Szendrey Júlia magyar
1828. december 29. (Keszthely) – 1868. szeptember 6. (Pest)
Tudástár · 11 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv
Katalógusnév | Szendrey Júlia |
---|
Képek 6
Könyvei 9
Fordításai 3
Antológiák 13
Róla szóló könyvek 6
Népszerű idézetek
Élni vagy meghalni!
Nem élet ez, nem, kínzóbb a halálnál,
Én élni vagy meghalni akarok,
Ott a hegycsúcson szívni be a léget,
Itt e szűk völgyben én megfúladok!
Nem tespedés, nem tengés, mire vágyom,
Tudni hogy élek és érezni ezt;
Zárt levegőben elalél a szellem,
S az ember nem más, mint állati test.
Vihart és szélvészt forró homlokomnak,
Langy szellő nékem enyhülést nem ad,
Szememről csak ott oszlik a homály, hol
Cikázni látom a villámokat.
Föl a sziklára, hol sasok tanyáznak,
Merész röptük oly lélekemelő;
Lenn csúszó férgek, sziszegő kígyók közt
Élni vagy halni egyként leverő. –
Oh, jaj nekem, hogy ezeket gondolni,
És a mi több, kimondani merem:
Csak egy pillantás, s a kigyók marását
És fulánkját szivemben érezem!…
(Pest, april. 8. 1856)
22. oldal
Szerelem kell nekem, másként nem élhetek! megfagy lelkem örökre, ha nincs, ki részt vegyen e lángban, melly bennem dúl, mellyet minden idegeimen, mint egy lávafolyamot szüntelenül lobogni érzek, mely kénytelen önmagát emészteni, mert nem talál tárgyat, melly lángolását visszatükrözhetné.
1846. dec. 2. Károly
Szendrey Júlia: „Naponként árvább…” 95% Szendrey Júlia naplója
Ha nem szeretem őt, hát miért gondolkozom szüntelen felőle, miért kell sóhajtanom, ha emlékembe előidézem a rövid perceket, mellyeket vele töltöttem. Sokszor gondolom, talán a lélek szerelme az, mit iránta érezek, és nem a szenvedélyteli szivé; a magasztos, minden földi érzeményeken és határokon fölül emelkedett léleké, melly nyugodtan és a mindennapisághoz szokott embernek alig látszó lánggal ég, melly csak a lélekkel enyészhet aztán el; ez pedig halhatatlan, s véle szerelmem is! Én ugy hiszem hogy a szív szerelme mindég csak halandó részünk érzése, bármilly heves és lángoló legyen is az; s igy alája van vetve a természet ezer törvényeinek, és egy pillanat, félreértés, hosszas távollét, megszokás és kor, mind meg annyi gyilkosai lehetnek az illy szerelemnek. De nem így, ha lelkünk szeret; nincs idő, távolság, nincs semmi földi esemény, melly őt megsemmisítse. Nem zajog, nem szenvedélyes ez, hanem szent, tiszta, a mulandóság határain túl, s igy: örök!
Ne higyj nekem…
Ne higyj nekem, ha mosolygok,
Álarc ez csak arcomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
Ne higyj nekem, ha dallásra
Látod nyílni ajkamat,
Gondolatot föd e dal, mit
Kimondanom nem szabad.
Ne higyj nekem, hogyha hallasz
Fölkacagni egemet,
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ily percben lelkemet!
(Pest, oct. 10. 1856.)
49. oldal
Bár merre nézek…
Bár merre nézek, mindenütt
Az emberek oly boldogok,
Bizony, bizony még meglehet,
Hogy én magam is az vagyok.
Hogyis ne volnék! hisz soha
Éhséget még nem szenvedék,
És e földön, hol annyian
Éhen halnak, ez már elég.
Télen van jó fütött szobám,
Nyáron fagylalt a mennyi kell;
Az élet ennyi java közt
Okot panaszra még ki lel?
Néha beteg vagyok, igaz,
Ámde élek, s evvel pedig
Ki e világra született,
Nem mindenki dicsekhetik.
Szeretnek is oly annyira,
Hogy sokszor így töprenkedem:
Gyötör-e úgy száz gyűlölet,
Miként gyötör egy szerelem?
Mi a családot illeti,
Kijutott abból is elég;
Gyümölcstől törjék bár az ág:
Ég áldása az, nem egyéb. –
Igen, igen, boldog vagyok,
Mindenből csak azt látom én,
Csak egy hiányzik: nyugalom,
Ott lenn, lenn a sír fenekén!
(Pest, decemb. 25. 1856)
55. oldal
A nő, ha nem ismeri a szerelmet, méltán kérdheti a végzettől: mért teremtél engem? A nő élete csak szeretet által lehet becses; csak szerelem adhatja meg ő neki azon dicső kört, mellyben élnie boldogság és öröm legyen.
52. oldal
Szendrey Júlia: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt…” Szendrey Júlia naplója, levelezése barátnőjével és vallomása halottas ágyán
Nem gondolok most már az élettel annyit se, mint amennyit hajdani jó napjaimban ruhámon egy szalagcsokor állásával gondoltam. Ki van rám mondva az ítélet s nem állhatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell törnöm sorsom vas hatalma alatt.
Kolozsvár (1949) november 10.
Szendrey Júlia: „Naponként árvább…” 95% Szendrey Júlia naplója
Keserű kín és gyötrelem…
Keserű kín és gyötrelem
Volt én nékem a szerelem,
A mi másnak életet ad,
Az hozta rám halálomat.
Meghaltam én régesrégen,
De nem nyughatom békében,
Kisértetként járok-kelek,
Keresve, mit nem lelhetek.
Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik,
Árny, mint én, mely vélem játszik.
Hogyha közelébe érek,
Rémképétől elszörnyedek,
S futok vissza koporsómba,
Uj kínoktól ostorozva.
S rám vonom a búbánat szőtt
Gyászos halotti lepedőt,
S várom, hogy az ég majd megszán,
Hogy majd meghalok igazán.
(B. Füred, aug. 18. 1856.)
38. oldal
Csúful verje el a ragya…
Csúful verje el a ragya,
Ki a babáját elhagyja,
Legyen olyan két orcája,
Maga se ismerjen rája.
A szerelem úgy gyötörje,
A hidege is kitörje,
S ha szép lányt kiván ölébe:
Tükröt tartson az eléje!
(Pest, sept. 20. 1856.)
46. oldal