Szilágyi-Kiszler Adrienn magyar

Hányszor törhet össze a szívünk, mielőtt végleg megszűnne létezni? Mennyi terhet bírunk el érzelmileg, a teljes érzéketlenné válás előtt?

Itt várok örökre csak, hogy lássam a mosolyod. Mert ez az igazság, semmi vagyok nélküled.

Az idő csak mankó.

Ha tanulni akarsz a hibáidból, akkor nem korlátoznod kell magad, hanem nyitni valami más felé.

(..) ilyen lehet a vihar csendje. Mintha egy vastag üveg mögött állva figyelnéd, hogyan hullik darabokra minden; mégsem hallasz semmit. A csend pedig nem békés, inkább hátborzongató: nem menedék az, csupán valamiféle intőjel, hogy valószínűleg megőrültél a veszteség fájdalmától.

Csak egyetlen másodpercre nézett oldalra, egyenesen a szemembe, miközben énekelte azokat a sorokat, amelyek már régóta pengették a szívem húrjait. Abban a pillanatban tudtam, hogy szerelmes vagyok belé. Nem számított sem múlt, sem jövő; azt a másodpercet akartam újra, meg újra átélni. Bármi is történt eddig köztünk, semmi sem volt ennél bensőségesebb. A tekintetéből kiolvastam, hogy ő is hasonlóakat gondol. A pillanat tovatűnt, a gyönyörű dalnak vége lett, és a kép újra elsötétült. Felhangzott az utolsó szám, én pedig úgy álltam ott, mint akibe villám vágott. Szélviharként söpört végig rajtam a felismerés. Nem szimplán csak rajongok érte, vagy kedvelem, szeretem.

– Meg kell próbálnom – ismételtem konokul. – Nem tudnék szakítani vele, mert szeretem. Ha már száz százalékig biztos vagyok benne, hogy menthetetlen, talán lesz hozzá elég erőm. Így azonban képtelen vagyok kiszállni. – Brendon lassan lehunyta a szemét, majd felsóhajtott:
– Padlóra fog küldeni – suttogta, a tekintetemet keresve.
– Megéri – válaszoltam elszántan.

– Hiszel abban, hogy minden egyes döntésed hatalmas következményekkel jár? – kérdezte hirtelen. – Minden döntésed, attól kezdve, hogy milyen cipőt veszel fel egy bizonyos napon, egészen addig, hogy kinek mondasz igent egy randira…
– Megijesztesz – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. – Hiszek a következményekbe, de csak bizonyos esetekben. Nagyobb horderővel bíró dolgokra gondolok.
– Ki dönti el, hogy mi számít nagyobbnak? – suttogta, és megszorította a kezem. – Ki mondja meg, mi a különbség következmény és következmény között?
– Minden okkal történik – válaszoltam, mert nekem sokszor ez volt a kapaszkodóm, ha kétségeim támadtak.
– A döntéseink okán – kötötte az ebet a karóhoz Jason.

Az ember nem tudhatja, mennyit bír a szíve, amíg meg nem tapasztalja. A tapasztalatszerzés ezen formája pedig, hatalmas kockázattal járt.

358. oldal

– Szóval ne menjek érted most azonnal?
– Levezetnél tíz órát, az éjszaka közepén, mert hiányzol egy kicsit? – kérdeztem vissza szkeptikusan.
– Kanada távolság volt. Utah már kevésbé – vágta rá gondolkodás nélkül.

172. oldal