Stephen Greenblatt amerikai

Egy falánk moly ellen

Múzsák lapjainak barlanglaki károkozója,
Bölcs iratokra kinek, csenni ha kell, foga fáj,
Éjszinü ízeltlábu, miért állsz lesben a könyvek
Titkos igéire, mondd, ártani kész kicsi moly?
(Euénosz)

Az idő vasfoga

A germán és ír vérdíjrendszerekben (wergild), amelyek megszabták a meggyilkolt személy után fizetendő fájdalomdíj nagyságát – 200 shilling járt egy parasztért, 300 egy alacsonyabb rangú klerikusért, 400, ha a klerikus éppen misét mondott a támadás idején, és így tovább – egy írnok elvesztését ugyanannyira taksálták, mint egy püspökét vagy egy apátét.

A felfedezés pillanata

A dolgok természetéről nem könnyű olvasmány. A 7400 soros költemény hexameterekben, a klasszikus latin eposzköltészet hatsoros, rím nélküli versformájában íródott, akárcsak Vergilius és Ovidius homéroszi görög eposzokat utánzó művei. Lucretius művében a vallásról, a gyönyörről és a halálról szóló filozofikus töprengések, valamint a fizikai világ működéséről, az emberi társadalom fejlődéséről, a szex veszélyeiről és örömeiről és a betegségek természetéről alkotott komplex elméletek váltakoznak az intenzív lírai szépség pillanataival. A költemény nyelvezete általában csavaros és nehéz, mondatszerkezete összetett, intellektuális becsvágya lenyűgöző.
A nehézségek a legkevésbé sem riasztották el Poggiót és tanult barátait a költemény tanulmányozásától. Nagyszerűen tudtak latinul, szívesen fejtettek meg bonyolult szövegeket, és örömmel kalandoztak a patrisztikus teológia sokszor még áthatolhatatlanabb útvesztőjében. Poggiónak bizonyára elég volt egy futó pillantást vetnie az első lapokra, hogy rájöjjön, jelentős irodalmi alkotást tart a kezében.
A mű figyelmes elolvasása és alapos mérlegelése nélkül nem sejthette, hogy amit szabadon ereszt, egész mentális univerzumát megrengeti. Valószínűleg mindenképpen megmentette volna a költeményt, mivel életcéljává vált az ókori világ elveszett emlékeinek felkutatása, és talán egyedül ebben tudott kiábrándulás és cinizmus nélkül hinni. Poggióhoz is illettek Freud szavai, amelyeket állítólag Jungnak mondott, amikor befutottak a New York-i kikötőbe, és meglátta a köszöntésére összesereglett amerikaiakat: „Nem tudják, hogy a pestist hoztuk magunkkal?”
A Lucretius által hordozott pestis legegyszerűbb – nemsokára vádként is megfogalmazott – megnevezése ateizmus. Pedig Lucretius valójában nem volt ateista. Hitt az istenek létezésében. Csakhogy abban is hitt, hogy éppen isteni természetük miatt nem törődnek az emberek ügyes-bajos dolgaival. Az istenség lényege, hogy élvezi az örök életet és a békét, boldogságát nem zavarja meg semmilyen szenvedés és háborgatás, az emberi cselekedetek iránt teljesen közömbös.

127. oldal, A dolgok természete

A kolostorok néha rettenetes átkokkal próbálták megóvni tulajdonukat."Annak , aki ellopja vagy aki kölcsönveszi, és nem hozza vissza ezt a könyvet -mondja az egyik átok – változzék a könyv a kezében kígyóvá, és marja meg. Üsse meg a szél, és tagjait egye meg a fene. Vergődjön kínok között enyhért könyörögve, de ne legyen vége gyötrelmének, míg tüdejét ki nem köpi. Könyvférgek rágják ki a beleit, előjeleként a Féregnek, amely halhatatlan, és amikor a végső ítélet kimondatik rajta, a pokol tüze eméssze mindörökké"

25. oldal 2. fejezet - A felfedezés pillanata (Typotex, 2015)

1417 telén Poggio Bracciolini Dél-Németország erdős hegyei és völgyei közt lovagolt úti célja, egy távoli kolostor felé, amely a hírek szerint bővelkedett értékes, régi kéziratokban.

