Szunyogh Szabolcs magyar

Tizenöt évvel korábban, 1913 kora tavaszán, amikor már elkezdett olvadni a hó, és Budapest bádogereszeiről kis patakokban csorgott a víz a gyalogosok nyakába, két fiatal férfi talpalt a Lánchídon, egyiküket Kosztolányi Dezsőnek, a másikat Karinthy Frigyesnek hívták. A pesti városrész egyik legszebb épületéből, az amerikai felhőkarcolókra emlékeztető New York-palotából indultak, egy átbeszélgetett, átviccelődött éjszaka állt mögöttük. A New York kávéház az irodalmi élet fő találkozóhelye volt. Törzsasztal várta itt Ady Endrét, Molnár Ferencet. Aki az írótársadalomban kicsit is számított, éjféltájban felbukkant itt.

Tessék kipróbálni: negyven perc görkori, és az ember újjászületik. Ha túléli.

– Miket olvasol?
– Amit az apám könyvtárában találok. Dosztojevszkijt, Bernard Shaw-t. ..
– Ki az a Dosztojevszkij?
– Egy orosz író. Arról szól a könyve, hogy szabad-e agyonverni egy utálatos gonosz öregasszonyt, aki egyébként azt teljesen megérdemli.
– És? Szabad?
– Hát ez az. Eleinte olyan, mintha szabad lenne, de aztán elfogja a fiút a lelkifurdalás.

56. oldal

…először csak kicsit fogyott el a levegő, aztán nagyon, de az ember még teker, pedig lila és zöld izék ugrálnak a szeme előtt, aztán még mindig teker, pedig már teli szájjal szedi a levegőt, és az emelkedőnek nincs vége soha, és végül már csak annyi szufla maradt, hogy leszálljak a bicikliről, és bedőljek az árokba, mert az volt legközelebb.

Nálunk a szeretet nem azt jelenti, hogy uralkodom a másikon.

351. oldal

Én pedig a zsidó kultúrát tisztelem. Ha megtanultam magyarul és görögül, héber tanulmányokba kezdek!

67. oldal

Az igazságot kellene tanítanunk az iskolákban, de mi magunk is téveszméket tanultunk.

(első mondat)

Egy darabig van bringaút, aztán nincs. Sokáig egy trafóház állt az egyik bringaút közepén, szépen odaaszfaltozva. Az egy nagyon érdekes dolog volt, mert az építtető kiragasztott rá egy hirdetményt, miszerint ők is tudják, hogy ennek nem itt kellene állnia, ezt nem ide kellett volna építeni, bocs, bocs, bocsi, majd egyszer elvisszük. Ez annyira tökéletesen jellemezte ezt az egész kelet-európai katyvaszt, amit itt magunk körül megteremtettünk, és napról napra újrateremtünk, hogy legszívesebben márványba szobornám, ha tudnék szoborni.

A kicsi, békés kutymuty szájkosarat visel, és egy nénit vagy bácsit húz maga után pórázon, ha pedig meglát téged, lelkesen csóválni kezdi a farkát. A nagy, dühös és harapós kutymuty-változat viszont semmit sem visel, se szájkosarat, se pórázt, gazdája pedig egyáltalán nincs, ő csak kint álldogál az utcán és morog. Valahol biztosan van egy kert, ahol nyitva maradt egy kertkapu, és ahonnan ő kisétált, és most a Szabadság-hegy tetejéről a pestlőrinci Béke térig az egész várost a territóriumának tekinti és védi. Visszafordulni nem érdemes, mert száz méterre mögötted is van egy hasonló óriás, dobermann vagy pitbull, és ő is védi a territóriumát.

Szó, mi szó, jó húsban van őfelsége, de miképp is festene egy király gebesoványan.

64. oldal