!

Szabó Miklós magyar

1935. május 6. (Budapest) – 2000. szeptember 22. (Budapest)

Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévSzabó Miklós
Nemférfi
Életrajz

Könyvei 7

Hahn István – Szabó Miklós – Kulcsár Zsuzsanna – Hanák Péter – Márkus László – Ormos Mária – Ránki György: Világtörténet képekben I-II.
Szabó Miklós: Múmiák öröksége
Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867–1918)
Szabó Miklós: Politikai kultúra Magyarországon 1896–1986
Szabó Miklós: Viszonylag békésen
Szabó Miklós: A jó kommunista szilárdan együtt ingadozik a Párttal
Szabó Miklós: Megkoronázott köztársaság

Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Mindez átalakította a tüntetés hangulatát. Már égtek a lámpák, sötétedett, amikor Nagy Imre az egyik erkélyről hangszóró nélkül mondott pár barátságtalan szót. Azzal kezdte: Elvtársak! Nagy felzúdulás válaszolt: Nem vagyunk elvtársak! Gyorsan váltott: Barátaim! Magyar testvéreim! – de lényegében azt mondta, menjen mindenki haza, majd a párt vezetősége elrendez mindent. Természetesen nem sikerült szétoszlatnia a tömeget, a vezetők nem fogták föl a tömeg hangulatát, nem számítottak ekkora tüntetésre. Nagy Imre úgy vélte, neki jól jön a tüntetés, de távol kell tartania magát tőle. Támogatást adhat neki, amivel visszakerülhet a vezetésbe. Ezzel ő huszonharmadikán már határozottan számolt, estére pedig nyilvánvalóvá vált, ez aktuális – de szigorúan legális módszereket akart használni, nem akart kockáztatni, nem szerette volna, hogy az legyen a látszat, ő is részt vett a tüntetésben, esetleg ő heccelte a tömeget, külső nyomás szervezésével akarta elérni a rehabilitációját. Ezek után a tüntetők jelentős része a Parlamenttől a Rádióhoz vonult, valamint nagy tömeg gyűlt össze a Sztálin-szobornál is, amely a Hősök tere melletti Felvonulási téren állt. Jelentős részük csepeli munkás volt, egy népünnepély keretében lángvágókkal, teherautókkal, vontatókkal ledöntötték a szobrot.

86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hősök tere
vargarockzsolt>!

Kopácsi Sándor könyvéből tudni, hogy Szerov, a KGB elnöke akkor már itt volt Gerőnél a pártközpontban és ő is követelte a tüntetés szétverését. (Kopácsi, a budapesti rendőrfőkapitány exponált nagyimrés volt, a vezető körrel állt közvetlen kapcsolatban. Nagyon nagy szerepe volt, messze nagyobb, mint amit a könyvében leírt. Nem bele-sodródott az eseményekbe, hanem masszívan szabotálta a parancsot, mert nem akarta a tüntetést szétverni.) Délben mégis engedélyezték a tüntetést, ami a kora délutáni órákban a Petőfi-szobortól elindult, szigorúan egyetemista demonstrációként, akkor még volt egy olyan terv, hogy egy rendezőgárda lesz a menet két oldalán, akik nem engedik a kívülállókat bekapcsolódni. Természetesen ebben is benne volt a provokációtól való félelem, azt akarták, maradjon meg a tüntetés pártellenzéki jellege, ne legyenek mindenféle rendszerellenes kiabálások. Az eredeti pártellenzéki jelszavak ezek voltak: Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon! – Új út, új irány, új vezetőket kíván! – Azt kérdezik Pesten, Budán, hová lett a magyar urán? – aztán a szovjet csapatok kivonása: Minden ország katonája menjen saját hazájába! – később átfogalmazták: Ruszkik, haza!

85. oldal

Kapcsolódó szócikkek: urán
vargarockzsolt>!

A Rádió körül összegyűltek követelték a műegyetemi pontok beolvasását, de Benke Valéria (aki nagyimrés volt, az első kormány idején Nagy Imre nevezte ki a Rádió elnökének) nem tett eleget ennek a követelésnek. Nem kapott rá engedélyt a pártvezetéstől, sőt ezt szigorúan megtiltották neki. A késő esti órákban, amikor már azzal fenyegették, hogy betörik a kapukat és a tüntetők behatolnak az épületbe, civil ruhás ávósok a szemben lévő padlásablakokból kezdtek szórványosan lövöldözni, a Rádió őrsége pedig könnygázgránátokkal próbálta a teret megtisztítani. Jött két tank is (ott voltam, láttam) a Bródy Sándor utcában fel-alá járkáltak, hogy kiszorítsák az embereket. Este 10 és 11 óra körül kezdődött el a komolyabb összetűzés. Masszív sortűz (mint később a Parlament előtt) nem volt, géppisztolyból rövid sorozatokat lődöztek. Este 11 körül kezdtek feltűnni a fegyverek a tüntetők kezében, először a Rádiónál. A Kilián laktanya katonái jöttek először fegyverrel, de nem a saját laktanyájukból hozott fegyverrel, mert az munkaszolgálatos laktanya volt. A MEHOSZ (a honvédelmi sportszövetség) raktárait törték fel. Akkor a legénység, egészen fiatal emberek és hozzájuk csatlakozott gyerekek, a leventepuskának nevezett céllövő kispuskával kezdtek visszalődözni az ávósokra és próbáltak felmenni a padlásokra.

