!

Szentkuthy Miklós magyar

1908. június 2. (Budapest) – 1988. július 18. (Budapest)

Tudástár · 13 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

Teljes névPfisterer Miklós
Nemférfi
Honlapszentkuthymiklos.hu
DIApim.hu/hu/dia/dia-tagjai/szentkuthy-miklos
Életrajz

Képek 1

Könyvei 32

Szentkuthy Miklós: Prae
Szentkuthy Miklós: Divertimento
Szentkuthy Miklós: Frivolitások és hitvallások
Szentkuthy Miklós: Doktor Haydn
Szentkuthy Miklós: Fejezet a szerelemről
Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé
Szentkuthy Miklós: Széljegyzetek Casanovához
Szentkuthy Miklós: Barokk Róbert
Szentkuthy Miklós: Szent Orpheus breviáriuma
Szentkuthy Miklós: Pendragon és XIII. Apolló

Kapcsolódó sorozatok: Szent Orpheus breviáriuma · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magvető Zsebkönyvtár Magvető · Harminc Év Magvető

Fordításai 19

Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Charles Dickens: Twist Olivér
James Joyce: Ulysses
Howard Fast: Spartacus
Mark Twain: Megszelídítem a kerékpárt
Borbás Mária (szerk.): 21 rémes történet
Hunyadi Csaba (szerk.): Poe és követői
Ottlik Géza (szerk.): Autóbusz és iguána
Charles Dickens: Oliver Twist
Borbás Mária (szerk.): Élhetetlen szerelmesek

Illusztrálásai 1

Szentkuthy Miklós: Az alázat kalendáriuma

Antológiák 7

Domokos Mátyás (szerk.): A magyar novella antológiája I-II.
Hegedős Mária (szerk.): Körkép 87
Hegedős Mária (szerk.): Körkép 88
Illés Endre (szerk.): Magyar elbeszélők – 20. század I-III.
Kenedi János (szerk.): Írók a moziban
Kardos György (szerk.): Körkép 81
Szalontay Mihály (szerk.): Körkép 72

Róla szóló könyvek 5

Hegyi Katalin: Szentkuthy Miklós
Hatvany Lajos – Glink Károly: Beszélő házak és tájak
Bori Imre: Bori Imre huszonöt tanulmánya
Fekete J. József: Post
Vas István: Az ismeretlen isten

Népszerű alkotóértékelések

aggieolvas>!

Szentkuthy Miklós

Ifjúkorom óta ő az egyik legkedvesebb íróm… Goethe-regényét, az Arc és álarcot olvastam tőle először, amit 16 évesen Zuglóban, a Lumumba (Róna) utcai FSZEK-fiókból vettem ki, teljesen véletlenszerűen keresgélve, és egy oldal után éreztem, hogy itt nem egy íróról, hanem valami titánról van szó. Nem is értettem pontosan, mi ez a próza. Alig találtam rajta fogást. De mindenáron érteni, mi több: érezni akartam, hogy mit mond. Évek teltek el, mire (net nem lévén) egyáltalán egy fényképet szereztem róla.
.
Méltatlanul bántak vele életében, és így bánnak vele 110 évvel a születése, 30 évvel a halála után is. Ne tévesszen meg senkit, hogy azért kiadogatták a könyveit. A napot nem lehetett volna pincébe zárni büntetlenül: leégett volna a ház. És ne tévesszen meg senkit, hogy a DIA-n olvashatók a művei. Ezek formaságok, hivatalos dokumentálása a „megbecsülésnek”. Álszent gesztus, mert igenis: nem szorgalmazzák az olvasását, nem (vagy ritkán és félve) adják ki újra, egyrészt, mert nem volna rentábilis, másrészt, mert akik kiadhatnák, már egy másik „könyves” generáció, akik maguk sem olvassák, így fogalmuk sincs, mekkora mulasztást követnek el.
.
Tőle nem írnak át színpadra semmit (holott óriási lehetőségek volnának bármelyik művében). Őt nem filmesítik meg (holott nagyobb film lehetne pl. a Prae-ből, mint a Tajtékos napok-ból.). Róla nem rendeznek biennális konferenciákat, nem írnak új kismonográfiákat és mélyreható elemzéseket. Az, hogy bődületes méretű hagyatéka egyáltalán gondozva van, csak szellemi társa és „özvegye”, Tompa Mária fáradozásainak köszönhető. Halála után, valamint születése centenáriumán mintha megmozdult volna az állóvíz, de ez a csoda még egy évig sem tartott. Mint egy megmászhatatlan hegy, melyet nem is akar senki megmászni.
.
Persze, érthető körülötte a légüres tér: néhány masszív és el nem tántorítható rajongót/olvasót leszámítva még az úgynevezett vájtfülűek sem tudnak mit kezdeni egy ekkora életművel, mely csak a barokk katedrálisokhoz hasonlítható – pompában, részletgazdagságban, áttekinthetetlenül nagyszerű kuszaságban, mélységben, sűrűségben és dekorativitásban. És mellesleg: már az első lapok után rájuk roskadna az a műveltséganyag, ami alól még Szent Wikipedia sem húzná ki őket – hogy stílszerű legyek.
.
Pedig biztos vagyok benne, hogy egyszer föltámad halottaiból Pfisterer életműve, de az nem mostanában lesz. Mert nehéz író, mert súlyos író, mert olykor követhetetlenül gyors, másszor csigalassú és mikroszkopikusan aprólékos, s ezért fárasztó író. Mert nála sosem látszik a „vörös fonál”. Mert akkora erőfeszítést követel meg az olvasójától, amekkorára azok sem mind képesek, akik hivatásból olvasnak. Sapienti sat. És mert nem szeretik, nem értik, inkább agyonhallgatják: még holtában is irigyek rá a fiók-Salierik.
.
Nem gyújtok mécsest 3x2 méteres kamrámban, hanem minden június másodikán újrakezdem valamelyik könyvét. Persze, csak óvatosan, lassan haladok, egyre lejjebb merülök, és folyamatosan széljegyzetelek. Ahogy ő csinálta. Így hetekig is eltart a választott könyv. Úgy olvasom, ahogy – szerintem – méltó őt olvasni. Megadva a módját minden születésnapjának. Most éppen a száztizediknek. (2018.06.03.)


