!

Torquato Tasso olasz

1544. március 11. (Sorrento, Nápolyi Királyság (ma Olaszország)) – 1595. április 25. (Róma, Vatikán)

Teljes névTorquato Tasso
Wikipédiahttp://en.wikipedia.org/wiki/Torquato_Tasso http://it.wikipedia.org/wiki/Torquato_Tasso

Könyvei 3

Torquato Tasso: A megszabadított Jeruzsálem
Torquato Tasso: Értekezések a költészet művészetéről és különösképpen a hőskölteményről
Torquato Tasso: Aminta / Szerelmes versek

Antológiák 5

Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Benyhe János (szerk.): Dél-európai népek irodalma
Horváth Loránd (szerk.): Szent szonettek
Lakatos István (szerk.): Évezredek eposzai
Rába György (szerk.): Olasz költők antológiája

Róla szóló könyvek 3

Johann Wolfgang Goethe: Torquato Tasso
Tusnády László: Torquato Tasso
Király Erzsébet: Tasso és Zrínyi

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

Ó, Múzsa, kinek sohasem övezte
hitvány babér homlokod tisztaságát,
de a mennyei karok közepette
hordod csillagok aranykoronáját,
te lehelj égi tüzet e kebelbe,
énekemet fényességgel te járd át,
s nézd el, hogy míg a valót ékesítem,
nemcsak tetőled kölcsönzöm a díszem.

25. oldal (SZIT, 2013)

3 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Ahogy lidérces álma van időnként
a rosszul alvó őrültnek, betegnek,
s úgy érzi, mintha futni készülődnék,
de teste a sóvár vágynak nem enged,
mert hasztalan erőlködik fölöttébb,
a feladathoz végtagjai restek,
s nyelvét időnként mozgatni akarván,
nem tud kiadni egy hangot sem ajkán (…)

506. oldal (SZIT, 2013)

>!
Timár_Krisztina ISP

Leszállt az éj, hol nyugalmat találnak
hullámok, szelek, s megnémul egészen
a mindenség. Köröskörül a fáradt
állatok, s kik tengerben, tófenéken,
barlang mélyén vagy karámban tanyáznak,
s a madarak, az ágak rejtekében,
mély árnyak közt békén elszenderülve,
felejtik kínjuk, s írt lelnek sebükre.

72. oldal (SZIT, 2013)

>!
Timár_Krisztina ISP

A tűz s a fény hazájából kiérve,
mely a boldogok lakhelye örökre,
a kristályt látja majd, s a véle szembe
forgó kört, csillagokkal ékszerezve;

a más-más fényt más-más alakban osztó
Saturnust s Jupitert leli utána,
s a többit, mely nem lehet kósza bolygó,
mert angyali erőtől függ futása;
leszáll aztán az örök napú, forró
tájról az eső s mennydörgés honába,
hol a világ születés és enyészet
párharca közben pusztul s újraéled.

239. oldal (SZIT, 2013)

>!
Timár_Krisztina ISP

(…) sújtani kész, a lány mögé kerülve,
a nyakra, hol egy része szabadon van;
de felordít Tankréd, ezt észrevéve,
s a nagy csapást kardjával üti félre.

Egész meddő mégsem lett az, sebet vert
a szép fej és a fehér nyak határán.
Kis karcolás volt, bíborszínű cseppek
ragyogtak a haj néhány szőke szálán,
mint ötvöskéztől aranyra remeklett
rubin bíborlik a fém sárgaságán.
De a bősz herceg most magát a durva
galád után vetette, hogy leszúrja.

80. oldal (SZIT, 2013)

>!
Timár_Krisztina ISP

Az árnyak már kárpittá sűrűsödtek,
iszonyú vörös gőztől vonva pírba;
az éji hűvösség helyett a földet
langymeleg, vérszínű harmat borítja;
az égboltot csodák lepik be, szörnyek,
torz kísértetek röpködnek visítva:
kiürültek az alvilági mélyek,
szabad utat enged Plutó a mélynek.

227. oldal (SZIT, 2013)

>!
Timár_Krisztina ISP

És láthatták, hogy körben csupa drága
ásványból van a folyóágy kirakva,
amitől, mintha fáklyalángban állna,
úgy tündöklik a földalatti kamra.
Legyőzve a sötétség borzadálya,
kék zafír s rőt gránát egymásnak adja
szikráit át, karbunkulus világít,
gyémánt ragyog, smaragd lövell vidám színt.

348. oldal (SZIT, 2013)

>!
Timár_Krisztina ISP

Arcából, míg élő nedvektől ázik,
melyek öltözetén végigszaladnak,
piros, fehér virágok kertje válik,
melyet felhőként öntöz meg a harmat,
s hol a kelyhekkel szellők ujja játszik,
mikor megnyílnak a napsugaraknak;
s a hajnal, mely nézi, csodálja mindezt,
kedvet kap, hogy hajába tűzze dísznek.

111. oldal (SZIT, 2013)

>!
Bubuckaja P

Éjtszaka nem volt már és nem volt még nappal,
Ég s föld birtokáért küzd az éj a nappal;
De kelet egén már a hajnal megcsillant,
Itt-ott tündökölt még egy-egy fényes csillag;
Mikor az olajfák hegyéhez közelge;
Gyönyörrel tekintve távolba, közelbe.
Csudálja a hajnalt ott, a futó éjt itt,
Mindkettő örökös, isteni szépségit.

XVIII. ének. 12. versszak

>!
Timár_Krisztina ISP

S egy ragyogó sugarat látok akkor,
mely mint arany ecsetvonás vezet le
a szép csillagból, az éjjeli napból,
ahol a nagy halott fekszik, a helyre;
minden sebe tüzes csillámokat szór
a roppant fénytől, mely kigyúlt felette;
s alakját könnyű felismerni nyomban
a vériszamos szörnyű testhalomban.

Nem földre borult, de mint a magasság
volt életében szíve ihletője,
az égbolt felé fordította arcát,
a csillagokba vágyódva örökre.
Míg jobbja keményen markolta kardját,
ütésre készen záródva ökölbe,
alázatosan kért mellén a jámbor
balkéz bocsánatot az Ég urától.

210. oldal (SZIT, 2013)