Tony Judt
Tudástár · 22 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Judt, Tony |
---|
Könyvei 10
Népszerű idézetek
A szocialista társadalmi szerződést fanyarul summázza a közkeletű szellemesség: „… amíg csak fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk”. Sok munkásnak, kivált a legkevésbé képzetteknek nagyon is megfelelt ez az elrendezés, amely – a politikai nyugalomért cserébe – társadalombiztosítást és nagyon is csekély munkahelyi igénybevételt kínált. Ahogy a keletnémet hivatalos Politikai kisszótár nem szándékolt iróniával megfogalmazta: „…a szocializmusban felszámolták a munka és a szabad idő tőkés rendszerre jellemző ellentmondását.”
179. oldal, II. kötet - A kiszolgáltatottak hatalma
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
A szovjet tömb mezőgazdasága egyre inkább lemaradt; időnként szürreálisan alacsony hatásfokát példázzák a Szovjetunióban a frunzei (ma Biskek, Kirgizisztán fővárosa) bürokraták, akik 1960-ban arra biztatták a helyi parasztokat, hogy az önkényesen meghatározott, teljesíthetetlen vajbeszolgáltatási kvótának a helybeli boltok árukészletének felvásárlásával tegyenek eleget…
272. oldal, Erőltetett menet
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
Az elmúlt két évtizedben előbb vagy utóbb minden nemzeti kormánynak konveniált, hogy „Brüsszel”-t okolja olyan népszerűtlen jogszabályokért vagy adókért, netán gazdaságpolitikai intézkedésekért, amelyeket szép csöndben helyeselt, ám attól már ódzkodott, hogy felelősséget vállaljon értük.
377. oldal, II. kötet, A régi Európa - meg az új
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
„Mi, a túlélők nem az igazi tanúk vagyunk… Mi… rendhagyó kisebbség vagyunk: azok, akik ügyeskedésünk, adottságaink vagy jó szerencsénk folytán nem süllyedtünk a víz fenekére. Azok, akik igen, akik látták a Gorgót, nem tértek vissza, hogy beszéljenek róla, vagy némán jöttek meg.”
Primo Levi
509. oldal, A holtak házából
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
Salazar Portugáliájának általános életszínvonala inkább a korabeli Afrikáénak, semmint a kontinentális Európáénak felelt meg: az egy főre jutó éves bevétel 1960-ban csupán 160 dollárt tett ki (míg Törökországé 219 dollárt, az USA-é 1453-at). A gazdagok dúsgazdagok voltak, a csecsemőhalandóság a legmagasabb Európában, a lakosság 32 százaléka írástudatlan. A közgazdász Salazart, aki korábban néhány évig a Coimbrai Egyetemen oktatott, cseppet sem zavarta Portugália elmaradottsága, sőt a stabilitás kulcsát látta benne – amikor tudomására jutott, hogy a Portugáliához tartozó Angolában olajat fedeztek föl, csak annyit jegyzett meg, hogy „kár”.
85-86. oldal, II. kötet - Átmeneti időszak
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
Ugyan mire kellettek a szovjet diktátornak egyáltalán a perek? Moszkva olyan pozícióban volt, hogy a szovjet tömbben „államigazgatási intézkedések” révén bárhol bárkit likvidálhatott, ha úgy tetszett neki. Úgy tűnhet, a perek visszafelé sülhettek el; a nyilvánvalóan hamis tanúskodások és beismerő vallomások, aligha számíthattak arra, hogy a kiszemelt egyének és társadalmi rétegek szemrebbenés nélküli célbavétele a szovjet bűnvádi eljárások jóhiszeműségéről győzi meg a nyugati megfigyelőket.
Csakhogy a kommunista tömb perei nem az igazságszolgáltatásról szóltak. Inkább valamiféle szemléltető oktatásnak készültek; ez a patinás kommunista intézmény (az első efféle pereket 1928-ban rendezték a Szovjetunióban) a szovjet rendszer hatalmi struktúráit volt hivatott példákkal alátámasztva bemutatni. Eligazította a közönséget, mi helyes, és mi helytelen; felelősöket talált a hibás intézkedésekért; dicséretet osztott a hűségért és engedelmességért; még szövegkönyvet is írt, jóváhagyott szókészletet adott a közügyek megvitatásához.
262. oldal, Erőltetett menet
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
A kommunizmus olyan módon izgatta az értelmiségieket, ahogyan se Hitler, se a liberális demokrácia (sőt az kiváltképpen) nem remélhette. A kommunizmus egzotikus helyszínű és heroikus léptékű volt. Raymond Aron 1950-ben megjegyezte: „…komikus és meglepő… hogy az európai baloldal az istenévé emelt egy piramisépítőt”. De vajon csakugyan meglepő volt ez? Jean-Paul Sartre például pontosan abban a pillanatban vonzódott a kommunistákhoz, amikor a „piramisépítő” végső, tébolyult vállalkozásaiba kezdett. Racionalista értelmiségieket mindennél jobban megigézett a gondolat, hogy a Szovjetunió olyan horderejű munkába fogott, amelynek a puszta ambíciója is igazolta és mentette fogyatékosságait. A fasizmus megátalkodott bűne szűk látókörű céljaiban rejlett. A kommunizmus azonban tagadhatatlanul egyetemes és fennkölt célok felé irányult. A kommunizmus bűneit sok nem kommunista szemlélő úgyszólván a történelemformálás áraként mentegette.
