!

T. S. Eliot amerikai brit

1888. szeptember 26. (St. Louis, Missouri, USA) – 1965. január 4. (London)

Teljes névThomas Stearns Eliot
NemFérfi
Linkek

Képek 7

Könyvei 26

T. S. Eliot: Macskák könyve
T. S. Eliot: T. S. Eliot versei
T. S. Eliot: The Waste Land / A kopár föld
T. S. Eliot: Gyilkosság a székesegyházban
T. S. Eliot: Macskák
T. S. Eliot: Koktél hatkor
T. S. Eliot: Old Possum's Book of Practical Cats
T. S. Eliot: The Waste Land
T. S. Eliot: Versek / Drámák / Macskák könyve
T. S. Eliot – Romhányi József: Macskák

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Lyra Mundi, Európa Modern Könyvtár, Penguin Classics, Szent István könyvek

Fordításai 2

Saint-John Perse: Anabasis
Saint-John Perse: Collected Poems

Antológiák 10

Dornbach Mária – Szász Elizabeth (szerk.): Tavirózsa kisasszony
Tótfalusi István (szerk.): Bukfencező múzsa
Ferencz Győző (szerk.): Hang szólít
Országh László (szerk.): Az el nem képzelt Amerika
Lothringer Miklós (szerk.): A szeretet boldogsága
Kenedi János (szerk.): Írók a moziban
Karácsonyi ajándék – újabb versek, mesék, történetek téli estékre
Hajnal Gábor (szerk.): A líra ma
Kemény Ferenc: Tengertől tengerig
Szekeres György (szerk.): Írók írókról

Róla szóló könyvek 1

Vas István: Az ismeretlen isten

Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

A macska neve

A macska nevét kiszemelni felette nehéz,
Nem afféle vasárnapi könnyű mulatság:
És én kijelentem – de ezért ne nézz le –,
Hogy HÁROM NEVET is követel meg macskád.
Egy, amelyen hívogatja naponta a ház,
Mint: Aladár, Jonatán, Kari, Dénes,
Mint: Péter, Salamon, Gyuri és Atanáz –
Mind csupa egyszerű, köznapi név ez.
Cifrábbakat is lelsz, ha nagyon keresel
(Mást, ha uraké s ha kisasszonyoké lesz).
Plátón, Ardzsuna, Perszefoné, Demeter –
Mégis, csupa egyszerű, köznapi név ez.
Ám tudd meg, a macska külön nevet is óhajt,
Büszkébb nevet is, amely övé egyedül:
Másképp hogy is űzi a spájzban a tolvajt,
Holdlepte tetőn hogyan is hegedül?
Ily neveket ha kívánsz, nosza hosszú a listám:
Csimbalabumm, Tyafogány, Kalapetty,
Kraxima, Dzsellifalónia, Bombalurisztán –
Mit soha nem hord több egerész, csakis egy.
Mégse reméld, hogy ezekkel a macska betelne:
Még egy neve van – hanem ezt ne kutasd,
Mert nem fedi fel soha emberi elme –
Ám TUDJA A MACSKA, s a titka marad.
S olykor ha merengve csak ül s elréved macskád,
Nos, annak okát is elárulom én:
Mámoros eszmék töltik a csöppnyi agyacskát,
Úgy töpreng meditál csalafinta nevén:
Rejtett, egyszeri, titkos,
Rejtszeri-titkos,
Agyafúrt, csalafinta NEVÉN!

(Tótfalusi István ford.)

14 hozzászólás
>!
selfmadehell P

Tanácsom első mondata
így szól: A MACSKA NEM KUTYA.

54. oldal

1 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP

Amit másokról tudunk,
Csak emléke a pillanatoknak,
Amikor ismertük őket. És megváltoztak azóta.
Az a feltevés, hogy ők is, mi is ugyanazok maradtunk,
Hasznos és kényelmes társadalmi koncepció.

308. oldal, Koktél hatkor (Európa, 1986)

>!
judkacag

Csak azt ne hidd, hogy te megalázhatsz engem! Megalázás – ez olyasmi, amit én követtem el magammal. Azt sem tudom, létezel-e annyira, hogy megalázhass.

44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: megalázás
>!
Sherlluin

J. Alfred Prufrock szerelmes éneke

Induljunk el, te meg én,

Ha már kiterült az éj a város egén,

Mint az elkábított beteg a műtőn;

Menjünk a félüres utcákon át,

Hol olcsó szállodák

Barlangjába hív a kalandos éj,

Kocsmák fűrészporán osztrigahéj:

Az utcák: összekapcsolódó szürke érvek,

Rejtett céllal kísérnek.

