Szergej Jeszenyin orosz
← Сергей Есенин, Сергей Александрович Есенин
1895. október 3. (Konsztantyinovo, Oroszország) – 1925. december 28. (Szentpétervár, Oroszország)
Tudástár · 15 kapcsolódó alkotó
| Teljes név | Szergej Alekszandrovics Jeszenyin, Сергей Александрович Есенин |
|---|---|
| Katalógusnév | Jeszenyin, Szergej |
| Nem | férfi |
| Életrajz | |
Képek 5
Könyvei 16
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A világirodalom gyöngyszemei Móra · Szerző válogatott művei Európa · A szovjet líra kincsesháza Európa · Lyra Mundi Európa · A világirodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek
Antológiák 60
Róla szóló könyvek 5
Népszerű idézetek
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére –
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom – aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Bokraink közt
Szergej Jeszenyin: Bokraink közt
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére –
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vizimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom – aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
/Rab Zsuzsa/
373. oldal · Szergej Jeszenyin
Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei 87% Az ókortól a XX. századig / Az ókortól a XIX. századig / XX. század
Rádnézek, s szívem elszorul:
arcod fájdalmak árva tükre.
Rezet csillantó fűz borul
fáradt-egű szeptemberünkre.
Adtad szíved mindenkinek,
jéggé hűltél, míg mást öleltél;
tested most néma és hideg,
lelkedből hűs eső szemerkél.
Már jó így is – szívem szabad,
új örömökre csap merészen;
kettőnknek semmi sem maradt,
csak reves fűzfák sárga őszben.
Én is úgy éltem, szilajon,
csöndes mosolyra én se vártam.
Porfelhős, rövid útamon
milyen sokat botolt a lábam!
Élet, te síró-nevető,
ilyen maradsz már mindörökre!
A kertünk nyirkos temető,
és mintha nyírfacsont zörögne.
Jön a tél hava, kedvesem,
suhan az élet fecskeszárnya!
Virág a télben nem terem,
tudod te, hát ne sírj utána!
RAB ZSUZSA
Rádnézek, s szívem elszorul
Tánya szép volt
Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.
A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,
cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.
Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:
„Ég veled, kis boldogságom! – mert én mással esküszöm.”
Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,
mérges kígyóként gyürűzik hajfonatja a nyakán.
„Nem akarlak megbántani, ó, te kékszemű legény.
Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!”
S szól a harang… nem imára – esküvőre hívogat,
megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.
Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.
Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.
Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp…
Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
13. oldal (Európa, 1973)