Szombathy Zsuzsa magyar

Érdekes ez az ellátási rendszer, hiszen mindent leszámláznak. Én is csak a biztosításunknak köszönhetem, hogy teljesen ingyen tudtam szülni egy magánkórházban. A saját nőgyógyász, az ultrahangok, vizsgálatok, a szülés, majd az azt követ ellátás, valamint az, hogy István velem aludt egy magánszobában, mind a támogatás által volt fedezve. A biztosítás nélkül ez egy vagyon lett volna, mivel azonban egy amerikai gyermekkel voltam várandós, minden kórházi szolgáltatás teljesen ingyen volt. Nagyszerű ellátásban volt részem. A saját kórházi szobámban történt minden: ott vajúdtam és ott születtek meg a gyerekek is, és itt regenerálódtam a szülés után. Mindhárom gyerekemnek ebben a kórházban adtam életet. Egyébként szülés után 24 órával haza lehet menni, de én mindig a hosszabb tartózkodást választottam, mert fantasztikus postpartum ellátást biztosítottak. Finom ételeket hoztak, ha aludni szerettem volna, akkor vigyáztak a picire, aki egyébként végig mellettem volt. Nincs olyan, hogy elviszik a kicsit, és csak akkor hozzák vissza, ha szoptatni kell. A szülés utáni aranyórát is betartják, Manna összesen négy órát töltött a mellkasomon a születését követően. Ezalatt nem mérték meg, nem fürdették meg és pelenkát sem adtak rá, csak hagyták, hogy a mellkasomon pihenjen és szopizzon. A szülés után nem kellett hálapénzt sem fizetni. Minden kismama ilyen emberséges bánásmódot érdemelne, szüljön bárhol is a világban.

149. oldal, Bordás-Simon Réka és Bordás István: Ohana Bordi az álmok szigetén

Februárban döntöttük el, hogy elindulunk. Augusztusban költöztünk, négy bőrönddel. Tíz dobozt postán előreküldtünk, és elindultunk, tízezer dollárral a zsebünkben, ez volt akkor az egész vagyonunk. Ezt a pénzösszeget én már haza is küldtem a szüleimnek az évek során, megőrzés végett, amíg hazaérek, mert lakásvásárlásra gyűjtöttem. Most kértem, hogy küldjék vissza nekem. Ezen az összegen kívül semmink nem volt, munkánk sem, csak a remény, hogy jól alakul minden. Döntöttünk, és elindultunk. Most, vagy soha. Az élet döntésekről szól, nem igaz? Bostoni barátaink figyelmeztetni próbáltak, azt mondták, nem vagyunk normálisak, elment az eszünk, az ember nem költözik csak úgy, egyik napról a másikra Hawaiira! Mi igen. Hittünk a megérzésünkben.

316. oldal, Szoták Nándor: Meghódítani Hawaii száz legmagasabb hegycsúcsát!

Ha lejárt a vízumod, és túltartózkodtál, csak úgy maradhatsz legálisan az országban, ha házasságot kötsz egy amerikaival. Mivel szerettük volna meglátogatni a Magyarországon élő rokonainkat, illetve családunk bővítése is szerepelt a jövőbeli terveink között, komolyan elgondolkodtunk ezen a lehetőségen. A terv az volt, hogy Vardit egyik barátja feleségül vesz, majd a zöldkártya megszerzése után elválnak útjaink, hogy Kristóffal összeházasodhassunk. Nem legális természetesen ez sem, és ha kiderül, hogy a vízumért házasodsz, akkor kiutasítanak az országból, mégis nem egy ilyen sztori volt már, és lesz a jövőben is. Sokaknak ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy Amerikában élhessenek. Ennek általában elég borsos ára van, és az anyagiak mellett együtt is kell élned a kiszemelteddel, de ha elmúlnak az évek, akkor nagyot nyerhetsz.

70. oldal, Lilla és Kristóf: Szerelem a szivárvány szigetén

A versenyre való felkészülésre Hawaiin került sor. Összesen egy hónapot töltöttünk el ezen a mesebeli helyen, hogy megismerkedjünk a Csendes-óceán hullámaival és a bérelt outrigger kenuval, amivel versenybe szálltunk. Hosszú órákat töltöttünk gyakorlással, hiszen mindannyiunk számára egy teljesen idegen mozgásformáról volt szó. Nekünk, síkvízi versenyzőknek meg kellett tanulnunk a nyílt óceánon versenyezni, dacolva a természet olykor kegyetlen elemeivel. A hullámok, amelyek úgy kapták fel a hajót, mint a legkönnyebb tollpihét, a parthoz közelebbi részen is elérték a két-három métert. Nem túlzok, ha azt mondom, néha bizony barna volt a nadrág…

183. oldal, Vajda Attila: Egy olimpikon feljegyzései: küzdelem vérrel és verítékkel

Itt élni olyan, mintha örökké nyaralna az ember. Az élet lassú, a forgalom is, nincs türelmetlenkedés, nincs előzés, nincs rohanás. Én is sokkal türelmesebbé és együttérzőbbé váltam. Azelőtt, ha valaki túl lassan ment előttem a pesti forgalomban, leelőztem vagy ledudáltam, most pedig csak mosolyogva kivárom, amíg a turista megáll az autópálya közepén megcsodálni és lefotózni egy szivárványt. Az aloha egy fertőző járvány, amit senki nem bán meg, ha elkapja.

23. oldal, Evelin Horváth Hubbard: Mint a mesében