Sven Nordqvist svéd

Findusznak egy évben háromszor volt születésnapja, csak mert úgy érdekesebb;

4. oldal

– De jó volt! Még egyszer!

     – Gyere, csináljuk meg a süteményt!
A múlt héten egyszer már sütöttek mézest, és a nyers tészta fele még ott volt az éléskamrában. Az öreg legalábbis azt hitte. De amikor belenézett a tálba, már csak egy kis darabot látott.
     – Hát ez bizony alaposan összement – állapította meg.
     – Ilyenek ezek a tészták – válaszolta Findusz. – Csak úgy fogják magukat, és összemennek.
     – Nem lehet, hogy járt erre egy kandúr és evett belőle? – sandított rá az öreg.
     – Hát lehet. És az is lehet, hogy egy öregember is járt erre, és az is evett belőle?
     – Hát az is lehet – adta meg magát Pettson.

Pettsonnak most már százszor könnyebben teltek a napok. Nem volt már üres a ház. Findusz ott lakott a konyhában, és amikor az öreg kiment fát vágni vagy bogarászni a kertbe, becsukta rá az ajtót.
Egy ideig biztos ellesz magában, gondolta. Azt mondják, a macskák jól elboldogulnak egyedül. De azért be kéne menni egy csésze kávéért.
Az öreg még sosem ivott annyi kávét, mint akkoriban.

De Pettson, ha legközelebb keresel, ott keress, ahol vagyok! Különben semmi értelme.

63. oldal

– Szia, Findusz zöldborsó! – üdvözölte Pettson, és úgy érezte magát, mint amikor egy nyári reggelen az ember felhúzza a redőnyt, és a meleg napfény beáramlik az ablakon. – Engem Pettsonnak hívnak, és ez a konyhám. Itt lakhatsz ezentúl, ha akarsz. Kérsz kávét?

Azt is szokta mondani, hogy ha fent lennénk a felhők között, akkor tudnánk repülni, mert aki nem repül, az leesik és meghal. Mi viszont nem halhatunk meg, mert először meg kell öregednünk. Ezért tudnánk repülni.

Szörnyű dolog macska nélkül élni!

Olyan néma tud lenni az ember, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elgondolta!

14. oldal

     – Hű, a mindenségit! – fakadt ki. – Úgy megütöttem magam, hogy nem bírok ráállni a lábamra!
Findusz a sok siránkozástól meg átkozódástól azt se tudta, hova legyen.
     – Karácsony előtt nem szabad csúnyán beszélni! – Ez volt az egyetlen, ami eszébe jutott.