Toni Morrison amerikai

Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.

Ami igazságos, az nem biztos, hogy helyes is.

392. oldal

A nő fontos valaki az ember életében, és van, aki megnyeri a hármas koronát: jó étel, jó szex és jó beszélgetés. A legtöbb férfi megelégszik eggyel a három közül, és boldog, mint az istennyila, ha megkap kettőt.

223. oldal

Azt viszont tudtam, hogy soha senki meg se kérdezte, mit szeretnék karácsonyra. Pedig, ha bármelyik felnőtt, akinek hatalmában állt, hogy a vágyaimat kielégítse, méltatott volna arra, hogy megkérdezze, mit kérek, megtudhatta volna, hogy nem vágyom semmi birtokolható tárgyra. Inkább érezni szerettem volna valamit karácsony napján. A valódi kérdés az lett volna: „Milyen élményre vágysz, drága Claudiám, karácsony napján?” Azt felelhettem volna: „Ómama konyhájában szeretnék ülni a kissámlin, az ölemben nagy halom orgona, és Ópapa csak nekem játszana a hegedűjén.”

26-27. oldal (Novella, 2006)

Ahol félelem uralkodik, ott az engedelmesség az egyetlen túlélési stratégia.

39. oldal

Ne azt meséld, miben higgyünk, mitől féljünk. Mutasd meg nekünk a hit széles szoknyáját és az öltést, ahol a félelem burka szálakra bontható.

238. oldal (Novella, 2006)

Olyasmire ébresztett rá, amit mindig is tudnom kellett volna. Számít, hogy mit teszel a gyermekeddel. A gyermek nem felejt.

52. oldal

− Szabadságra akarok menni. Utazni akarok. Hajóval.

55. oldal

De mindannyian voltak egyszer fiatalok. Hónaljuk és tomporuk szaga kellemes pézsmaillattá elegyedett, tüzesedett tekintetük, elernyedt az ajkuk, karcsú nyakukon finoman megbiccentett fejük mi másra emlékeztetett volna, mint az őzsutára. Nevetésük inkább érintés volt, mint hang.
Aztán felnőttek. A hátsó ajtótól az életig oldalaztak. Kialakultak. A világon mindenki parancsolgathatott nekik. A fehér asszonyok: – Csináld meg! – A fehér gyerekek: – Add ide! – A fehér férfiak: – Ide gyere! – A fekete férfiak: – Szét a lábad! – Csak a fekete gyerekektől és egymástól nem kellett elfogadniuk a parancsokat. Fehér emberek házát vezették, és tudták a módját. Ha a fehér ember elverte az ő emberüket, föltakarították a vért, és hazamentek, hogy otthon megkapják a magukét az áldozattól. Egyik kezükkel ütötték a gyerekeiket, a másik kezükkel loptak nekik. Ugyanaz a kéz vágta el a csirke nyakát, ölte le a disznót, és bűvölte elő a virágokat a földből, ugyanaz a kar kötötte a kévét, rakta a bálát, zsákot, ringatta a kisbabát. Az ártatlanság ovális alakzataiba egyengette a sütemény tésztáját, és borította a halottra a szemfedőt. Szántottak egész nap, hogy hazajőve az emberük karja közé fészkeljék magukat. Ugyanaz a láb terpeszkedett az öszvér hátán és a férfi csípőjén. A kettő közötti különbség volt az összes különbség.
Aztán megöregedtek. Körvonalaik élesedtek, a szaguk savanyúbb lett. Guggoltak a cukornádföldön, hajladoztak a gyapotmezőn, térdeltek a folyóparton, egy világot cipeltek a fejükön. Elengedték a gyerekeiket, és dédelgették az unokákat. Megkönnyebbülten csavarták rongyokba a fejüket, vászonba a mellüket, nemezbe a lábukat. Túl a kéjen és az elválasztáson, túl a könnyeken és a rémületen. Egyedül ők mehettek végig bántódás nélkül Mississippi útjain, Georgia dűlőin, Alabama mezőin. Elég öregek voltak ahhoz, hogy akkor és ott legyenek ingerültek, ahol akarnak, elég fáradtak ahhoz, hogy várják a halált, elég fásultak ahhoz, hogy elfogadják a fájdalom gondolatát, és közben ne vegyenek tudomást magáról a fájdalomról. Valójában végre szabadok voltak. Ezeknek a fekete öregasszonyoknak az egész élete ott tükröződött a szemükben: tragédia és humor, romlottság és tisztaság, igazság és képzelet.

150-152. oldal

A mese alapvető dolog – segít létrejönnünk, abban a szempillantásban, amikor létrejön.

237-238. oldal (Novella, 2006)