Todd Strasser amerikai

… a népszerű dolgok nem feltétlenül egyenlőek a jó dolgokkal!

Athenaeum, 2008, 68. o.

Az előcsarnokban felberregett a csengő. Ben hallotta, ahogy kivágódnak az ajtók, és a diákok kirajzanak a folyosóra. Mindig is csodálkozott: hogy tudnak az órák végén egy pillanat alatt kiözönleni a folyosóra, vissza meg úgy másznak, mint a csiga?

11. oldal (Athenaeum Kiadó, 2008)

– Na, és hogy halad a kísérleted, Frankenstein doktor? Ellened fordultak már a teremtményeid?
– Ellenkezőleg – válaszolta Ben a feleségének –, legtöbbjük éppen most alakul át emberi lénnyé!

71. oldal (Athenaeum Kiadó, 2008)

Tanár úr! Tudom, hogy a házi feladat fontos dolog, de az én társasági életem sokkal fontosabb.

12. oldal

– Na és hogy áll a lapszerkesztés? – faggatta a lányokat Carl.
– Pont ti kérdezitek? – replikázott Laurie. – Amikor egyikőtök sem adta még le a cikkét a mostani számba!
– Oh… – Alex tüntetőleg az órájára nézett és sietve elindult az ajtó felé. – Most jut eszembe, hogy el kell érnem az argentínai gépet…
– Majd én kiviszlek a repülőtérre – ajánlkozott azonnal Carl, és ő is elmenekült.
– Micsoda alakok – dünnyögte félhangosan Laurie.

34. oldal (Athenaeum Kiadó, 2008)

Ismét nyílt az ajtó, és Carl osont be a szerkesztőségbe. Laurie és Alex láttán félig örömmel, félig gúnyosan így szólt:
– Úgy érzem, mintha Anna Frank padlására tévedtem volna…

116. oldal (Athenaeum Kiadó, 2008)

Laurie elsétált néhány csukott ajtó mellett, majd megállt egy osztályteremnél, és benézett az ajtó üvegablakán.
Odabent a legjobb barátnője, Amy Smith, egy aranyszőke, filigrán lány próbálta átvészelni Gabondi tanár úr franciaórájának utolsó pillanatait. Laurie az előző évben szenvedte végig ugyanezt, és Gabondi borzalmasan unalmas óráit azóta is ifjú élete legnyomasztóbb élményei között tartotta számon.
Gabondi alacsony, zömök, sötét hajú férfi volt, aki a leghidegebb télben is erősen verejtékezett. Olyan monoton hangon adott elő, hogy a legérdeklődőbb diák is elaludt az óráin. A franciatanulás akár élvezetes is lehetett volna, de Laurie emlékezett rá, mennyi erőfeszítésébe került, hogy jó jegyeket szerezzen.
Most, elnézve barátnője küzdelmét az álomkórral, Laurie úgy érezte, valahogy mindenképpen segítenie kell rajta. Szorosan az ajtó mellé állt, úgy, hogy Gabondi látószögén kívül maradjon, de Amy jól láthassa. Elkezdett grimaszolni, mire barátnője eltakarta a száját kezével. Amikor Laurie újabb grimaszt vágott, Amy elfordult, de azután a kíváncsisága győzött és ismét az ablak felé nézett. Laurie éppen a híres"tátogó hal" figurát adta elő: rettenetesen kancsított, füleivel legyezett és tátogatta a száját. Amy annyira nevetett és próbálta visszatartani a nevezését, hogy még a könnyei is kicsordultak.
Laurie érezte, hogy be kell fejeznie a grimaszolást. Tudta, hogy barátnőjéből most már a legkisebb pofavágástól is úgy robbanna ki a röhögés, hogy kiesne a padjából. De nem tudta megállni. Egy pillanatra hátat fordított az ajtónak, hogy felcsigázza Amyt, aztán kifordította az ajkát meg a szemhéját és visszafordult.
A nyitott ajtóban egy iszonyúan dühös Gabondi állt. Mögötte pedig röhögőgörcsben fetrengett Amy és az egész osztály. Laurie-nak rémületében összekoccantak a fogai, de mielőtt Gabondi leszidhatta volna, szerencsére megszólalt a csengő.

7. oldal (Athenaeum Kiadó, 2008)

…Nem volt muszáj, ők akarták. Ahogy elkezdtük, úgy éreztem, a srácok egyre többet akarnak. Mintha azt akarták volna, hogy fegyelmezzem meg őket. És amint az egyiket megtanulták, azonnal várták az újabb szabályt.

– Nézzétek, milyen szépen ül Robert! – hívta fel a srácok figyelmét Ben. Párhuzamosan tartja a lábait, bokái összezárva, térde pontosan derékszögben behajlítva. […] Remekül csinálod, Robert! És az osztály lúzere büszkén rámosolygott tanárára, a többiek pedig elkezdték utánozni.