Szántai Zsolt magyar

Nincs a világon nagyobb bűn, mint kéretlenül tanácsokat osztogatni.

15. oldal

Ahogy telnek az évek, ahogy magadra szeded a bölcsesség rétegeit, rá fogsz jönni, hogy sokkal nehezebb elárulni, mint eltitkolni valódi gondolataidat.

26. oldal

– Egyél, igyál, szeress! A többi szóra sem érdemes.

37. oldal

– Élvezd a jelent, ne törődj a tegnapoddal, s ki tudja lesz-e holnap?

37. oldal

– Ki vagy?
– Tolvaj vagyok – felelte Randhir.
– És te ki vagy?
– Én is tolvaj vagyok! – felelte a másik.
– Gyere, raboljunk együtt! De mondd csak, mi vagy? Mestertolvaj, vagy csak amolyan aljaféle?
– Te minek nézel?
– Ha tudnám, nem kérdeznélek.

(…) nincs a férfiaknak egyetlen tulajdonsága sem, amelyet a nők a tehetetlenségnél jobban gyűlölnének.

13. oldal, Tűz ellen tűzzel

– (…) Magadban viszont adj hálát a sorsnak, hogy minden így történt, mert a szerelemben ritkán adódik második esély. A nőket abban a pillanatban kell meghódítani, amikor először találkozunk velük, mielőtt idejük lenne a gondolkodásra. Ha hagyjuk, hogy használják az eszüket, kisiklanak a hálónkból.

27-28. oldal

Ó a mesék! Mindig is olyanok voltak számomra, mint a férfiaknak a szaké, vagy az aljanépnek az illatos füst. Elterelték gondolataimat a fájdalmakról, a szenvedésről; beléjük menekültem, mert nem akartam szembesülni a valósággal.

98. oldal

A herceg simára borotválta az arcát, az állát, bajuszát szépen megnyesegette és kipöndörítette; ívelt szemöldökének szőrszálait rövidebbre vágta, göndör fürtjeit úgy rendezte, hogy az arcába hulljanak. A szemét kifestette, a homlokán elhelyezte a a származására utaló pettyet; ajkának színét bételdió rágásával tette még erősebbé. A nyakát fehérre porozta, a fülcimpáját addig csavargatta, míg szépen kivörösödtek; a fogait rézporral súrolta csillogó fehérre, az ujjaira hennával festett mintázatokat.

26. oldal