Szolláth Dávid magyar
Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Katalógusnév | Szolláth Dávid |
---|
Könyvei 3
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Opus: irodalomelméleti tanulmányok Akadémiai
Szerkesztései 1
Fordításai 1
Antológiák 1
Népszerű idézetek
Mészöly felidéz egy ötvenes évekbeli esetet annak érzékeltetésére, hogy miféle opciót jelentett a meseírás. A New York kávéházban ültek Nagy Lászlóval és Sarkadi Imrével, amikor Sarkadi látta, hogy Mészöly mesén dolgozik, évődve-kötözködve megkérdezte, hogy „Hát csak meséket írunk, meséket írunk?” és rendelni akart neki egy konyakot, magának a negyediket.
Imrének pár nappal azelőtt jelent meg egy novellája a Szabad Népben egy kulákról, aki engedély nélkül disznót vágott; s az írás summája az volt, hogy a kulákot megérdemelten hurcolják és büntetik meg keményen. […] De erről nem esett szó. Inkább a konyakról, amelyet rám akart tukmálni. Végül László csitította: „Hagyd már, mit bántod. Van, aki meséket ír helyette…” Imre fönnakadt ezen: „Mi helyett?” Elnevettem magamat: „Mondjuk a konyak helyett.” Tény-való, hogy nagyon kellett akkoriban valami gyógyszerpótlék.
117-118. oldal
Ha a szocialista realizmust „pervertált Bildungsroman”-nak lehet nevezni, akkor talán megengedhető, hogy a kommunista aszketizmus esztétikai önformálását egyfajta kifordított Bildungnak tekintsük, amely a szubjektumot nem az egyén kulturális kiterjesztésének tanulási folyamatában idealizálja, hanem az individualitás (kollektivitáshoz vezető) leépítésében. Ez pedig együtt jár az individualitás fogalmát kidolgozó polgári kultúra fokozatos feláldozásával.
151. oldal – A kommunista aszketizmus bírálata (Balassi, 2011)
A befejezetlen mondat elkötelezettségének pártatlansága abban áll, hogy ugyanazzal vádolja a kommunizmust, mint amivel a tőkés társadalmat: eltárgyiasítja az embert. A pártot az aszketikus önfegyelmezés függõségi rendszere tartja össze, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a polgári társadalmat a tõke hatalmi és birtokviszonyrendszere.
147. oldal – A kommunista aszketizmus bírálata (Balassi, 2011)
Mészöly nem az egyetlen, aki úgy látja, hogy a nemzeti irodalom (vagy az irodalom nemzeti üggyé válása, nemzetiként való felmagasztosodása és mindaz, amit ezzel jár) maga is hozzájárult a nemzettudat torzulásaihoz.
646. oldal, 15.2.2. Hamis nemzettudat
Az ő életművében nincs „Iskola a határon”, „Régi idők mozija”, „Tóték”, és pláne nincs „Abigél”, azaz nincsenek olyan művek, amelyekre azok is szeretettel emlékeznek, akik egyébként ritkán vagy sosem olvasnak kortárs irodalmat, és jellemzően legfeljebb valamilyen (filmes, tévés, színházi) adaptáció formájában találkoznak vele. Paradoxonnal fogalmazva: Mészöly általános elfogadott, mégis exkluzív szerzője a magyar irodalomnak.
19. oldal, Bevezetés
Az első világháború utáni helyzetről szól Walter Benjamin elhíresült mondata: „némultan tértek vissza az emberek a harctérről”. Mert az emberek a háborúban nem tapasztaltak, nem „gazdagabbak lettek tapasztalatokkal”, ahogy mondani szokás, hanem elvesztették a tapasztalataikat. Minden, amit a háború előtt tanultak és hittek, hirtelen érvénytelenné vált. A háborúból hazatérteknek nincs már átadható tapasztalata, a front és a pusztítás megfogalmazására pedig még nem készült fel a nyelv, hiányoznak a kifejezések. A háború a szavakat is rongálja, a nyelven is otthagyja a jeleit.
53. oldal 3.1.2. Trauma, emlékezet és elbeszélő forma
A mémoire involontaire A befejezetlen mondatban sok esetben a proustihoz hasonló módon mûködik. Az akaratlagos emlékezet teljesítõképességét messze felülmúlva, mintegy annak ellenére, váratlanul és mindig egy-egy kis jellemzõ részletbe, vagy sokszor, mint a tea és a Madeleine-sütemény esetében, egy sajátos szenzuális ingerbe kapaszkodva bukkan fel hirtelen az elfelejtettnek hitt emlék, amely mindjárt hozza is magával a maga hátterét, környezetét, egész múltbéli világát. Az alábbi idézet például egészen egyértelmű utalás a Madeleine-jelenetre: „állandóan érezni vélte az orrába csapó édes, régi szagot – amelyhez hosszú üstökösfarokként egész gyerekkora tapadt –, s nyilván ez tette ezt a számára jelentéktelen s nem is túlságosan érdekes beszélgetést oly emlékezetessé, hogy élete folyamán gondolatban többször is visszatért rá” (664).
123. oldal – A kommunista aszketizmus bírálata (Balassi, 2011)
Közeledése nem zökkenőmentes. Igazolva mintegy az értelmiségről szóló marxista közhelyet, egy ideig ő is „ingadozik”, például, munkahelyi kötelességének eleget téve, feljelenti a gyárban agitáló Rózsánét, ám ezt hamar meg is bánja.
134. oldal – A kommunista aszketizmus bírálata (Balassi, 2011)