86. oldal

vargarockzsolt>!

A Rádió körül harccal kezdődött el a fegyveres felkelés, olyan módon, hogy a gyári teherautókhoz összeverődtek csoportok – általában nem az adott gyár embereiből – annyian, ahányan felfértek az autókra. Itt a kulcsszerepet akkor is és a felkelés első szakaszában a teherautó sofőrök játszották. (A felkelés látható utcaképéhez két jellegzetes figura tartozott: az ipari tanulóknak volt egy förtelmes fekete egyenruhájuk, fekete tányérsapkával, sok ilyen egyenruhás tanuló szaladgált puskával. Ezen kívül a villamos- és autóbusz-kalauzok és kalauznők is nagyon forradalmi elemek voltak.) A fegyver-gyárak munkásai (elsősorban a Lámpagyár fedőnevű, jól ismert hadiüzem munkásai) bejelentették, hogy ott vannak fegyverek. Oda kiszálltak a fegyvertelen teherautós csoportok, ott felfegyverkeztek és onnan indultak el további akciókra, mint ad hoc felkelő csoportok. Ez részben további fegyverek beszerzését jelentette, mert a rendőrőrszobákon is általában átadták nekik a géppisztolyokat. (Kopácsi Sándor utasította őket, ne keveredjenek fegyveres összetűzésbe a felkelőkkel. Kisebb kockázatnak tartotta, hogy fegyverek kerültek ki az utcára, mintha lövöldözés és vérengzés tört volna ki minden kerületi rendőrparancsnokságnál.) Huszonharmadikán éjjel ezek a csoportok keresztül-kasul száguldoztak a városban a teherautókkal, fellobogózva a kivágott címerű, lyukas zászlókkal, ami ’56 szimbóluma lett.

86-87. oldal

vargarockzsolt>!

A menet először a Bem-szoborhoz vonult, hiszen ez lengyel szolidaritási tüntetés volt. (Akkor még nem volt világos, a szovjet intervenció veszélye elmúlt-e Lengyelországban. Ma már tudni, hogy igen, de ezt akkor nem tudtuk.) Lengyel nemzeti színű kokárdák is voltak, nemcsak magyar, nekem is lengyel volt. A Bem-szobornál az Írószövetség nevében Veres Péter mondott egy elég színtelen beszédecskét, majd ezután megkezdődött a visszaáramlás Pestre. A tüntetéshez csatlakozott a DISZ központ és a Petőfi Kör is, utóbbi kiadott egy röplap formájú nyilatkozatot, amelyben a pontokba szedett alapvető követelések voltak és ezeket osztogatták a tüntetőknek. A DISZ pedig az akkori lapjának, a Szabad Ifjúságnak kihozta egy különkiadását, amelyben szintén a követelések voltak. A DISZ központ átadta a Petőfi Körnek a május elseji és november hetediki felvonulásokhoz használt hangszórós gépkocsit, amelyből folyamatosan mondták a Petőfi Kör jelszavait. Mikor a menet a Margit hídon a pártközpont mai épületéhez ért, (ami akkor az ÁVO központja volt, oda költözött át ötvennégyben az Andrássy út hatvanból) ott azt kiabálta a tömeg, hogy Nyilvános Farkas-pert! A Parlamenthez érve azt követelték, hogy Nagy Imre beszéljen a tömeghez. Ez már öt óra körül volt, amikor véget ért a munka a környékbeli hivatalokban és a gyárakban is. Min-denki hallotta, hogy van valami, sokezres tömeg indult a Kossuth térre. A peremkerületi gyárak munkásait a gyári teherautók hozták be a belvárosba, elsősorban Csepelről vonultak be teherautókon. Már eleve ingerültté tette az embereket, hogy nagyon sokáig kellett Nagy Imre beszédére várni. Erdei Ferenc próbált a tömeghez szólni, de lehurrogták, követelték, hogy Nagy Imre jöjjön oda.

85-86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nagy Imre · Petőfi Kör · Veres Péter