!

Teresa-Maria Sura

Katalógusnév

Könyvei 1

Teresa-Maria Sura: Nyersreceptek ínyenceknek

Népszerű idézetek

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Minden létezés energia, ami ennek megfelelően folyamatosan áramlik.
A legrosszabb körülmények között nevelt, rovar- és gyomirtókkal, valamint
műtrágyával teli termények megterhelik a szervezetünket, és energetikailag
lényegében halottak. Többek között ezért választok mindig tisztelettel és sze-
retettel termelt és árusított terményeket. Legyünk csak bátran kritikusak és
válogatósak vásárláskor; inkább kevesebb árut vegyünk, de az legyen valóban
minőségi.

Kapcsolódó szócikkek: gyomirtó · műtrágya
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Mindig elborzasztanak a szupermarketek húsárai. Fogyasztói társadalmunk
a jelek szerint semmire sem becsüli az állatokat – pedig ők is éppen olyan élő és
érző lények, mint mi vagyunk.

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Amint arra már e könyv elején is utaltam, „a szívhez a gyomron keresztül vezet
az út” – és valóban így áll a helyzet.
Elgondolkodott már az olvasó azon, mitől lehet, hogy egy egyébként tel-
jesen „korrektül” elkészített és finom étel utóbb mégsem bizonyul kifejezet-
ten emészthetőnek? Vagy épp ellenkezőleg, hogy egy egyébként „silányabb” összetevőkből készült étel mégis rendkívül kielégítőnek és nagyon is könnyen emészthetőnek bizonyul? Adott esetben ez függhet akár attól is, hogy az étel
készítője épp jó vagy rossz kedvében volt-e, mérgesen és kelletlenül vagy sze-
retetteljesen és odaadással készítette-e az ételt, beleáramoltatva abba az éppen
aktuális érzéseit is.

Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy nagy jelentősége van annak is, milyen kedélyállapotban készítjük el ételeinket, hogyan állunk az összetevőkhöz és a
folyamat egészéhez.. Ha ugyanis jókedvűen, hálásan és szeretetteljesen munkál-
kodunk, akkor nemcsak nekünk magunknak lesz szórakoztatóbb és örömtelibb
az ételkészítés, hanem energetikailag is jobb minőségűek lesznek az eredmé-
nyül kapott fogások.

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Gyakran mondunk magunkról olyasmiket, hogy mondjuk „jaj, de hülye
vagyok” vagy más hasonlókat, ha például éppen elfelejtettünk
vagy elvétettünk valamit. Nap mint nap teszünk magunkról ilyen és ehhez hasonló negatív kije-
lentéseket, csak úgy mellékesen. No de hányszor mondunk olyasmiket például,
hogy „szeretem magam” vagy hogy „tisztelem magam”?

Sokkal körültekintőbb és óvatosabb lettem, amióta komolyabban foglalko-
zom az energetikával. Egyetlen napot sem zárok anélkül, hogy hálát ne adnék
mindazért (legyen szó akár a legcsekélyebb apróságokról, semmiségekről), amit
az adott nap folyamán átélhettem. Mára ez olyannyira a szokásommá, napi ritu-
álémmá vált, hogy már el se tudok aludni nélküle; egy belső hang folyamatosan emlékeztet rá. Hálával telt szívvel térni aludni – ez az én imádságom.

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Biztos sokan megmosolyognak, amikor a fülük hallatára ujjongva örvende-
zem például egy, a bevásárlókosaramból épp kiemelt cukkini tökéletes szépsége
felett. Elvégre a természet és azon belül is főleg a táplálékunk szépsége és sok-
színűsége egyszerűen páratlan, és mindig lenyűgöző! Minden egyes zöldség és
gyümölcs teljesen egyedi; órákig tudnék áradozni róluk, de ettől most inkább
eltekintek. Arra azonban mindenképp szeretném rávenni a kedves olvasót,
hogy próbáljon meg új szemszögből nézni minden alapanyagot és elkészült
ételt, amit csak magához vesz. Elvégre ezek is éppúgy az élet misztériumát tük-
rözik, ahogyan minden más létező is ezen a bolygón.