!

Tadeusz Borowski lengyel

1922. november 12. (Zsitomir, Ukrajna (SZU)) – 1951. július 1. (Varsó)

Tudástár · 8 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv · 4 film

KatalógusnévBorowski, Tadeusz
Nemférfi

Képek 3

Könyvei 2

Tadeusz Borowski: Kővilág
Tadeusz Borowski: This Way for the Gas, Ladies and Gentlemen

Antológiák 4

Bart István (szerk.): Pokolraszállás
Pálfalvi Lajos (szerk.): Huszadik századi lengyel novellák
Gyurgyák János (szerk.): Élet és Halál könyve
Székely Magda (szerk.): A gránát szíve

Róla szóló könyvek 1

Spiró György: Válogatott esszék 1979–2016

Népszerű idézetek

n P>!

Költő vagyok. Megnevezek tehát.
A világról azt mondom: világ,
az országra: Hon, és néha, ha kedvem sötét,
a hülyékre, hogy hülyék.

63. oldal

Kalmár_Melinda P>!

EMLÉKKÖNYVBE

…talán jobb is ha győz a jövő
s guruljunk le mint hegyről a kő
s úgy nézzünk körül mint a szobor
amelynek halott kőszeme van

68. oldal

eme>!

Robotolunk a föld alatt, a föld színén, tető alatt és esőben, lapáttal, csákánnyal és feszítővassal, kocsit rakodunk, cementeszsákokat hordunk, téglát rakunk, vágányt fektetünk, kerítést verünk, földet egyengetünk… Egy új, iszonyatos kultúra alapjait rakjuk le. Csak most nyílt fel a szemem, most értettem meg az ókor lényegét. Micsoda iszonyatos bűntény minden egyes piramis, szentély és görög szobor! Mennyi vér folyt el a római utakon, határvédő erődítményeken és városépítkezéseken! Az egész ókor voltaképpen egy roppant méretű koncentrációs tábor, ahol a rabnak homlokára égették rabszolgasága jelét, s keresztre feszítették, ha szökni próbált. Az ókor a szabad emberek szövetsége a rabok ellen!
Emlékszel, mennyire szerettem Platónt? Most már tudom, hogy hazudott. Mert nem az idea tükröződik a földi dolgokban, hanem a verejtékes, véres emberi munka. Mert mi emeltük a piramisokat, fejtettük a márványt a szentélyekhez, s a követ a birodalom országútjaihoz, mi eveztünk a gályákon, és húztuk a faekét, s ők írták a dialógusokat és a drámákat, intrikáikat a haza neve mosta tisztára, ők harcoltak a határokért és a demokráciáért. Mi mocskosak voltunk, s tengettük nyomorúságos életünket. Ők gyönyörűek voltak, és szellemes diskurzusokat folytattak egymással.
Nem szép az, ami emberi kínból fogant. Nincs igazság, ami e kínt feledtetné. Nincs jó, amely igazolná.

Nálunk, Auschwitzban... 137-138. o.

eme>!

A világot nem az igazságosság és nem az erkölcs kormányozza, a bűn nem vonja maga után a bűnhődést, az erény a jutalmat, az egyik is, a másik is azonnal feledésbe merül. Az erőszak kormányozza a világot, és az erő forrása a pénz. Dolgozni nem érdemes, mert aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni, a pénz pedig mások kihasználásából fakad.

A januári offenzíva 230. o.

Kalmár_Melinda P>!

Összevont szemöldök alól fájón néz az emberi szem
és hallhat a dal, a költő haragtól csikorgó fogának mögötte.

20. oldal, A megvetés kora

eme>!

gyakran gondolok a jövőre. Az életre, amit élni fogunk, ha… A versekre, amiket megírok, a könyvekre, amiket elolvasunk, a tárgyakra, amik majd körülvesznek bennünket. Tudom, hogy ez ostobaság, de erre gondolok. Már az ex librisünkre is van egy ötletem: hatalmas, veretes, középkori könyvre dobott rózsa.

Nálunk, Auschwitzban... 146. o.

eme>!

Megbűnhödik-e az ember bűneiért? De emberi mértékkel?

És emberek vonultak mindkét úton... 163. o.

eme>!

úgy érzem, az ember méltósága az értelemben és az érzelmekben van.

Nálunk, Auschwitzban... 140. o.

Selerdohr>!

Naiv voltam, éretlen és túlontúl ragaszkodtam a kényelemhez. De azt hiszem, mégsem fecséreltük el az időnket. A körülöttünk tomboló háború ellenére egy másik világban éltünk. Ki tudja, tán annak a világnak éltünk, amelyik csak ezután köszönt be. Ha vakmerőnek találod szavaim – bocsásd meg. És talán ezért a jövendő világért vagyunk most lágerban. Vagy azt gondolod, ha nem élne bennünk annak a reménye, hogy beköszönt egyszer az a másik világ és az ember visszakapja a jogait, gondolod, hogy akár csak egy napot is élnénk koncentrációs táborban? Mert a remény hajtja az embereket közömbösen a gázkamrába, a remény tiltja, hogy lázadjanak, az bénítja meg őket. A remény szakítja szét a családi kötelékeket, az tagadtatja meg az anyával gyermekét, a reményért adja oda magát az asszony egy darab kenyérért, s ezért öl a férfi. Ez a remény harcol bennünk mindennap életért, mert tán épp az a nap hozza meg a szabadulást. S már nem is egy másik, jobb világban reménykedünk, ó, nem, egyszerűen az életben, olyan életben, amelyben nyugalom vár ránk és pihenés. Sohasem volt erősebb a remény az embernél, de sohasem volt szülője annyi gonoszságnak, mint ebben a háborúban, mint ebben a koncentrációs táborban. Nem tanítottak meg bennünket arra, hogyan öljük meg reményeinket, ezért pusztulunk el a gázkamrákban.

128. oldal (Nálunk, Auschwitzban...)