!

Tóth László magyar szlovákiai magyar

1949. szeptember 26. (Budapest) –

Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó

Nemférfi
Honlaptothlaszlo.sk

Könyvei 11

Tóth László: A boszorkány porszívója
Tóth László (szerk.): A Szélördög
Tóth László: Az ellopott nagymama
Tóth László: Lyuk az égen
Tóth László: Éjjelenként a semmivel avagy A tett nélküli színhelyek
Tóth László: Párhuzamok, kitérők
Tóth László: Vita és vallomás
Tóth László: Az elvarázsolt varázsló
Tóth László: Egy öngyűjtő feljegyzései
Tóth László: …nagy haszna a Teátromnak

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Hetedhét Magyarország Móra

Szerkesztései 8

S. Sárdi Margit – Tóth László (szerk.): Magyar költőnők antológiája
Tóth László (szerk.): A kétfejű macska
Vörös István – Tóth László (szerk.): Akhilleusz és a teknőc
Filep Tamás Gusztáv – Tóth László (szerk.): Tornyok és temetők
Tóth László (szerk.): A mullók városa
Tóth László (szerk.): Gyújtópont
Tóth László (szerk.): Hat nyúl egy zsákban…
Tóth László (szerk.): Gyalogösvények a Magasba

Fordításai 11

Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso
Jozef Pavlovič: Lenke kecske mesekönyve
Vladimír Holan: Falak
Marta Součková (szerk.): Huszadik századi szlovák novellák
Daniela Dvořáková: A lovag és királya
Miroslaw Holub: Interferon, avagy a színházról
Tóth László (szerk.): A kétfejű macska
Stanislaw Jerzy Lec: Fésületlen gondolatok
Vörös István – Tóth László (szerk.): Akhilleusz és a teknőc
Ján Tibensky: A királynő könyvtárosa

Antológiák 2

Becze Gábor – Gryllus Dániel – Huzella Péter – Radványi Balázs (szerk.): Ukulele
Ács Margit – Szakolczay Lajos (szerk.): Hófúvás szagát

Népszerű idézetek

pwz I>!

A mai napig nem született meg a csehszlovákiai magyar irodalmi lexikon. A mai napig nem született meg a csehszlovákiai magyar irodalom története. A mai napig nincs sem olyan tankönyv, sem olyan szemelvénygyűjtemény a szlovákiai magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolákban, melyből a tanulók, diákok legalább megközelítőleg valós és átfogó képet kaphatnának a magyar irodalom csehszlovákiai ágának történetéről, fejlődéséről, képviselőiről. Ami a tankönyvekben található, az a legkevésbé sem felel meg egy igényesebb értékrendnek, különösképpen nem azóta, hogy a politikai-ideológiai korlátok megszűnése és a földrajzi határok szerepének csökkenése nyomán felerősödött az anyaországi, valamint a határon túli magyar irodalmak egységesülési folyamata, beleértve a nyugati magyar irodalmat. Ez a folyamat ugyanis, természetszerűleg, teljesítményszembesítő és értékmérő folyamat egyúttal. Azt pedig nem kell különösebben hangsúlyoznunk, hogy a rendszerváltást követően óhatatlanul szükségessé vált irodalmunk átértékelése, a torzítások-torzulások kiigazítása. Ezekre az új körülményekre, de főként a fentebb említett, évtizedek óta tartó áldatlan helyzetre, a pedagógusok, köztük mindenekelőtt a magyar szakosok részéről szüntelenül jelzett hiányra gondolva határoztuk el egy olyan könyv megírását és összeállítását, mely reményeink szerint tanár, felső tagozatos alapiskolás és középiskolás diák számára közel hozza irodalmunk 1945 utáni történetét. Az életrajzi és bibliográfiai adatok mellett értékelési szempontokat is kínálunk az írókról rajzolt kisportrékban, melyeket esetenként olvasmányélményükről szóló vallomásokkal, s a munkásságukra fényt villantó szemelvényekkel láttunk el – így munkánkat akár kiegészítő tankönyvként, segéd- és forrásanyagként használhatják a pedagógusok. Emellett egy-egy író, költő, kritikus vagy éppen a kötetünkbe besorolt, illetve példaként felhozott valamelyik műve – az általunk nyújtott összefüggésrendszerben – ugyanúgy lehet tárgya tanár és diák közös elemzésének, mint önképzőköri eszmecserének, vitának. Szeretnénk hinni, rendhagyó irodalomtörténetünk szól mindazokhoz is, akiket érdekel a (cseh)szlovákiai magyar irodalom, akik szeretnék jobban megismerni ezt az irodalmat, korántsem egyszerű, kudarcokkal teli, ám eredményekben sem szűkölködő életét, fejlődését.

Előszó

Bodnár Gyula – Tóth László: Nyomkereső a második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom kistükre

Amrita I>!

Végül a tengeri ember már csak annyit kért, hogy legalább a tündér fél lábát hadd láthassa, s már azért is visszaadja az aranyszőrű paripát.

11. oldal

9 hozzászólás
Ninácska P>!

Kassa, 1787. Az alig hét és félezer lélekszámú város „alsó kapujától
a felsőig, és így 1070 lépésnyire, egy annyira széles utca nyúlik el, hogy
azon a nagy templom is elfért, mégpedig nem hosszában, hanem keresztül rajta". A nagytemplomtól, azaz a dómtól nem messzire, a Lőcsei-ház mellett található az egykori jezsuita gimnázium „háromsorú"
épülete – a város legszebb helyén, mert a jezsuiták „a helyválasztásban
is mesterek valának". November 13-a, kedd este van. A gimnázium „öltözetében piszkos, mocskos" retorikatanárához – aki egyébként itt lakik ebben az épületben, egy „csinatlan, rendetlen" szobában, melyben
a lehető legnagyobb összevisszaságban hevernek a könyvek, ruhák, papirosok –, látogató érkezik. A jövevény a kerületi iskolafelügyelő. Ma
már nehezen mondható meg, miről beszélgettek azon az estén: feltehetően az iskolát is szóba hozták, s az irodalomról, felvilágosult eszmékről, anyanyelvi művelődésről is elhangzott néhány szó. Azt viszont már konkrétan tudjuk, hogy a látogató – „felmelegülve a beszédben" – elmondja, mi is foglalkoztatja mostanában. Egy „folyóírást" szeretne ugyanis kiadni, amit az őt vendégül látó paptanár is „nagy örömmel" vesz tudomásul, majd föltehetően alig hallhatóan megjegyzi – lévén ő „igen halkkal mond mindent, amit száján kiereszt" –, hogy tudomása szerint egyik fiatal joggyakornok barátjának is vannak hasonló tervei. És ekkor – megrendezni se lehetett volna jobban! – nyílik az ajtó és belép rajta a fiatalember, akit az imént emlegettek. Most már hármasban is meghányják-vetik a dolgot, s ezzel a szóba hozott „folyóírás" sorsa lényegében el is dőlt.
Az első magyar irodalmi folyóiratról, a Magyar Museumról beszélek.