Szappanos Gábor magyar

…kiderült, hogy a Szindbád csupán felvett név, a becsületes neve Kandúr Gyula volt

19. oldal

Sokan mondják Szindbádról, hogy hűtlen természet, pedig ez nem igaz: régi kedveseihez ragaszkodott leghűségesebben, az újakhoz kevésbé.

113-114. oldal

A két deci kékfrankost a pince előtti padon üldögélve költötte el a hajós, magánya leplébe burkolózva, és azon elmélkedve, hogy az írás helyett miből fog hamarosan meggazdagodni: kiadja Eger, majd pedig az összes fontos város vécétérképét, és a vasútállomásokon meg a központban fogja árulni őket.

115. oldal

A mindentudás képességét újra elnyert lélek azonnal tudta, hogy nincsenek véletlenek.

15. oldal

…annak idején úgy szerette az életet, hogy pisiltek utána a nők

29. oldal

A szavak, miután elröppennek ajakunkról, elkezdik önálló, titokzatos, sokszor nyomon követhetetlen életüket – senki által nem ismert utakon járnak, titkos ösvényeken, vérvörösen derengő barlangok mélyén, s közben az emberi értelem számára kifürkészhetetlen változáson mennek keresztül: (…) és amikor hosszú vándorlásuk végére érnek, sokszor úgy állnak az út végén, mint a megtestesült végzet.

56. oldal

Annyiszor támasztották föl, annyiszor hegyezte a pennáját rajta ez a Szalai, hogy Szindbádnak megfordult a fejében, egyszer megszökik az egyik novellából, és beadványt nyújt be a Nemzeti Kegyeleti Bizottságnak, hogy törvényileg tiltassák el az írókat attól, hogy állandóan föltámasszák, hiszen mindenkinek alkotmányos joga, hogy holta után békében nyugodhasson.

36. oldal

Néha azonban a hajós, amikor senki se látta, csak az órát működtető szellemek, az álom és a halál mezsgyéjén gondolt egyet, és bármilyen gyönge volt is, magától kikélt a koporsójából, eligazgatta a szemfedőt, a selyempárnát…
Kikélt, és a sírkövek között bóklászott a csillagporos vagy holdfényes éjszakában.

37. oldal

…előhúzott egy kézzel írott táblát, s kiakasztotta a fadarabbal kitámasztott koporsó fogantyújára: „Rögtön jövök”.
– Nehogy valami temetői csavargó betelepedjen a helyemre – magyarázta Szindbád – ebben a mai elfajzott világban minden elképzelhető…

50. oldal

…frissítő élmény volt az évtizedekig tartó, bogarakkal és kukacokkal teli, állndóan nyirkos föld után. De hiába érezte jól magát, a nők, akiket sétálni látott, csak nem bírták felvidítani. Akárha bordélyokból özönlöttek volna ki az utcára. Szindbád a hosszú selyemszoknyák alól elővillanó hófehér bokák rabja és csodálója volt egykor, fátylakhoz és csipkefodrokhoz, virágos-szalagos kalapokhoz szokott, ezek a céda nőszemélyek viszont majdnem az ülepükig érő, apró, feszes szoknyákban parádéztak. Lábukon, amely lábfejüktől a comtövükig pőre volt, nem veseltek harisnyát sem, cipőjük pedig valami egészen idomtalan jószág: leginkább a görög színészek koturnuszára emlékeztetett. Ezen egyensúlyoztak olyan ügyetlenül, hogy Szindbád azt hitte, menten orra bukanak.

27. oldal