Tudor Arghezi román
1880. május 21. (Bukarest, Románia) – 1967. július 14. (Bukarest, Románia)
Tudástár · 21 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | Ion N. Theodorescu |
---|---|
Katalógusnév | Arghezi, Tudor |
Nem | férfi |
Életrajz |
Képek 2
Könyvei 10
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Napjaink Költészete Európa
Antológiák 26
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Építs, Uram, néki kunyhót
egy eldugott, napos helyre,
gyönge virágszáron nyugvót,
kicsit, mint a virág kelyhe.
Csöppnyi tavon, ereszében,
gyufatutaj töltse kedvét,
és megférjen benne szépen
eged és a végtelenség.
Adj egy szelíd pillangót is,
és egy kicsi smaragd békát,
s gondolj vele: mindig jó kis
melegben tartsd a hajlékát.
5. oldal, Altatódal Micurának (részlet)
Belső táj
Hegyvölgyes táj a lelkem, ha belenéz a szemem,
Hidak alatt folyó fut, s az ég oly végtelen,
Akár e földi téren, amelyen megszülettem,
S mindig csupa haragvás és kérdés voltam egyben.
Árnyékok imbolyognak, majd rendre mind ledőlnek,
Mintha egy zord, halódó nap szülte volna őket.
Vadon erdők hajolnak csöndes vizű folyókra,
Tornyok foka a ködben, mint néma várak orma.
Az ösvény görbe csíkja egy fánál megszakad…
Hát ez a vég, hogy alszom, és hallgatok sokat?
Bennem úgy él az emlék, mint ócska ruha ránca,
Amely a régi mozgás nyomát magába zárta.
De ha sötét csapáson egy őz patája dobban,
Míg vackára igyekszik, elkésve és titokban,
Hogy mit hagyott el ekkor, tudnom már nem lehet:
A rideg, puszta rétet, avagy a lelkemet? …
16. oldal
Ki szólt?
Ki szólt? Csak ajkad mozdult? Én beszéltem?
Vagy kérdeztél, de én nem értem?
Vagy ez a válaszod?
Csak suttogunk, és hangunk már halott?
Néha, remegve, sejtem pillád nszében élni…
Mikor is volt? Vagy ez a perc a régi?
Mert szótlanul tapostuk a hosszú éveket,
És tudtuk, hogy nem értjük, mit most kell értened.
Mit ér a bölcs tanácsok görögtüzes varázsa;
Eltorzította végkép a félszeg, néma játszma.
Kérdezni sem akartuk, hogy élünk-e, s mi végett?
Te úgy hívtál: „neked”, s én fújtam egyre: „téged”.
Hogy ismersz-e? Ismerlek-e?
Hajlik két lomha nyárfa buta, lombos feje.
26. oldal
Ó, Esticsillag
Testvér és szent, te ékes, csillagok közt a legszebb,
A házamat örökre a fényedben fürösszed!
Éjjel légy éber őre, és míg időd kilobban,
Oltalmazz önmagamtól, mint másoktól se jobban.
S ha néma fájdalommal csordultig telt lelkem,
Tudom, te égi kedves, hogy nem feledsz el engem.
Fényed kék bársonyának göngyölegét kibontod,
Miként egy drága kelmét, mely ablakomra omlott.
És ami élők, holtak része itt lent lehet,
Leszórod mint az égből a drága kincseket,
Mert meg van ott jegyezve, ahány élet és halál van,
Egy messzi gyertyafényben, egy pislogó sugárban.
S ha tudni akarom, hogy hányan és kik vagyunk,
Elég számlálom őket, ha fényük földre hullt;
Megszámlálom a búzát, kukoricát, virágot,
S ahány csillag az égen, annyi magot találok.
13. oldal