Thuküdidész ókori görög
i. e. 460 körül (Halimusz, Görögország) – i. e. 395 körül (Athén, Görögország)
Tudástár · 27 kapcsolódó alkotó · 5 kapcsolódó könyv
| Teljes név | Θουκυδίδης |
|---|---|
| Katalógusnév | Thuküdidész |
| Nem | férfi |
Könyvei 3
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Sapientia Humana Osiris · Clio klasszikus történetírók Európa · Társadalomtudományi Könyvtár Osiris · A világirodalom klasszikusai Európa
Antológiák 4
Népszerű idézetek
Ítéletüket inkább elvakult vágyaikra s nem a józan körültekintésre alapozták, ugyanis az emberek általában szívesen átengedik magukat meggondolatlan vágyaiknak, azt pedig, ami nem kellemes, önkényes érveléssel elhárítják maguktól.
326. oldal, Negyedik könyv (Osiris, 2006)
S ha ti azt válaszoljátok, hogy nem fogadjátok el ajánlatunkat, de mint barátaink, szeretnétek, ha a visszautasításból nem származna károtok, s a felkínált függetlenséget sem tartjátok veszélytelennek, s ezt jog szerint olyanoknak kellene felajánlani, akik képesek is annak elfogadására, de senkit sem szabad rákényszeríteni, akkor én tanúnak hívom e föld isteneit és héroszait, hogy jó szándékkal érkeztem, de nem nyertem meghallgatást. S ha földeteket végigdúlva próbállak majd kényszeríteni, azt sem tartom majd jogtalanságnak, hiszen erre két méltányos ok is kényszerít. Egyrészt az, hogy a lakedaimóniakat, ha ti minden jóindulatuk ellenére sem akartok hozzájuk csatlakozni, ne érje kár a ti Athénnak fizetett adótok miatt, másrészt pedig, hogy a helléneket se akadályozzátok meg a szolgaság lerázásában. Hiszen különben nem volna semmi értelme, hogy így tegyünk, s nekünk, lakedaimóniaknak, nem is volna jogunk senkit akarata ellenére felszabadítani, ha ezt nem egy nagy, közös érdek parancsolná. Mi nem uralomra törünk, hanem inkább mások uralmát akarjuk megtörni, s a többséggel szemben követnénk el jogtalanságot, ha miközben mindenki számára ki akarjuk vívni a függetlenséget, elnéznénk, hogy ti nekünk ellenszegüljetek.
314. oldal, Negyedik könyv (Osiris, 2006)
[…] nehéz a beszédben a helyes mértéket megtartani olyan esetben, mikor alig lehetséges az embereknek az igazságról való véleményét szilárdan megalapozni. Hiszen könnyen megeshet, hogy a tárggyal ismerős és jóindulatú hallgatónak az lesz a véleménye, hogy kevesebb hangzott el ahhoz képest, amit ő óhajtott és tudott, a kevésbé tájékozott viszont, ha olyasmit hall, ami az ő képességeit felülmúlja, azt, már csak irigységből is, túlzásnak tartja. Mert csak addig tudjuk elviselni a másról elhangzott magasztalást, amíg ki-ki meg van győződve róla, hogy ő is képes annak a véghezvitelére, amiről hallott, de ami ezen felül van, azt irigységből azonnal kétségbe vonja.
