Theodor Plievier német

Mi az, amiért elesünk, tábornok?
Vajon a győzelem zászlóival szárítják-e fel könnyeiket asszonyaink, gyermekeink, vagy sírniuk kell majd örökké? Szükség volt erre a háborúra, igazságos ez, nagy és szent célért, Németországért vívjuk-e? Az Oszkolnál, a Donnál és a Volgánál védjük Németországot, tábornok?

29. oldal

És ha haslövésest hoznak, és másfélórás műtétre volna szükség, akkor megteszi egy hevenyészett kötés is a lövés helyére, ez csak két percig tart, a dolog el van intézve és kész. Egyszer s mindenkorra. Tulajdonképpen nem tehetné, mégis megteszi az ember, különben húsz-harminc sebesültnek kellene másfél óráig várnia, és egynéhány éppen úgy megsínylené, mint az a haslövéses. Az ember tehát azt teszi, amit tehet.

41. Oldal

Így érkezett el a karácsony.
Német karácsony, ragyogó karácsonyfa, marcipán, aranydió, mézeskalács, ezüstcsillám, aranyszárnyú angyal, sült alma illata, aranysárgára pirult libasült, ajándékokkal megrakott asztal és fenyőfa zöldje és gyermekkacaj, amitől a felnőtt is újra gyermek lesz. Baumler törzsorvos is a nap különös jelentőségére gondolt, Huth is. Baumler, bár a megmaradt lovakra föltétlen szükség lett volna, még egy lovat levágatott, hogy a betegek legalább ezen a napon megtömhessék valamivel üres hasukat. Az ellátóktól csokoládé érkezett, annyi, hogy minden öt embernek jutott egy tábla.

52. oldal

Mit mondhat az ember Runz feleségének, mit Vogt közlegény apjának? Mit? Hogy egy szkíta sírt védett és elesett? Mit? Hogy az ember megtagadta tőle a kért szabadságot, amikor még elmehetett volna, mert fontosabbnak látszott, hogy vályogviskók birtoklásáért meghaljon Otorvanovkában, mint a tanyáján éljen otthon? Vilshofen végignézett a holtakon, volt egy Stade, egy Burstedt, egy Scharrenbroich nevű, ez a három is paraszt, kinek felesége, ki legény, kinek apja otthon, de mindnek félbehagyott dolga, mindnek szükséges a munkája. Elestek egy reteszállásban, egy országutat védve, amelynek egyik vége az oroszok kezén van, a másik a pityomniki repülőtéren áthaladva Sztálingrád romjaiba vész. Elestek egy útért, amely a semmiből jön, a semmibe vezet, és egy sehonnan-semerre utat tartani ugyanúgy nem lehet katonai cél, mint egy hálózatából kitépett sínpárt az úttól délre. Nem lehet ez harcászati szükséglet, taktikai követelmény. Mi követel tehát itt áldozatokat?

106-107. oldal

Lawkow hadnagy kis, himlőhelyes arcú fickó volt. Távbeszélő- hallgatót tartott kezében, izgatottan kiáltott bele:
– Megbolondult maga, nem látja, hogy parlamenterek, fehér zászlóval?
– Egykutya, oroszok! Lövünk! – válaszolták a szomszéd árokból. Lawkow hadnagy zászlóalj-segédtiszt volt, de mert a zászlóaljparancsnok betegen hátrament és kirepült a gyűrűből,ő vette át a zászlóaljat. Lecsapta a kagylót, káromkodott egyet és tovább bámult ki az árok peremén a hókavargásba. Három alakot látott, három oroszt egy szélben csattogó, fehér zászlóval. De a felporzó puskatűzben visszahúzódtak.
Lawkow fölhívta az ezredet. Onnan kioktatták, hogy a szomszéd alakulat főhadnagya forma szerint helyesen járt el, mert a hadseregparancs értelmében a parlamenterekre tüzet kell nyitni.

68-69. oldal

A hadseregparancs pedig ezt írta elő a büntető zászlóaljnak: A büntetés az első vonalban töltendő ki. Végrehajtása a legnehezebb, veszélyes feladatokból álljon, mint aknaszedés, halottak eltakarítása, cölöptöltések építése mocsarakban stb., ellenséges tevékenység közben, tüzérségi tűzben stb., stb.
A végrehajtási utasítás szerint: Csökkentett zsold fizetendő, öltözék: egyenruha, a szökés megnehezítése céljából hajtóka, váll-lap, felségjel eltávolítandó. Szállás: más alakulatokénál rosszabb. Levelezés: ellenőrzendő. Csomagok nem szolgáltathatók ki, a szállítóalakulatnál tárolandók. Szolgálaton kívüli érintkezés más katonákkal vagy polgári személyekkel tilos. Világítás nem bocsátható rendelkezésre. Kedvezményeket különös esetekben az alakulat parancsnoka engedélyez.

5.-6. oldal

Riess egy éve még a lengyel főkormányzóságban, egy SS-tábor őrségében szolgált:ő ismerte a tífusz leghatásosabb ellenszerét. Tarkólövés, tizennégy arasz mély gödör, aztán meszet rá.

83. oldal

Felvillant fejében a mondás az égetőkről, akik minden időben tanultabbak az elégetetteknél. És csúfondáros a folytatása: „Ez minden konyhában látható, hiszen okosabb a szakács a fánál, amellyel fűt.” Steiger szíve nem az égetőkhöz, hanem az elégetettekhez húzott. De kik az égetők és kik az elégetettek? És mi történik Novoalekszejevkánál nyugatra, idegen, százszor felégetett földön? Az ember az égetőkkel, a szakácsokkal, az erőszakosokkal és csúfondárosokkal jött: ki a szakács, ki a fa? Csak tüzelő tán az ember?

100. oldal

A Condor négy csavarja négy sötét vonás volt hatalmas szárnyán, a pilóta kikapcsolta a motorokat. A gép mellett állt, dideregve húzta össze a vállát, a szemöldökén dér, az arca szürke, az öltözéke könnyű.
– Miért állítottad le a motort, te szerencsétlen? Befagy!
– Befagy? – A Condor-pilóta nem gondolt erre. Az Atlanti-óceántól jött, előző nap érkezett Bordeaux-ból Mariupolba.

Zászlóaljparancsnoknak koporsó járt, századparancsnoknak sátorlap, legénységi állományúnak pokróc, így szólt a halotteltakarító tisztek utasítása, valamikor így is lehetett ez, csak itt nem volt már így.