!

Szürke Bagoly brit

1888. szeptember 18. (Hastings, Anglia) – 1938. április 13. (Prince Albert, Kanada)

Teljes névArchibald Belaney, Wa-sha-quon-asin
NemFérfi
Wikipédiahttp://en.wikipedia.org/wiki/Grey_Owl

Könyvei 3

Szürke Bagoly: Két kicsi hód
Szürke Bagoly: A vadon fiai
Szürke Bagoly: A rengeteg zarándokai

Illusztrálásai 1

Szürke Bagoly: Két kicsi hód

Népszerű alkotóértékelések

>!
Gáborr_Nagy

Szürke Bagoly

Életéből film készült Pierce Brosnan főszereplésével 1999-ben. Címe: Szürke Bagoly


Népszerű idézetek

>!
SophieOswald

Bármilyen kicsiny és látszólag haszontalan legyen is valamely állat, a természetben megvan mindegyiknek a maga helye.

10. oldal, Az Északnyugati Szél Hazája (Móra, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: állat
>!
SophieOswald

     A hódmama gyönyörűeknek tartotta kicsinyeit, de az indián bizony csak csúnya kis férgeket látott bennük, nagy, lapátszerű hátsó lábaikkal, rövid és kerek kis testükkel, apró gombra emlékeztető orrukkal. Inkább olyanok voltak, mint a pukvhadzsik, a kis erdei manók, akik az indiánok képzelete szerint az erdőkben tanyáznak. Valóban olyan kis csúfságok voltak, hogy éppen ezért Nagy Toll roppant aranyosaknak találta őket, és végül elhatározta, hogy kiválóan meg fognak felelni játszótársak gyanánt a gyermekeinek.

38. oldal, Az első kaland (Móra, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: manó
>!
SophieOswald

Mindig az volt az érzése, hogy az embernek, aki annyival nagyobb és erősebb, és annyival többet tud, mint az állatok, kötelessége jónak lenni az állatok iránt, és segíteni rajtuk, amikor csak teheti.

124. oldal, A kis fogoly (Móra, 1982)

>!
SophieOswald

     Mialatt ti mesémet hallgattátok, a vigvam közepén égő tűz parázsba omlott, és már csak az izzó üszök maradt meg belőle.
     Hátunk mögött a sátor bőrfalán megnőttek és sötétre váltak az árnyékok.
     Mennünk kell.

180. oldal, A Hulló Levelek Havában (Móra, 1982)

>!
Szelén P

A ketrecben mindig nagyon keservesen érezte magát, s az őr, aki tudta ezt, szomorkodva zárta be reggelenként börtönébe, és távozóban visszapillantott a sajnálatra méltó kis teremtésre, amely bánatosan nézett utána, magányosan ülve a puszta cementpadlón, a rács mögött, amely egy medve fogva tartására is elegendő lett volna. Az ápoló arra gondolt, hogy a hód húsz-egynéhány évig is elél. Húsz évet abban a vas- és betonbörtönben tölteni! Húsz év alatt az ő gyermekei is felnőnek, családja ki tudja, hová költözik közben, ő maga talán meg is hal addigra. A városból ez alatt az idő alatt nagyváros lesz – egyelőre még csak amolyan közepes város volt –, emberek jönnek mennek majd, mindig új emberek, s mind szabadon … közben ez a boldogtalan kis állat, amely senkinek nem ártott, és egyébre sem vágyik, csak egy kis szeretetre, húsz hosszú, magányos esztendőn át a nyomorult ketrec rácsain keresztül fog kibámulni a világba, mint valami veszedelmes gonosztevő. Folyton-folyvást várja a szabadulás pillanatát, míg végtére meghal, utolsó percéig reménykedve a szabadulásban. És mire való az egész? –
gondolta az őr. – Csak arra, hogy egypár ődöngő ember, akik édeskeveset törődnek azzal, hogy láthatnak-e hódot vagy sem, megálljon, és egy-két pillanatig rábámuljon a vigasztalan kis rabra, aztán továbbmenjen, és elfelejtse, hogy valaha is látta.

Kapcsolódó szócikkek: hód · rabság
>!
ÁrnyékVirág

Amikor a szél a falevelekhez beszél, akkor az indián odahallgat és megérti.