S a nyomasztó kérdés felé vezetnek…

Feleletet rá ne keressél.

Menjünk, mert kezdődik az estély.

A teremben sétálgatnak a ladyk,

És Michelangelót dicsérik.

A sárga köd háta az ablakot súrolja,

Ablaktáblákhoz ér a sárga füstnek orra,

Mely az est zugaiba ölti nyelvét,

És imbolyogva száll el a csatorna

Pocsolyái fölött, s kémények korma hull rá;

Elsiklik a terasz mellett, és a derült

Október-éjszakát látva körülkarolja

A házat, és legott álomba szenderül.

Eljön majd ideje

Az utcán végigsikló sárga ködnek,

Mely hátát ablakokhoz dörgöli;

Lesz rá idő, lesz rá idő,

Hogy készítsd arcodat, s más arcok meg ne lepjék;

Alkotnod és pusztítanod lehet még,

Bőven marad idejük a kezeknek,

Hogy a nagy kérdést tányérodra vessék;

Lesz időm s időd tehát

Százszor megingani, és lesz időnk ezernyi

Ábrándra, s álmainkat józanul szemügyre venni,

Amíg kétszersültet kapunk, s hozzá teát.

A teremben sétálgatnak a ladyk,

És Michelangelót dicsérik.

Lesz arra majd időm,

Hogy megfontoljam: „Merjek, vagy ne merjek?”,

Hogy megforduljak, s a lépcsőn lemenjek

Tonzúrájával gyér hajú fejemnek –

(Megjegyzik: "Haja megritkult fején!")

Zsakettem jól szabott, gallérom tiszta és kemény,

Nyakkendőm nem hivalkodó, ízléses tű tartja helyén –

(Megjegyzik: "Pipaszárlábú szegény!")

Vakmerőn

A mindenséget ostromoljam?

Egy perc elég idő, hogy

Döntés, majd ellenérv szülessék és omoljon.

Mert régen ismerős, mind ismerős nekem

A reggel, délután s az alkonyat.

Kávéskanalanként mértem ki életem,

És ismerek halódó hangokat,

Messzi teremből szűrődő zenét.

Hát merhetek-e még?

S hogy merjek, ha a sok szem mind előjön újra,

S kész meghatározás-hálóját rám veti?

Ha én magam vagyok a tű hegyére szúrva,

S vonaglom a falon, kínban csapkodva még ott,

Szám hogy köphesse ki

A tettek és napok gyűjtötte váladékot?

S hogyan kezdjek neki?

S minden kart ismerek, karjait mind a nőknek,

Ékszerrel díszesen, fehérnek, meztelennek,

(Lámpafényben barnás pihéik megjelennek!)

Bőrükről száll a parfőm,

Azért olyan zavart főm,

Ha karfán nyugszanak, vagy sállal bíbelődnek.

Így hát merhetek-e?

S hogyan kezdjek bele?

Elmondjam azt, hogy alkonyatkor mennyit kóboroltam

Szűk utcákban? Ingujjas emberek könyököltek az ablakokban.

Elnéztem, mily magányosak, míg pipájukból szürke füst kerengett…

Bár rák volnék, és fúrhatná ki két

Érdes ollóm a tenger fenekét!

Nézd, a délután s az este mily szelíden szunnyad el!

Karcsú ujjak becézik, szendereg,

Unatkozik… megjátssza, hogy beteg,

Elnyúlva hever mellettünk a padlón.

Túl a teán, a fagylalton, a süteményeken,

A pillanatot végsőkig feszíthetem?

S bár sírtam, böjtöltem, és könyörögtem,

S láttam, amint tálon hozták fejem,

(Félkopasz volt e fő),

Mégsem vagyok próféta – üsse kő!

Nagyságom pillanata lobogva szemembe ötlött,

S láttam az égi lakájt, vigyorogva tartotta elém a felöltőt.

Egyszóval, megijedtem.

S érdemes volna mindezek után,

Túl a narancsízen, a boron, teán,

Csevegve régimódi porcelán

Között, mi tette volna érdemessé,

A témát egy mosollyal vágni ketté,

A nyomasztó kérdés felé gurítva el

A mindenségből gyúrt kicsiny golyót,

Mondván: "Lázár vagyok, aki a sírüregből

Kikelt, hozzád beszél, mindenre megfelel" –

Ha valaki a pamlagon hanyatt dől,

És szól: "Egyáltalán nem így képzeltem el,

Nem így képzeltem el."

