Torgny Lindgren svéd

Úgyhogy igencsak furcsa úr vagy te, különös módon olyanná gyúrsz minket, amilyenek vagyunk, aztán pedig fogod magad, s kioktatsz, hogy bűn olyannak lennünk, amilyenek vagyunk, amilyennek te teremtettél bennünket.

8. oldal

De lássunk mindent az elejétől a végéig. Épp ez az, amit meg akarok kérdezni tőled, Miurunk: te mindezt eleitől fogva így rendelted-é a kezdet kezdetén? Már akkor bé voltunk kötve az élők bugyrába, Uram? Ha így volt, ugyan melyikünknek lehetett bármiféle adóssága? Ha pedig adósok voltunk, akkor miért tenyereltél ránk, minthogyha legalábbis mindenben mi lettünk volna a bűnösök?
Hát csak ezt akartam megkérdezni tőled, Uram.

132. oldal

Eva tehát Karl Orsa apjának, Ol Karslának volt a lánya, úgyhogy Eva féltestvére volt mind Tildának, mind pedig Tilda apjának, ezenkívül nagynénje a saját húgának és úgyszólván sógornője a saját anyjának. Ekképpen állt a helyzet.

43. oldal

Nem élhetünk úgy, hogy adósságba ne keverednénk, te alakítottad így az életünket, Miurunk. És mentül jobban igyekszik és töri magát az ember, antul jobban nő az adóssága, és a tartozás, mely azután marad fönn, hogy már a lehetetlent is megkísértette, az a Kegyelem hatáskörébe tartozik, csakhát a kegyelem igencsak föltételes és bizonytalan dolog."

44. oldal

Miurunk, te, aki ezekben a napokban is velünk voltál, miért szemléltél tétlenül minket, miért nem nyújtottad felénk mindenható kezed, miért nem segítettél Eván? Azt mondják, a te pillantásod mindenhová elér, meglát jót és rosszat – hát mondd, miért elégszel meg azzal, hogy csupán látod mindezt? Amikor így a feje tetejére tudod állítani a világot?

106. oldal

Az íródeák jelenlétében a király kénytelen volt lassan beszélni, minden szó egy döntés gyümölcse kellett hogy legyen, és talán ez volt az írnok tulajdonképpeni feladata: megzabolázni és féken tartani a gondolatok áradását: egyenként nyitni fel a szavakat, hogy a beszélő kénytelen legyen beléjük nézni, úgy, ahogy a kagylóhalász néz a kagyló nyitott héjába.

43. oldal

E három megfoghatatlan előttem, és e négy dolgot nem tudom:
A keselyűnek útát az égben, a kígyónak útát a kősziklán, a hajónak nyomát a mély tengerben, és a férfiúnak útát a leányzóval.

(Károli Gáspár ford., Példabeszédek 30.)

77. oldal

Nálunk hét évszak van. Egy tavasz, egy nyár, egy ősz és négy tél.

25. oldal

Miurunk, neked is szokásod olykor légvárakat építeni, ahogy mi tettük esténként, miután Jakob már egy kicsit bepálinkázott? Jól tudjuk, hogy semmi sem bizonyos, mégis él bennünk a hit. Hitre neked persze aligha van szükséged, hiszen az Úr útjai örökkévalóak, ahogy örökkévalóak szívének gondolatai is. Mindennek kimérted már az útját a kezdet kezdetén, minden apróságot elrendeztél, úgyhogy mi fecseghetünk és okoskodhatunk, ahogy csak akarunk, úgyis a te akaratod határozza meg minden lépésünket.

55. oldal

De nem egyedül utazik majd a buszon. A rokkantaknak fönntartott ülésen ül bézs színű zakóban és kigombolt ingben egy szakállas, magába roskadt alak. Német nyelvű könyvet olvas, Gottfried Benn Den Traum alleine tragen című munkáját. Az öreg, rég elköltözött író az, aki Alexander Boman gazdasági épületében szállt meg, hogy még egy utolsó regényt írjon erről a vidékről.
Lyckselébe tart a Systembolagetbe.
Én vagyok Olof Helmersson, szól Olof Helmersson.
Nemrég fedeztem fel egy nagyszerű gabonapálinkát. A Norrlandi Ó-Akvavitet.
Már nem bírom az erős italokat, mondja az író. Mostanában csak likőrt iszom.

212. oldal (Széphalom Könyvműhely, 2012)