Szalay Tamás Lajos magyar

Ködbe vesző tengerpart, lágyan ringatózó halászcsónakok a tükörsima vízen, a vonat mellett száguldó zöldsapkás fák, megszámlálhatatlanul sok birka, mint megannyi földre szállt, gyapjas hátú bárányfelhő. Mindenben misztikum rejtőzik, a levegő tele van ősi történetekkel, minden fűszál, minden gömbölyű kavics, minden hegyorom mesélni tudna. És aki figyelmesen hallgatja őket, az meg is hallja titokzatos meséjüket.

173. oldal

Az Urquhart nevet ugyanis meglehetősen nehéz kiejteni, főleg úgy, hogy az ember még sohasem hallotta azelőtt, hogyan is kellene. Én minden nyelvérzékemet bevetve igyekeztem megfelelni az elvárásoknak a jegypénztárban.
– Szép jó napot, két jegyet kérnék a következő járatra az „úrkjúhárt” castle-ig! – mondtam magabiztosan.
– Mármint az „ökhört”-ig! – jött a válasz.
– Nem, nem, az biztosan valami más lesz. Én az „úrkjúhártig” szeretnék eljutni!
– Mármint az „ökhört”-ig.
– Nem, rosszul tetszik érteni, én a Loch Ness partján lévő várhoz, az „úrkjúhárt”-hoz szeretnék eljutni.
– Ja, az „ökhört”-höz.
– Nem, hát nem érti. „Úrkjúhárt”. Két jegy, oda-vissza.
– Itt van, fiam. „Ökhört” castle. Két jegy, oda-vissza. Jó utat!

141. oldal

… magyar és skót a világon mindenhol előfordul.

175. oldal