S érdemes volna mindezek után,

Lenne értelme még,

Alkonyatok, kis kertek és frissen locsolt utcák után.

Túl a regényeken, teáscsészéken és a padlót végigsöprő sleppeken,

S túl annyi mindenen még? –

Amire gondolok, hiába magyarázom!

De mintha bűvös lámpa szőne mintát idegrostjaimból a vásznon:

Érdemes volna, hogyha valaki,

Míg sálját igazítja, vagy pamlagon hever,

Félrenézve azt mondaná:

"Nem így képzeltem el,

Egyáltalán nem így képzeltem el."

Nem! Nem vagyok Hamlet királyfi, nem is törekszem erre;

Talán kíséretéből egy udvaronc lehetnék,

A kifejlet felé gördítve a cselekményt,

Eszköz csupán; ha kell, tanácsot ont,

Boldog, ha szükség van szolgálatára,

Előrelátó, furfangos, de gyáva;

Bár mindig kész magvas szentenciákra,

Kissé buta, a kacagást kiváltja –

S néha majdnem a Bolond.

Már nem vagyok a hajdani…

Nadrágom szárát ezután fölhajtva fogom hordani.

Válasszam a hajam fülemnél? Szabad barackot ennem,

S fehér flanellruhában a tengerpartra mennem?

Hallgattam a sziréneket, egymást hívták, nem engem.

Úgy hiszem, nékem már nem énekelnek.

Láttam a hullámok hátán vágtatni őket,

Fésülték a habok szétkuszált üstökét,

A szél fújt, és a víz fehér lett, majd sötét.

Álmunkban láttuk a tenger alatti termet,

A sellőket, akik rőt koszorúkat adtak,

S megfulladunk, ha majd emberek hívogatnak.

T. S. Eliot

>!
Ákos_Tóth IP

Tigriskandúr végromlása

Tigriskandúr orvmacska volt, hordozta egy naszád;
Szabadlábon nem élt soha még macska marconább;
Gravesand láthatta s Oxford számos rémtetteit,
S tetszelgett, hogy a „Temze Réme”-ként rettegik.

Mezével, modorával nem hajszolt kegyeket;
Keshedt bundája volt, göbös és kitérdesedett.
Tudjuk, mért szenvedett el félfül-hiányokat
S tekintete az egy szemén mért annál gyilkosabb.

Rotherhithe parasztjai közt keringtek hírei,
Tőle Hammersmith-t s Putneyt is a hideg lelte ki
Elbástyázták az ólakat libáik, tyúkjaik,
Mikor hírét vette a part: TIGRIS VÉRT SZOMJAZIK!

395. oldal, Macskák könyve (Európa, 1986)

2 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP

(…)
                Azt mondod, ismételek
Valamit, amit már mondtam. Elmondom újra.
Mondjam el újra? Hogy elérj oda,
Hogy odaérj, ahol vagy, hogy elszabadulj onnan, ahol nem vagy,
    Olyan úton kell járnod, ahol nincsen elragadtatás.
Hogy elérj ahhoz, amit nem tudsz,
    Olyan úton kell járnod, mely a tudatlanság útja.
Hogy tied legyen az, ami nem a tiéd,
    A nincstelenség útján kell járnod.
Hogy elérj ahhoz, ami nem vagy,
    Azt az utat kell járnod, ahol nem találod magadat.
És amit nem tudsz, az az egyedüli, amit tudsz,
És ami a tiéd, éppen az nem a tiéd,
És ahol vagy, éppen ott nem vagy.

169. oldal, East Coker, III., (Európa, 1986)

>!
Ákos_Tóth IP

És élő vagy talán,
És halott vagy talán.
Hú, ha, ha
Hú, ha, ha



KOP KOP KOP
KOP KOP KOP
KOP
KOP
KOP

115. oldal, Sweeney Agonisztész (Európa, 1986)

>!
scriba

Ám mindezek mellett – és fölött – van még egy,
egy Név, melyet misztikum homálya fed,
mit emberi elméddel föl sem érhetsz,
mit csakis a macska tud, s nem mondja meg.
Ha macskát látsz olykor, ki meditál mélyen,
nos, annak csak egyetlen oka lehet:
hogy fontolgatva forgatja macskafejében
a Nevét, a Harmadik Macskanevet,
e belterjes, rejtelmes,
rejtelemmelteljes,
titkos és sejtelmes Macskanevet.

9. oldal (A macskák neve)

T. S. Eliot: Macskák Oposszum Apó hasznos és mulattató Macskáriuma

1 hozzászólás