Népszerű idézetek

sophie P>!

(9)

KÉT női mozdulat. Egy egészen kicsi, de gömbölydeden, arányosan sovány nő (elég idős) az utcán megigazítja a ruháját – de hogyan? A jobb keze hüvelyk- és mutató ujjával csipegeti a selymet a lapockáján – éppen ott, azon a testrészen, mely a férfikéz számára a par excellence simogatási, széles és hullámzó sík-érzéklési terület (maga az örök görbe Minkowski-féle erósz-tér vagy sík): ott ez a nő pontokat csíp, akár csak egy hegyes csőrű madár a cseresznyén. Az egész persze sokkal szemérmetlenebbül provokáló, mintha simogatással igazítaná meg a ruháját. Öreg nő – lányos alak – selyemruha: good.

Másik: a Gellérthegy oldalán egy nő a napon a lábujjairól vágja a körmöt. Ez is „kokett”-ség, kétség sem fér hozzá. Az ordenáré intimség erotikus. Menj, erósz, dupla utadon: geometriai metaforák és tények előkelő útjain – menj, ordenáréság, démoszhanyagság konyhaszagú ösvényein.

8. oldal

8 hozzászólás
danaida>!

Nagyon szép volt ez a meleg, otthonos, idillikus együttlét nagyapámmal. Mindig meghatottan emlékszem vissza arra az időszakra: nem szégyellt engem, a bandzsa kis könyvmoly nyomorékot, akkor még ugyan nem voltam könyvmoly, de moly már voltam.

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
1 hozzászólás
sophie P>!

(14)

ÉLETEM legnagyobb és legfontosabb liaisonjai ezek: bizonyos időközökben, ugyanazon környezetben látni ugyanazt a női arcot, anélkül hogy valaha is összeismerkednénk. Például operában: a lánynak ugyanazon előadásokra van jegye, mint nekem. Ilyenkor valami álomszerű, néma bizalmasság van közöttünk: az idő, a múlt, az emlék végtelen gazdagsága, vagyis a szerelem legfontosabb táplálói, és mégis, a lánynak a nevét sem tudom, idegenek vagyunk. Nem ez-e a nyaralóhelyek legfőbb charme-ja: az ismerős ismeretlen? Azért ezek a legnagyobb szerelmek (soha ilyen teljes joggal nem írható le ez a szó, mint éppen ilyen helyzeteknél), mert egy ilyen liaisonban valóban csak az szerepel, ami az erósz lényege: a szép portré és a múló idő: az idő habjaiból születő Vénusz-akt, mely az időbe merül is vissza – „melyből vétettél”. Milyen fantasztikusan nyugtalanító pillanatok azok, mikor aztán évek múlva találkozunk egy ilyen álismerőssel: köszönni, dehogy köszönni, ölelni, csókolni akarunk, s csak az utolsó percben tudjuk visszatartani pátoszunkat, figyelmeztetvén magunkat, hogy nem egy régi ismerőssel, hanem ellenkezőleg: egy régi ismeretlenséggel találkoztunk.

