Tóth Sándor magyar

arcom a termő kéznek ujja
formázta meg a fény terén
lássa mind hogy ha szikra pattan
koszorúban a gond telén
könnyet mosolyt miként sző egybe
akár egyetlen hegedű

39. oldal (Mozart, részlet)

Töredék

idő tárgyak emlék-véset
mozdulatra mozdulat
felleg árnyék széttiport fű
alkuszik a gondolat

vinne tán a porszekéren
visszasejlő éveket
sosem jegyzett kottasorból
szolmizálva éneket

megszorítna esti órán
harmat-esdő hajnalon
mikor tér-idő az oltár
átvert szív a halmokon

foglya lettél életednek
süket flótás bár lehet
tengeralji kék öbölben
himnuszok ha zengenek

megnyílik a belső ajtó
nekilódul az a hang –
kopott hámló torony-testben
ébredez a jel-harang

ami fájt a szűk időben
hegedt lesz és ércesebb
kertnek sérült almafáján
amint gyógyul az a seb

63. oldal

Kígyósziszvirág a tisztás

Kékfürtös kígyószisz a tisztás
Elhamvad az éjjel
Füstje rengetegbe vész el

Szólítja a vándort
egyetlen szirmomat míg
könyvbe zárod menj
hadd legyen a végtelen
távlatok nem szűnő kékje
ha pöttyözött száram
s már én sem létezem

75. oldal

Húsvét

Nem látták kilépni a sírból
Önragyogást a szeretet nem ismer

Dicsőségének nimbusza alázat
Súlya az Emberfiának
Hogy könnyebbé váljék a teher

53. oldal

Próféta és remete, nagy Keresztelő János,
Ki vadonod küszöbére hoztál minket
Megnyerted nekünk
A világtól szabadulás első, zsenge ízét:
Mikor válik kenyerünkké, amit eddig csak
                                       ízleltünk?
S magányod szent lépesméze mikor lesz
                                        miénk?

107. oldal (Műfordítások, Thomas Merton: Szent János éjszakája, részlet)

Milan Rúfus:
Requiem P.S-ért és magunkért

Akkor a nevünkön szólítanak
és nagyon sokan leszünk.
Eldobjuk a törött szárnyainkat
s Őhozzá érkezünk.

Mindenki próbálja kis szólóját
előadni majd Neki.
Azt, ami álma, nem valóság,
s mi valóját képezi.

„A világ az én művem” – szól közbe
Isten –, „nem azért adtam,
hogy a vágyatokat körbe lejtse.
A vágy is én maradtam.

Ha izzítottam is a sebeket,
sosem voltam kegyetlen.
A boldogság: a hozzá közelebb,
a folyton megnyeretlen.

Ha ujjong a világért lelketek,
s mindent számlájára vesz,
csitítsátok le csöndben kedvetek,
az Úr csak próbára tesz.

Élet-ajándék. Ki vesz belőle,
majd vissza kell adnia
A számonkért: az elveszett, dőre
nem a megmaradt java.”

Törött szárnyak? Csak el ne hulljanak,
így jut üdvösség nekünk.
Akkor a nevünkön szólítanak,
és nagyon sokan leszünk.

Nyíljanak meg a mélység termei
lélek-gyémántok előtt.
A néma szól, nem első szavai
áthatják majd az időt.

92-93. oldal (Műfordítások)

Esti zsolozsma

Nappalunk zsákját csomózza az alkony
Gond öröm cserepe mind belefér
Tárgyaknak színén matatgat az árnyék
Mi időben múló egyszer visszatér

Ami volt végül elviszi az este
Útja-nincs vágynak koldus szekere
Már csak a lobbanó kertalji parázs
Télbe-szőtt lelkek őszi éneke

Terítsd báránykák szívére palástod
Hulljon harmatod áldó gyöngysora
Pendül zsolozsmák éji citerája
Hullámot ringató lelkednek szava

18. oldal

Töredék – félálomban
                    In memoriam Jékely Zoltán

Hóesésben feladott ígéretek
Autók vánszorognak
Sózott járdákon hétvégi emberek

Ahol még parázslik a tenger
Kidobott vitorlás a szélben
Hever a föveny aranyán
Ifjúság emlék – kosarában
gyümölcsök érnek. Fölébred
akkor a „lenhajú lány”

Tehervonat holdvonalban
megy át a völgyeken
Beállt folyó hajótestek
Szikár éjszakáján a csendnek
Álló évek gyorsuló magánya
Fagykarcosak kivérzenek
Járdák sziget terében az álmok
Kristály-berekben bolyongók
Törten távolodnak és hajlékot keresnek

46. oldal

Gábriel midőn a világ-partra lépett,
Szemetek csupán idegent látott
Csillag-sarus lábút, ki villámként haladt
Reggel volt és félt az Isten Anyja
Hogy megérkezik hozzá egy égi üzenet.

108. oldal (Műfordítások, Thomas Merton: A hírnök, részlet)

A boldogság: a hozzá közelebb,
a folyton megnyeretlen.

92. oldal (Milan Rúfus)