Szlukovényi Katalin magyar

Reggeli józanság

Ha nem unnád, elmondanám ezt néked:
mikor egy hétfő reggel arra ébred
az ember, hogy kész, pont ennyi az élet,
minden rendben: vekker, reggeli, széklet,
most már ami volt, mindig az lesz végleg,
világos minden vonatkozó képlet:
még hátravan úgy harminc aktív éved,
és működik, csak monoton, de tényleg
helyére kattant minden apró részlet,
és takarékra letekerve égnek
a domesztikált lángok – szóval, érted,
elkezdheted végre ezt az egészet.

77. oldal

Fölvenném a lantot, de árva
vagyok, s árva bennem a dal.
Hány asszonyállatöltő kell, míg
aranytorkú leányt fial?

Múlt híján jövőt ki remél?
Oly régen kijelölve a pálya:
a levesbe kell a babér.
Köztetek lettem árva.

87. oldal

Arcomba világít a hétfő:
ráncok, a szem alatt táska.
A szobamélyi sötétből
a meghitt test szuszogása.

Tükörarc, ablaknyi város
nem maga szabta keretben.
A reggel hidege átmos.
Nincs már hova sietnem.

12. oldal

A hidegben összegömbölyödik
és téli álomra vonul a lélek,
jobb időkben gyűjtött emlékeit
éli fel, mígnem tavasszal felébred.

Kihűl maga is, mint ott kinn a táj,
alig lélegzik, szíve alig dobban,
nem lát, nem hall, nem örül, mit se fáj,
és csak nagy néha mocorog titokban.

Most nincs mit tenni – vár és meglapul,
bele se bír gondolni, mi van ott túl.
Hagyd békén! Ne ébreszd fel álnokul,
idő előtt, mert abba belepusztul.

39. oldal

Ne ölj, mondja a szentírás,
nem is csak az egyik,
kár, hogy a szép, szent szövegek
egymást kirekesztik.

Kár, hogy minden élő folyton
a gyengébbet falja,
különben magát találná
idő előtt halva.

Mennyi sok hajszálrepedés
fut a valóságban,
a kihez is fohászkodhatnék,
hogy végre ne lássam?

49. oldal

NŐ

Figyelmed fényében
virágzik a vers.

29. oldal (Jelenkor, 2020)

Szűk szembeszélnek
feszülő szitakötő
sodródik hátra.

51. oldaldal

Február (részlet)

Így harminchoz közel már minden érintésre
úgy peregnek a lélekből az evidenciák,
akár a nebáncsvirágból a mag.

Egyik vasárnap este – klasszikus
depresszió: tél vége, jön a hétfő –
több pohár bor után egyszerre rájössz,
hogy végleg ez van. Nem az, ami lesz,
az élet nem jövő időben zajlik,
nem elérhető túlpart, rév, hova
kellőképp felkészülve majd elérsz,
nem rímre kifutó sor, csattanóval
visszamenőleg értelmet nyerő
szonett, nem az vagy, aki majd leszel,
hanem most kivédhetetlenül most van,
ez vagy: a nyomott, kora esti részeg
időelbaszás, cigik, a kutyád,
a barátaid, és függetlenül
attól, ami leszel – ha más, ha ez –,
mi voltál már, el nem törölhető.

42. oldal (Napkút, 2013)

Álomfejtés

Az álom nyelvén az élet
nyűgös pincérnő, aki előre szól,
hogy a nyomtatott menü java blöff,
amit tényleg szeretnél, épp hiánycikk,
egészen mást hoz ki, mint amit kértél,
és mire feltálalja, rég kihűlt,
aztán mielőtt befejezted, zárna,
úgyhogy elmarja előled a tányért,
és a legvégén mégis te fizetsz.

46. oldal

Cicatrix

A szeretet cica. Törleszkedik,
puha és kedves, bújik, simogasd meg
a pociját, ugye, milyen finom,
és gyönyörű, ahogyan elnyújtózik
a fotelben a napsütötte folton,
noná, exhibicionista dög,
ő lehet csapodár, álmos, szeszélyes,
de te itt most foglalkozz csak vele,
és reggelit követel hajnalonként,
és ha késel, szóba sem áll veled
órákon át, de hogyha megbocsátott,
büszkén hordja megint a lábtörlődre
a szétroppantott gyíkot, madarat –
a szeretet vadállat. „A világ cica.”

35. oldal