Tóth Klaudia magyar

Nem szabad semmibe venni a lelki problémákat, ugyanolyan mértékű kezelésre
szorulnak, mint a fizikai bajok.

Az életem egy elmosódott, homályos kép, melynek csak egy-egy részletét ismerem, de azt sem teljesen.

Az érintés csodálatos dolog, képes gyógyítani, képes mindent elmondani, amit
szavakkal nem tudunk.

Elöntötte a forróság, szeme nedvesen csillant meg a redőnyön átszivárgó
naplemente fáradt fényében. Lassan elnyomta őket az álom.

A nő nem észlelte az idő múlását. Minden, amit látott, hallott, ízlelt, tapintott,
csupán színekből, ecsetvonásokból, olajból, szénből, akrilból állt, egyetlen
hatalmas kompozíciót alkotva.

A nő szeme szinte beszélt hozzá, elvarázsolta, megigézte, és Damien azon kapta
magát, hogy erőnek erejével tudja csak elfordítani a fejét.

Szeretett volna kikapcsolni. Napokra, hetekre mély álomba merülni, és kipihenten, nyugodtan ébredni.

Olyan élethűen ábrázolta a festő a fájdalmat a férfi arcán, utolsó, rettegéssel teli,
üveges tekintetét, a nő őrült mosolyát, hogy Damient kirázta a hideg.

Néha várakozón bámulta az ismerős ablakokat, aztán csak lehunyta szemét, és
hagyta, hogy teljen a végtelen idő.

Amikor írok, nem tudok magamról. Egyszerűen csak mozognak az ujjaim a
billentyűzeten, én pedig hagyom őket, hadd dolgozzanak.