Theodor W. Adorno német

Donald kacsa a rajzfilmekben – éppúgy, mint a szerencsétlenek a valóságban – azért kapja meg a maga verésadagját, hogy a nézők is hozzászokjanak a sajátjukéhoz

168. oldal

Tocqueville száz évvel ezelőtti elemzése azóta teljesen beigazolódott. A magántulajdonosi kulturális monopólium uralma alatt valóban „a zsarnokság szabadon engedi a testet, és közvetlenül a lélekre támad. Az uralkodó már nem azt mondja: gondolkodj úgy, mint én, vagy meghalsz. Azt mondja: hatalmadban áll, hogy ne gondolkodj úgy mint én, életed, javaid, mindened megmaradhat, de e naptól fogva idegen vagy köztünk” Ami nem konform, azt olyan gazdasági tehetetlenséggel sújtják, ami a különc szellemi tehetetlenségében folytatódik. Mihelyt kizárják a forgalomból könnyen rábizonyítják alkalmatlanságát. Miközben ma az anyagi termelésben felbomlik a kereslet-kínálat mechanizmusa, a felépítményben ugyanaz az uralmon lévők javát szolgáló kontrollként tovább működik. A fogyasztók, a munkások, az alkalmazottak, a farmerek és a kispolgárok. A tőkés termelés testileg és lelkileg olyannyira fogva tartja őket, hogy ellenállás nélkül esnek áldozatul annak, amit kínálnak nekik.

161. oldal

A filmeknek és a rádióknak nem is kell már a művészetnek kiadni magukat. Azt az igazságot, hogy nem egyebek üzletnél, mint ideológiát használják fel annak a szemétnek az igazolására, amit szándékosan állítanak elő. Önmagukat iparnak nevezik, és vezérigazgatóik közzétett jövedelmi adataik elnémítják a kételyt késztermékeik társadalmi szükségességét illetően.

148. oldal

A gondolkodás annak folyamán jött létre, hogy az ember kiszabadult a szörnyű természetből, melyet majd végül egészen leigáz. Az élvezet, mintegy a természet bosszúja. Benne az ember megszabadítja magát a gondolkodástól, elmenekül a civilizációból. A legősibb társadalmakban ezt közös visszatérésként készítették elő az ünnepeken. A primitív orgiák az élvezet kollektív eredetét jelenítik meg. „Az egyetemes zűrzavarnak ez a közjátéka, melyet az ünnep alkot – mondja Roger Caillois –, ezzel valóban a világrend megszüntetésének pillanatává válik. Ezért ilyenkor mindenfajta kihágás meg van engedve. A szabályok ellenére kell cselekedni, mindennek fordítva kell történnie […]” Az ember átadja magát az eredet átszellemült hatalmainak; de a felfüggesztett tilalom felől nézve ez a cselekedet a kicsapongás és az őrület jellegét ölti magára. Az ünnepet csak a növekvő civilizációval és felvilágosodással teszi pusztán vidám játékká a megerősödött én és a biztosított hatalom. Az uralmon lévők úgy vezetik be az élvezetet, mint valami racionálist, mint a nem teljesen megfékezett természetnek lerótt vámot, egyúttal megpróbálják önmaguk számára méregteleníteni s megtartani a magasabb kultúrában – az uralom alatt lévőknek pedig kiadagolni ott, ahol nem lehet egészen elvonni. Az élvezet egészen lealacsonyodik a rendezvényekben. A fejlődés a primitív ünneptől halad a szabadidőig. „Minél inkább érvényre jut a társadalmi organizmus bonyolultsága, annál kevésbé tűri el ez az élet megszokott menetének leállását. Mindennek tovább kell folytatódnia, ma úgy, mint tegnap, s holnap úgy, mint ma. Az indulatok általános túláradására már nincs lehetőség. A nyugtalanság periódusai individualizálódtak. Az ünnepet felváltotta szabadidő.

130. oldal

Schiller gondolata: a művészet derűje abban rejlik, hogy lényege szerint játék…
A művészet… kritikája annak az állati komolyságnak, amelyre a realitás ítéli az embert.

23. oldal

Ha az iparkirályok és a fasiszta vezérek állatokkal veszik körbe magukat, azok nem pincsik, hanem dán dogok és oroszlánkölykök. Az a hivatásuk, hogy a hatalmat fűszerezzék azzal az ijedtséggel, amit keltenek.

294. oldal

A fogyasztók állítólag eredetileg a fogyasztók szükségleteiből születtek: ezért is fogadják el a őket a fogyasztók ellenállás nélkül. Valójában a manipuláció és a regresszív szükséglet köre az, amelyben a rendszer egysége egyre szorosabbra zárul. Közben elhallgatják, hogy a gazdaságilag legerősebbnek a társadalmi hatalma az a talaj, amelyen a technika hatalomra tesz szert a társadalom felett. Ma a technikai racionalitás magának az uralomnak a racionalitása, az önmagától elidegenült társadalom kényszerjellege.

148. oldal

A halálosan beteg Beethoven, aki Walter Scott egy regényét azzal a felkiáltással hajítja el, hogy „Hiszen ez a fickó pénzért ír!”, s aki egyidejűleg a legutolsó kvartett – a piac legszélsőségesebb megtagadása – értékesítésben is fölöttébb tapasztalt és nyakas üzletembernek mutatkozik, a legnagyszerűbb példáját nyújtja a piac és az autonómia ellentéteinek egységére a polgári művészetben.

189. oldal

A szórakozás a késő kapitalizmusban a munka meghosszabbítása. Az keresi a szórakozást, aki ki akar kapcsolódni a mechanizált munkafolyamatból, hogy aztán újra képes legyen megfelelni neki.

172. oldal, A kultúripar. A felvilágosodás mint tömegámítás

Mind Sade, mind Mandeville művében az összes privát bűn a totalitárius korszak nyilvános erényeinek megelőlegező történetírása. S mert nem eltussolták, hanem az egész világba belekiabálták, hogy lehetetlen a az észből elvi argumentumot kicsalni a gyilkosság ellen, ez föllobbantotta azt a gyűlöletet, amellyel éppen a progresszív erők még ma is üldözik Sade és Nietzsche írásait. Ők ketten – nem úgy, mint a logikai pozitivizmus – szaván fogták a tudományt.

145. oldal