>!
SophieOswald

S ekkor az ajtóban megjelent Ni-Ganik-Abo, Első Mind Között, a Főnök. Hatalmas fejdíszt viselt, csupa nagy sastollból, arcát különös, vad és harcias jellegű festett ábrák díszítették, és táncolni kezdett a dobok ütemére. Térdei alatt mindkét lábára üres őzpatákból fűzött karika volt erősítve, s ezek minden lépésére, dobbantására meg-megzördültek; kezében egész teknősbékapáncélból készült, vörösre és feketére festett csörgőt tartott, amelynek nyeléül a teknősbéka kiszárított feje és nyaka szolgált. És mialatt táncolt, az üreges őzpaták úgy csilingeltek, mintha kis rézcsengettyűk szólnának, a főnök lábának gyors ütemű mozdulatait kísérve; őzbőr ruháján a hosszú bőrrojtok remegve libbentek, nagy sastoll fejdísze, mely a vállára borult, méltóságteljesen bólogatott, hol összecsukódott, hol megint széttárult, mindig követve a dobok ütemét, amelyek szakadatlanul dübörögtek, s a Főnök szilajul rázta tánc közben a csörgőjét is. S míg táncolt, közben halk hangon valami régies, rejtelmes hangzású éneket dúdolt, amelyben Szédzsó és Sepian, Csilavi és Csikani kalandjait dicsőítette, ugyanúgy, mint ahogyan a régi időkben a nevezetes csaták történetét énekelték meg a harcosok. És az ének minden szakaszának végén felzendült egy kis csoport énekes kara, s megismételte az utolsó szavakat; az ének dallama nagyon sajátságos és titokzatos volt, nem lehetett elfelejteni, s amellett nagyon lelkesítőn és vérpezsdítőn hangzott.
     Ez volt az az ének, amelyről a Főnök megígérte, hogy a törzs regéi közé fog tartozni; mert a régi idők indiánjai ilyen énekekben és kezdetleges festményekben örökítették meg a nevezetes eseményeket, s mindez együttvéve népük történetét jelentette. Hanem a kereskedő, aki soha azelőtt nem látott ilyen indián ünnepélyt, azt hitte, hogy a Főnök a haditáncot járja, és kezdte magát igen kényelmetlenül érezni; míg aztán Gitcsi Migvan megmagyarázta neki, hogy ez nem haditánc, hanem úgynevezett vabinu, amelyet csak a varázslók avagy főnökök szoktak eljárni, amikor valami nagy eseményről szóló éneket adnak elő. S ekkor a Főnök hosszan elnyújtott, hangos kiáltással befejezte a vabinu táncát.

163.-164. oldal, Mino-ta-kija! (Móra, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: tánc
>!
SophieOswald

A nap minden reggel valamivel nagyobb és vörösebb lett, a levelek pedig napról napra ragyogóbb színeket öltöttek. Mert a rengeteg nagyon szép az „indián nyár” idején, vagyis ősszel, a Hulló Levelek Havában.

171. oldal, A Hulló Levelek Havában (Móra, 1982)

>!
SophieOswald

Tudnotok kell ugyanis, hogy ha ez ember türelmesen hallgat a sellők vagy vízesések közelében, akkor egy kis idő múlva mintha halk suttogó hangok kelnének, hol erősebben, hol gyengédebben szólnak, olykor szinte érthetővé válva, majd ismét beolvadva a víz csobogásának neszébe. Minden indián ismeri ezeket a hangokat, és fehér emberek is, akik figyeltek rá, azt mondják, hogy hallottak a patakban halkan, lágyan suttogó éneket. Az indiánok azt állítják, hogy a Szellemország lakói beszélnek a habokból azokhoz, akiket szeretnek.

73. oldal, Szédzsó a Beszélő Vizeket hallgatja (Móra, 1982)

>!
SophieOswald

     Amióta eltávoztak, napjaim holtan hevernek lábam előtt, mint ennek az elpusztult erdőnek a hamvai.
     A nap nem süt többé, és fülem nem hallja a dalos madarak szavát.

118. oldal, A "Nagy Kések" (Móra, 1982)