300-301. oldal, Kultúrharcok
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
Nincs miért meglepődnünk azon, hogy kelet-németországi középiskolások még jóval 1989 után is azt hitték, keletnémet csapatok a Vörös Hadsereggel vállvetve harcoltak hazájuk Hitler alóli felszabadításáért.
260. oldal, Hasadozó földrész
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
A második világháborút követő évtizedekben tehát az európai eszme előnye pontosan a pontatlanságában rejlett. Akárcsak a „növekedés” vagy a „béke”, „Európa” fogalma is – amely támogatóinak gondolkodásában mindkettővel szorosan összefonódott – eléggé üdvösen hangzott ahhoz, hogy ne támaszthasson hatékony ellenzéket. Még a hetvenes évek elején, amikor George Pompidou francia elnök először szánta rá magát, hogy könnyedén valamiféle „Európai Unióról” beszéljen, Michel Jobert külügyminiszter egy ízben megkérdezte kollégájától, Édouard Balladurtől (a leendő francia kormányfőtől), pontosan mit is jelent az. „Semmit” – felelte Balladur. „De hát épp ez benne a szép.” […]
Természetesen az EU jogszabályi irányelveinek túlságosan is aprólékos precizitásával párosulva ez a megfogalmazásbeli ködösség vezetett a demokráciahiányhoz: az európaiak törődésére nemigen pályázhat olyan Unió, amelynek mibenléte oly sokáig tisztázatlan maradt, de amely ugyanakkor mintha életük minden vonatkozására rányomná bélyegét. És mégis, az Unió közvetett kormányzási rendszere minden ebbéli fogyatékossága ellenére mutat bizonyos érdekes és eredeti tulajdonságokat. Még ha a döntéseket és jogszabályokat kormányok fölötti szinten fogadnak is el, nemzeti hatóságok hajtják végre őket. Mindenbe csak megegyezés útján vághatnak bele, mivel nincsenek erőszakszervezetek: se EU-s adószedők, se EU-s rendőrök. Az Európai Unió ily módon szokatlan kompromisszumot képvisel: nemzetközi kormányzás, amelyet nemzeti kormányok végeznek.
[…] Az Unió azáltal, hogy nem állam, képes mintegy 450 millió embert figyelemre méltóan csekély nézeteltéréssel egyetlen, lazán meghatározott közösségbe tömöríteni. Mivel azonban nem állam – mivel polgárai elsődlegesen továbbra is ahhoz az országhoz kötődnek, amelyben élnek, és amelynek adóit fizetik –, az EU-nak nincs mechanizmusa saját biztonsági érdekei megállapítására és érvényre juttatására.
380-381. oldal, II. kötet, A régi Európa - meg az új
Tony Judt: A háború után I-II. Európa története 1945 óta
A kommunista állam folyamatosan hadüzenet nélküli háborút viselt saját polgárai ellen. Akárcsak Lenin, Sztálin is átlátta az ellenségkép szükségességét, és a sztálini állam logikájából következett, hogy szüntelenül mozgósított saját külső, de mindenekfölött belső ellenségeivel szemben. Ahogy Stefan Rais csehszlovák igazságügyi miniszter mondotta 1952. június 11-én, a csehszlovák ügyészek konferenciáján:
[az ügyész] köteles… a világ legérettebb, egyedül helytálló és igazságos tudományára, a szovjet jogtudományra támaszkodni, és alaposan meríteni a szovjet joggyakorlat tapasztalataiból… A jelen időszakban elkerülhetetlen szükségszerűség az egyre fokozódó osztályharc.
A kommunista retorikában olyannyira kedvelt harcias szótár ezt a konfliktuskereső álláspontot tükrözte. Egymást érték a katonai metaforák: az osztálykonfliktus fegyvertársakat igényelt, összekötőket a tömeghez, átkaroló hadmozdulatokat, frontális támadásokat. Sztálin állítása, miszerint a szocializmus közeledtével az osztályharc éleződik, igazolásul szolgált a furcsa tényre, hogy bár a választások mindenütt a párt 99 százalékos támogatottságát mutatták, ellenségei mégis egyre szaporodtak, a harcot mind keményebb elszántsággal kellett vívni, és a Szovjetunió saját történetét fáradságos munkával reprodukálni az egész szovjet tömbben.
269-270. oldal, Erőltetett menet