Stephen Leacock kanadai
1869. december 30. (Swanmore, Anglia) – 1944. március 28. (Toronto, Ontario, Kanada)
| Teljes név | Stephen P. H. Butler Leacock |
|---|---|
| Katalógusnév | Leacock, Stephen |
Könyvei 12
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Vidám Könyvek Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Vidám Könyvek Magvető · Korunk mesterei Athenaeum · Angol irodalom eredetiben – magyarázatokkal Strucc
Antológiák 8
Népszerű idézetek
Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.
(első mondatok)
Vad, viharos szél dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történtünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.
(első mondat)
Történetünk színhelye pontosabban Anglia déli csücske, a Knotacentium Towers (ejtsd Kns Ps), Lord Knotacent (ejtsd Pjs) ősi kastélya.
Gyengébbek kedvéért megjegyezzük, hogy olvasás közben különben se fontos, hogy az ember kiejtse a szavakat.
Gertrúd, a nevelőnő
Anna, a valódi hitves néma lemondásával, csendesen várta a sorsot, s időnként olvasni próbált. Bunyan A zarándok utazása című könyvét felmetszette. Olvasni próbált. De nem ment a dolog. Aztán Dante Poklát vette elő. Nem ment az olvasás. Aztán Kant A tiszta ész kritikája című kisregényét szedte elő – de képtelen volt olvasni. Most sajnálta csak, miért nem tanult meg annak idején olvasni.
54. oldal
| → |
|---|
Az inas mögött egy ifjú leány foglalt helyet. Szinte gyermek még, akkora se volt, mint a jól megtermett inas.
Egyszerű, túrósrétessel díszített kalap, néhány szerény strucctoll árnyéka rejtett el egy finom kis arcot, melynek arcszerűsége egyenesen megdöbbentő volt regényünknek ezen a helyén.
Gertrúd, a nevelőnő
Az élet úgy folyt, ahogy efféle rendes angol főúri háztartásban folyni szokott. Hét órakor megszólal a reggeli gong, nyolckor havasi kürtszó hívja össze reggelizni a családot, fél kilenckor autótülök intett misére, egy órakor felperdül a főárbocra az ebédre hívó lobogó, négykor ágyúlövés jelezte a teát, negyed tízkor vészharang és sziréna jelentette be az esti átöltözés idejét, végre fél tízkor véres kardot hordtak körül annak jeléül, hogy lehet vacsorázni.
„Nevelőnő kerestetik. Tudnia kell franciául, olaszul, oroszul, tótul. Zongoratanárnői oklevél és kohászati szaktudás elengedhetetlen. Fizetés 4 shilling és 4 pence évente. Jelentkezés fél tizenegy és háromnegyed tizenkettő közt a Nemzeti Múzeum levéltárnoki irodájában.”
Gertrúd, a nevelőnő
Ma
Ottó hozzám ért!
Hideg borzongás fut végig a hátamon.
Mögötte álltam, és ahogy beszéltünk, a napernyőm vége hozzáért a köpenye legalsó gombjához.
Mintha tüzes vassal érintettek volna.
Holnap bemutatom Ottót atyámnak.
De ma nem tudok másra gondolni, csak erre az érintésre.
1116. oldal, Egy magányos nagy lélek feljődése Rosszcsirkeff Mária emlékiratai (Európa, 2019)
Ránéztem Annerlyre, és az a borzongató sejtelem alakult ki bennem, hogy odafigyelek arra, amit mond.
Az ifjú Ronald lord egyenesen állt előtte, függőleges irányban, miközben szeméből a megvetéssel párosult dac lövellt gőgös atyja felé, derékszögben.
Gertrúd, a nevelőnő