Tomsics Emőke

Szeged nevét az egész világon ismerik. Ezt a hírességet drágán fizette meg a város. A Tisza, mely már sokszor nagy károkat okozott Szegednek, 1879 tavaszán átszakította védőgátakat, s néhány óra alatt romhalmazt csinált a virágzó városból. […]
Az elmenekült családok visszatértek a romok közé, s a király biztatásában, az állam támogatásában megerősödött lakosság néhány év alatt új várost teremtett a romokon, világvároshoz méltó széles és pompás utcákat és körutakat vont a városon keresztül, s modern palotákat emelt a roskadozó régi házak helyén.
(Magyarország, 1909. 100. oldal)

206. oldal

És végül egy utolsó kérdőjel: ha ma felújítanánk, komfortosítanánk az 1890-es évek második felében elbontott tereket, utcákat, az így kapott városkép igen hasonló lenne sok vidéki kisvárosunk – ha építészeti értékekben talán nem is igazán gazdag – történelmi levegőt árasztó, hangulatos centrumáéhoz. Ma ez valószínűleg sétálóutcákkal, kávéházakkal, üzletekkel teli terület lenne, élénk, emberi léptékű élettel. Volt-e akkor alternatívája az itt véghezvitt rendezésnek, melynek következtében ma a Kossuth Lajos utca egyedüli, szinte egyenes vonalban közvetlenül a Duna felé vezető sugárútként, a Belvároson óriási forgalmat átvezetve azt valósággal kettévágja?

12. oldal

A történeti nevezetességű városnak – hol egykor a Thökölyek, Rákócziak, Lórántffyak, Zrínyiek oly gyakran és örömest tartózkodtak – régi hatalmát, fényét ma már csak romok hirdetik. Körfalai ugyan -bár erősen romladozva – még állanak, meglévő hét bástyája közül öt meglehetősen épségben van, sáncai, előfalai is, valamint a főtéren a XV – XVI. századból való házai, ősrégi főtemploma, remek reneszánsz-gót stílű városháza nagyjából még most is egyik középkori város festői képét mutatják.
[…]
(Vasárnapi Újság 1901. 557. oldal)
Bártfa

164. oldal

Valószínűleg joggal tételezzük fel, hogy az építészeti környezet átalakulása, modernizálódása megváltoztatta a belvárosi szociabilitás jellegét, a belvárosi társadalom átalakulásával, részbeni kicserélődésével, a 19. századi, patrícius életforma lassú eltűnésével, életmódbeli léptékváltással is járt, és a modern házakban megtelepedett a 20. századi gondolkodás, a nagyvárosi életérzés. A régi Belváros még olyan lakóközösségekből állt, amelyek tagjai ismerték egymást. A Váci utcai korzónak – ahogy Gerő Ödön emlékezett vissza 1914-ben a kis Pestre – még volt valami szalonjellege, mindenki ismerte egymást, vagy legalábbis tudott egymásról. A Kossuth Lajos utcai korzó „csak mindenki tolongása” – írta. A régi Belvárosban az ember lépten-nyomon ismerősbe botlott, a boltos az ajtóban állva beszélgetett az arra járókkal. Az ismerősökből álló, tradíciókhoz ragaszkodó világ helyét az idegenség, a gyorsaság, a mindenre kiterjedő fejlődés hite foglalta el.

71. oldal

Rögtön megfogott a fotográfiák tárgyszerű, a szövegek meseszerű varázsa. Szinte érezhetően megérintett, megsimogatott a múlt. Azt hiszem, olvasótársaim sem lesznek másképpen vele: őket is, a fényre, a képre, a múlt világának üzenetére érzékenyeket is alkalmasint hasonló varázs keríti hatalmába.

Fény-képek Magyarország városairól
Hanák Péter

5. oldal

Ahol a nagy magyar Alföld rónasága a Sajó-völgy hullámos halmaitól határolva végső gyűrűzetét tolja a Bükk előhegyei felé: fekszik a Szinva-patak két oldalán – részben halmokra települve – Miskolc városa.
Alsó, vagyis keleti része – a Szinva-völgynek a Sajó völgyében való kitorkolásában – lapályos; a város közepe nem férvén el a szűkre szorult Szinva-völgyben – részben az Avas, Tetemvár, Bábonyibérc és Bedegvölgy partos lejtőin foglal helyet, míg nyugati része az újból kiszélesedő Szinva-völgy fennsíkján terjeszkedik.

150. oldal