(első mondat)

Montaigne ilyen bensőséges kapcsolatban lehetett Lucretiusszal, aki hozzásegítette, hogy megbékéljen saját elmúlásával. Egyszer látott egy haldoklót, aki az utolsó perceiben keservesen panaszkodott, hogy a sors nem engedi befejezni a könyvet, amit olvasott. Nevetséges ilyesmin bánkódni, állapítja meg Montaigne Lucretiusszal: „S nem teszik azt hozzá, hogy »benned ezeknek a vágya / Sem fog már többé soha fészket verve tanyázni«”. Saját magáról azt mondja, „tevékenykedjek, és életem teendőit addig folytassam, ameddig csak lehet, és hogy a halál káposztaültetés közben érjen, de se miatta, se félbehagyott kertem miatt ne fájjon a fejem.” (Bölcselkedni annyi, mint megtanulni meghalni.)

11. fejezet - Utóéletek

Az elszenesedett herculaneumi papirusztöredékektől eltekintve egyetlen eredeti kézirat sem maradt fenn a görög-római világból.

59. oldal, 4. fejezet - Az idő vasfoga (Typotex, 2015)

Amikor szembeállította az aggodalmaskodó, munkamániás és túlzottan fegyelmezett itáliaiakat a felszabadult, gondtalan németekkel, Poggio egy pillanatra az epikureus élvezethajszolást látta a legfőbb jónak.

122. oldal, 7. fejezet - A rókacsapda (Typotex, 2015)

Nemcsak a Cicero fivérek vették észre, hogy Lucretius már-már tökéletes egységbe tudta foglalni az intellektuális és az esztétikai kiválóságot. A legnagyobb római költő, Vergilius, aki körülbelül tizenöt éves lehetett Lucretius halálakor, teljesen a költemény hatása alá került. „Mily boldog, ki a dolgok okát ismerni tanulta, És a könyörtelen elmúlás minden riadalmát / Sarka alá veti, sőt a falánk Acherón özönét is!” – írja a Georgica második könyvében. Ha feltételezzük, hogy Vergilius itt Lucretius költeményének címére utal, akkor az idősebb költőtárs kultúrhéroszként jelenik meg, aki hallotta az alvilág folyamának zúgását, és diadalt aratott az emberi szellemet megbéklyózó babonás félelmek fölött. Vergilius azonban nem nevezi meg hősét, és Poggio a költemény felfedezése előtt nem sejthette, hogy az utalás Lucretiusra vonatkozik, bár a Georgicát bizonyára ismerte. Még kevésbé gyaníthatta, hogy Vergilius főműve, az Aeneis jelentős részben azért íródott, hogy alternatívát kínáljon Lucretiusszal szemben: a szkeptikus világképpel szemben jámborságot, a pacifizmussal szemben hazafiasságot, a gyönyörök hajhászásával szemben a józan lemondást hirdette.

3. fejezet - Lucretius nyomában

Ne bízz meg senkiben, aki
– tüntetően tiszta életet folytat,
– mezítláb járkál, piszkos arccal és rongyos gúnyában,
– nyilvánosan megveti a pénzt,
– sűrűn szájára veszi Jézus Krisztus nevét,
– elvárja, hogy jónak tartsák, noha soha semmi jót nem tesz,
– asszonyokat csábít magához, hogy kielégítsék az igényeit,
– elhagyja kolostorát, hogy a világban fel-alá járkálva hírnevet és dicsőséget szerezzen,
– a böjtölést és az aszkézist tüntetően gyakorolja,
– másokat rávesz, hogy szolgáljanak neki,
– letagadja vagy nem adja vissza, amit rábíztak.

6. fejezet - A hazugsággyár