Tóth Árpád magyar
1886. április 14. (Arad) – 1928. november 7. (Budapest)
| Nem | Férfi |
|---|---|
| Wikipédia | https://hu.wikipedia.org/wiki/Tóth_Árpád_(költő) |
Képek 3
Könyvei 38
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Osiris Klasszikusok, Osiris Diákkönyvtár, Populart Füzetek, A magyar költészet kincsestára, Sziget Verseskönyvek, Miniatűr Könyvtár, Helikon klasszikusok, Fekete verseskötetek, Fehér verseskötetek, Klasszikus magyar líra, Magyar Remekírók, Tanulók könyvtára
Fordításai 107
Illusztrálásai 1
Antológiák 24
Róla szóló könyvek 8
Népszerű alkotóértékelések
Tóth Árpád
Vannak költők, akiket nem eltávolít, hanem közelebb hoz az irodalomóra.
Ő ilyen.
Előadást kellett készítenem két verséről és miközben dolgoztam a bemutatón jöttem rá, hogy „Jó ég, a többi verse is gyönyörű nem csak az Esti sugárkoszorú”
Tóth Árpád
Eddig minden szavalóversenyen előadtam egy Tóth Árpád-verset (ő az iskolánk névadója, általánosban pedig a magyartanárnőm javasolta a műveit), azonban idén átlapoztam az egész kötetét, és alig sikerült kiválasztanom egyet a költeményei közül, szerintem hiányzik belőlük a szenvedély, ettől függetlenül senkit sem szeretnék elijeszteni a költészetétől, méltán elismert szerző.
Népszerű idézetek
MEDDŐ ÓRÁN
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
1908
Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
204-205. oldal, 1923.
Egy gondolat bánt engemet:
Lóverseny nélkül halni meg!
Elhervadni lassan, mint a remény,
Hogy olcsón kapok fiakkert oda én,
Elfogyni lassan, mint öt koronád,
Amíg kijuthatsz a nagy poron át,
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek pálya, min hat ló fut keresztül,
Vagy úrlovas, akit tövestül
Lóhátról a tribünön ülő hölgyre
Egy nagyszabású nyaktörés dönt le,
Legyek tribünhöz kent kovász,
Legyek bús, falnak ment lovász,
Mit bánom én, csak urason
Kint lehessek a Nyulason!
495-496. oldal, Lóverseny-dal (részlet) 1913.
MEDDŐ ÓRÁN
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
3. oldal (Tóth Árpád) · Tóth Árpád
Füst Milán – Szabó Lőrinc – Tóth Árpád: A vándor elindul A Nyugat lírikusainak válogatott versei
NYUSZIK KARA (üdvözli a felkelő napot).
Mi vagyunk a nyuszikák,
Rajtunk gyönyör uszik át,
Ma fog a húsvét lefolyni,
Ma fogunk, ma fogunk
Piros tojásokat tojni.
475. oldal, Húsvéti apoteózis (részlet) 1913.
LÉLEKTŐL LÉLEKIG
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanúl,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Szíriusz van tőlem távolabb,
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
24-25. oldal (Tóth Árpád) · Tóth Árpád
Füst Milán – Szabó Lőrinc – Tóth Árpád: A vándor elindul A Nyugat lírikusainak válogatott versei
ÁLARCOSAN
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek.
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szeliden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
242. oldal, Versek - 1927 (Osiris, 2002)
Csókíze a holdnak,
Holdíze a csóknak…
27. oldal (Tóth Árpád)
Füst Milán – Szabó Lőrinc – Tóth Árpád: A vándor elindul A Nyugat lírikusainak válogatott versei