Stephen Crane amerikai

A pusztában

A pusztában
Láttam egy lényt, pucér volt, vad,
Ahogy a földön guggolt,
Kezében tartotta szívét
És ette.
Szóltam: „Ízlik, barátom?”
„Keserű – felelte –, keserű.
De épp azért szeretem,
Mert keserű,
És mert a szívem.”

Ferencz Győző fordítása

75. oldal · Stephen Crane

A hideg jó darabig kapaszkodott a földbe, aztán fölszállt a köddel, s pihenő hadsereget hagyott a dombokon szanaszét.

(első mondat)

    A fák csöndesen rákezdtek az alkony himnuszára. A nap lehanyatlott, és már csak ferde bronzsugarai hatoltak át az erdőn. A bogarak egy időre elhallgattak, mintha csápjaikat összetéve áhítatosan várták volna a himnusz végét.

71. oldal (Zrínyi, 1987)

Akit köztisztelet övez, s a hasa tele, annak nincs mit ágálnia a világegyetem vagy éppen az emberi társadalom apróbb bajai ellen. Hadd rázzák az öklüket, akiken a szerencse kiadott – a többi heverhet a hűvösön.

122. oldal (Zrínyi, 1987)

Peza büszke is volt, meg szégyenkezett is, hogy ő nem közülük való, ezek közül a buta parasztok közül, akik világszerte mindenütt hatalmasságokat tartottak meg trónusukon, államférfiakat tettek híressé, tábornokoknak szereztek maradandó győzelmeket, s mindezt tudatlanul, közönyösen, vagy együgyű gyűlölködéssel, miközben karjuk erejével megmozgatták a földet, s felöklelték egymást Isten, a király vagy az értéktőzsde nevében; ezek közül a halhatatlan, álmodozó, reménytelen szamarak közül, akik feladják józan eszüket, hogy egy csillogó bábut védelmezzenek, s azért győzködnek valami játékbabát, hogy tegye az életüket erszényébe.

363-364. oldal, A halál és a gyerek (Zrínyi, 1987)

He now thought that he wished he was dead. He believed he envied those men whose bodies lay srewn over the grass of the fields and on the fallen leaves of the forest.

The haste of the column to reach the battle seemed to the forlorn young man to be something much finer than stout fighting.

(…) Henry úgy érezte, szívesen elsétálna egy darabig a hulla körül, és csak nézné – hisz az élők végső reménye, hogy a holtak szeméből olvassák ki a Választ.

35. oldal (Zrínyi, 1987)

He stalked like the specter of a soldier, his eyes burning with the power of a stare into the unknown.

(…) De az is meglehet, hogy vannak emberek, akiket a békeidő jelentéktelenségre kárhoztat, s csak háborúban fénylenek fel jó tulajdonságaik.

21. oldal (Zrínyi, 1987)