967. július 14. (Bukarest, Románia)

Tudástár · 21 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

Teljes névIon N. Theodorescu
KatalógusnévArghezi, Tudor
Nemférfi
Életrajz

Képek 2

Könyvei 10

Tudor Arghezi: Szomjas vagyok
Tudor Arghezi: A Boldogasszony mosolya
Tudor Arghezi: A világ szája
Tudor Arghezi: Ének az emberről
Tudor Arghezi: Testamentom
Tudor Arghezi: Ötperces mese
Tudor Arghezi: Versek
Tudor Arghezi: Arghezi legszebb versei
Tudor Arghezi: Boldogasszony temető
Tudor Arghezi: Versuri

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Napjaink Költészete Európa

Antológiák 26

Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
Borbély Sándor (szerk.): Szívem
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Kormos István (szerk.): Új szerelmes kalendárium
Illés Lajos (szerk.): Aki legdrágább, aki legszebb…
Kormos István (szerk.): Szerelmes kalendárium
Borbély Sándor (szerk.): Asszonyaink arca
Dsida Jenő: Angyalok citeráján
Ferencz Győző (szerk.): Hang szólít
Rába György (szerk.): Verses világjárás

Róla szóló könyvek 1

Ferenczes István: Arghezi / Ergézi

Népszerű idézetek

imma P>!

Építs, Uram, néki kunyhót
egy eldugott, napos helyre,
gyönge virágszáron nyugvót,
kicsit, mint a virág kelyhe.

Csöppnyi tavon, ereszében,
gyufatutaj töltse kedvét,
és megférjen benne szépen
eged és a végtelenség.

Adj egy szelíd pillangót is,
és egy kicsi smaragd békát,
s gondolj vele: mindig jó kis
melegben tartsd a hajlékát.

5. oldal, Altatódal Micurának (részlet)

ESanka>!

Belső táj

Hegyvölgyes táj a lelkem, ha belenéz a szemem,
Hidak alatt folyó fut, s az ég oly végtelen,
Akár e földi téren, amelyen megszülettem,
S mindig csupa haragvás és kérdés voltam egyben.
Árnyékok imbolyognak, majd rendre mind ledőlnek,
Mintha egy zord, halódó nap szülte volna őket.
Vadon erdők hajolnak csöndes vizű folyókra,
Tornyok foka a ködben, mint néma várak orma.
Az ösvény görbe csíkja egy fánál megszakad…
Hát ez a vég, hogy alszom, és hallgatok sokat?
Bennem úgy él az emlék, mint ócska ruha ránca,
Amely a régi mozgás nyomát magába zárta.
De ha sötét csapáson egy őz patája dobban,
Míg vackára igyekszik, elkésve és titokban,
Hogy mit hagyott el ekkor, tudnom már nem lehet:
A rideg, puszta rétet, avagy a lelkemet? …

16. oldal

>!

Ki szólt?

Ki szólt? Csak ajkad mozdult? Én beszéltem?
Vagy kérdeztél, de én nem értem?
Vagy ez a válaszod?
Csak suttogunk, és hangunk már halott?
Néha, remegve, sejtem pillád nszében élni…
Mikor is volt? Vagy ez a perc a régi?
Mert szótlanul tapostuk a hosszú éveket,
És tudtuk, hogy nem értjük, mit most kell értened.
Mit ér a bölcs tanácsok görögtüzes varázsa;
Eltorzította végkép a félszeg, néma játszma.
Kérdezni sem akartuk, hogy élünk-e, s mi végett?
Te úgy hívtál: „neked”, s én fújtam egyre: „téged”.
Hogy ismersz-e? Ismerlek-e?
Hajlik két lomha nyárfa buta, lombos feje.

26. oldal

>!

Ó, Esticsillag

Testvér és szent, te ékes, csillagok közt a legszebb,
A házamat örökre a fényedben fürösszed!
Éjjel légy éber őre, és míg időd kilobban,
Oltalmazz önmagamtól, mint másoktól se jobban.
S ha néma fájdalommal csordultig telt lelkem,
Tudom, te égi kedves, hogy nem feledsz el engem.
Fényed kék bársonyának göngyölegét kibontod,
Miként egy drága kelmét, mely ablakomra omlott.
És ami élők, holtak része itt lent lehet,
Leszórod mint az égből a drága kincseket,
Mert meg van ott jegyezve, ahány élet és halál van,
Egy messzi gyertyafényben, egy pislogó sugárban.
S ha tudni akarom, hogy hányan és kik vagyunk,
Elég számlálom őket, ha fényük földre hullt;
Megszámlálom a búzát, kukoricát, virágot,
S ahány csillag az égen, annyi magot találok.

13. oldal