Szeifert Natália magyar

A boldogság az, amikor arra ébredsz, hogy minden tele van lehetőséggel.

71. oldal

Szembe jött az élet, mondom is neki, hová rohan, miért siet oly nagyon, ugyan, igyunk már meg egy kávét, ha már így összefutottunk.

90. oldal

Nem létezik, hogy belőlem csupa kettessel gyógyszerész lehessen, kizárt, jézusmária, hát mit akarnak, hogy kiirtsam a várost?

Mindig érdekelt, hogyan foszlik szét az idegenség hártyája két ember között.

Mindig észnél vagyok. Csak nem mindig a magaménál.

84. oldal

Záraivámosiról sokáig azt hiszem, ez egy név. Kinyerma, egy szó. Nem tudom, mit jelent. Szöul rendezi az olimpiát. Az emeszempé kábé ülése. Nem tudom, hogy lehet kábé üléseni, most vagy üléseznek, vagy nem, és tényleg mi a franc az a Kinyerma.

35. oldal

(…) elképzelhetetlen egy olyan otthon, ahol nem látom a könyvek gerincét.

7. oldal

A polcokról könyveket szedtek le, kedvenc verseket olvastak fel, filmekről beszélgettek, röhögve idézték A Keresztapa legjobb párbeszédeit, és éjszaka, amikor végre aludni mentek, egy új otthonosság lengte be a lakást, mint a felcsapott régi könyvek finom pora.

Úgy éreztem magam, mint a párnahuzatok a Berta mama kertjében a teregetőzsinóron, hogy lobogok a szélben, és hol óriásira dagadok, hol löttyedt rongyként lógok a semmibe.

Előttük a nyiladék szűz hava, mélyen lefelé omló fehér szőnyeg, kétoldalt a fák sorfala, csend, tele motozó élettel, és benne mégis olyan magány, hogy sírva fakadt tőle.