135. oldal, Második könyv (Osiris, 2006)
Athéniak: Ami az isten jóindulatát illeti, az, reméljük, minket sem fog cserbenhagyni. Hiszen mi semmi olyasmit nem kívánunk vagy teszünk, ami ellentmondana az emberek istenről való véleményének vagy egymás iránt táplált érzelmeinek. Istenről nagy valószínűséggel, az emberről pedig minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a természetükben mindig ott rejlő kényszer alapján, ha megvan rá a hatalmuk, uralkodni akarnak. Ezt a törvényt nem mi találtuk ki, s fennállása óta nem mi alkalmazzuk először, hanem már készen örököltük, s minden időkre érvényes örökségként fogjuk is hátrahagyni. Ha e szerint járunk el, azt abban a tudatban tesszük, hogy ti vagy bárki más hasonló hatalom birtokában ugyanúgy cselekednék, mint mi. Így hát nyilvánvalóan semmi okunk nincs a félelemre, hogy az istenek jóindulatát esetleg elveszítjük. Ami pedig a lakedaimóniakról alkotott véleményeteket s azt a reményeteket illeti, hogy már csak becsületből is segítségetekre sietnek, nos, ebben az esetben csodálattal illethetjük gyermekhez illő bizalmatokat, de nem irigyeljük balgaságotokat. Mert igaz, hogy a lekedaimóniak, ha egymás közti érintkezésükről vagy hazai törvényeik tiszteletéről van szó, kiválóan viselkednek, de sokat lehetne arról beszélni, hogyan bánnak másokkal, s röviden szólva úgy jellemezhetjük őket, hogy aligha ismerünk még egy népet, amely a legteljesebb nyíltsággal azt tartja tisztességesnek, ami neki kellemes, és azt jogosnak, ami neki hasznos. S mivel ilyen a gondolkodásmódjuk, nagyon alaptalan a reményetek, hogy megmentenek.
402. oldal, Ötödik könyv (Osiris, 2006)
Athéniak: […] Azt szeretnénk kifejteni, hogy mi hatalmunk kiterjesztése végett érkeztünk ide, s városotok megmentése érdekében folytatjuk ezt a tárgyalást, hogy itt küzdelem nélkül vegyük át az uralmat úgy, hogy ti mindkettőnk javára sértetlenek maradjatok.
Mélosziak: S miképpen jelenthetne nekünk akkora előnyt szabadságunk elvesztése, mint nektek az elnyert uralom?
Athéniak: Úgy, hogy ti a legszörnyűbbet elkerülve alattvalóinkká váltok, mi pedig csak nyerünk vele, ha nem teszünk tönkre benneteket.
Mélosziak: S nem elégednétek-e meg azzal, ha mi ellenségeitekből barátaitokká válva nyugodtan maradnánk anélkül, hogy bármelyik féllel szövetséget kötnénk?
Athéniak: Nem! Ellenséges érzületetek kevesebb kárt okozna nekünk, mint barátságotok, amely alattvalóink szemében éppen gyengeségünket, míg gyűlöletetek hatalmunkat bizonyítaná.
Mélosziak: Tehát a ti alattvalóitok úgy gondolkoznak a méltányosságról, hogy semmi különbséget sem tesznek azon városok között, amelyekhez nem volt semmi közötök, s azok között, amelyeket, miután részben elpártoltak, engedelmességre kényszerítettetek?
Athéniak: Nem! Ők jól tudják, hogy ügyének jogosságát az egyik éppúgy képes igazolni, mint a másik, de úgy vélik, hogy amelyik megőrizte függetlenségét, ezt erejének köszönheti, s mi félelemből nem támadunk rá.
399-400. oldal, Ötödik könyv (Osiris, 2006)
Ebben a háborúban ez az esemény volt a hellének számára a legnagyobb meglepetés. Mert úgy vélték, hogy a lakedaimóniakat sem kiéheztetéssel, sem bármiféle egyéb kényszerrel nem lehet rávenni fegyvereik átadására, hanem fegyverrel a kézben minden erejükkel halálukig harcolnak. Nem is hitte el senki, hogy azok, akik megadták magukat, hősiességben felérnek az elesettekkel. Mikor később az egyik athéni szövetséges katona sértő szándékkal megkérdezte a szigeten ejtett foglyok egyikétől, hogy nem az elesettek voltak-e a hős és igaz emberek, azt a választ kapta, hogy sokkal nagyszerűbb eszköz lenne a nád (ezen nyilván a nyílvesszőt értette), ha ki tudná választani a méltókat. Ezzel nyilván arra célzott: merő véletlen volt, hogy kit ölt meg egy kődobás vagy nyílvessző.
287. oldal, Negyedik könyv (Osiris, 2006)