12. oldal

4 hozzászólás
NLaslow>!

A fej csupa pszichológia, a törzs csupa belső szerv, klinikai élettan-tok, a karok formaszegények. A lábban nincs lélek és nincs nemes szerv, de aránytalanul nagy az egész testhez viszonyítva.

sophie P>!

Fantázia? fantáziából írni? Értelmetlenség, elavultság. Csak a valóság! Amit láttam, amit tapintottam, szagoltam, hallottam. Le kell győzni azt a gyávaságot, mely azt súgja, hogy „nem szabad az élményeket naplószerűen leírni”. Minden azon múlik, hogyan írom le. Mit láttam, mit hallottam, mi mindent vettem észre? Ha sokat láttam, ezer árnyalatot, ha sok okos és mély, játékos és szikrázó gondolatot ébresztett bennem, ha képekkel és logikával tudom kifejezni, világosan és erjedő-erjesztő gazdagságban, stílussal, eleganciával, hittel és nemtörődömséggel: mit számít az, hogy a valóságot, a napló-anyagot mondtam el? Már rég nem napló az, hanem mű, mű, opus, igazság, szépség, tanulság, evokáció, vallás, emberiesség. És kell-e más?

151. oldal - utolsó bejegyzés

1 hozzászólás
csillagka P>!

Ismétlem, nem mentegetőzöm, hogy jajaj, föl ne jelentsenek, amiért a metafizika szót említettem. A metafizika az én mindennapi miliőm. Ez nálam annyit jelent, hogy például ez a pohár bor: minden szőlő, minden Dionüszosz-mítosz, minden szentmise, minden optikai izgalom, hogyan törik meg rajta a fény (Goethe: Farbenlehre), minden üveg, annak kémiai titka, ipara, ásvány-összetevői, minden biológia, hogyan zarándokol el ez a bor nyelvem hegyétől beleim labirintusába. A metafizika nálam azt jelenti, hogy meta-kisborocska, amihez csatlakozik minden mitológia, természettudomány, történettudomány. Ezért aztán joggal csatlakozik az én mostani appendixem a Confessiókhoz, mert bár semmi köze sincs ortodox és klerikális értelemben vett teológiákhoz, mégis hitvallás: nem tudok belenyugodni, hogy valami csak úgy van, nem tudok megmaradni a porszemnél, hanem a porszemtől rögtön repülök az Androméda ködök és szupernovák legvégső határáig, ahol talán szintén porszemekkel találkozom, de mennyire másképpen. És ez már olyan hitvallássúlyú dolog.

3 hozzászólás
Kkatja P>!

PERSZE AZ ÉLETBEN mindig úgy van, hogy aki a legkedvesebb ember és aki a legelőzékenyebb akar lenni a másikhoz, az követi el ügyetlenségből a legnagyobb otrombaságot.

19. oldal Estoraz

1 hozzászólás
Kkatja P>!

    És az a hegedülés? Csupa szalonokba való laikus cifraság, bujaság és rebellis akarnokoskodás. A legfrivolabb kedélyeknek való hízelkedés. Utcai szerenád. Goromba disszonancia. Ezeket a meghatározásokat olyan nagypauzás műgonddal eregette ki magából, mintha valahol egy írnok gubbasztott volna a szobájában és annak diktálná – nekem „dedikált” korszakalkotó művének harcias függelékeként.
    S azzal bevágta az ajtót.
    Ott maradtam a sötét előszobában. Fent egy kis ablak nem jól záródott és abban gyönyörködtem, hogy a befújt hó milyen csodálatos egyenletességgel lejtősödik a kezdeti dombocskától az utolsó, magános csillagig.

366. oldal London

Arianrhod>!

…magára maradt egyéniségünk nem égő tűzrózsa a világ unalomhomályában, hanem pislákoló unalomrózsa, éppolyan sápadt, mint a világ