!

Somogyváry Gyula magyar

1895. április 21. (Füles) – 1953. február 12. (Budapest)

Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó · 2 film

Nemférfi

Könyvei 17

Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…
Somogyváry Gyula: A Rajna ködbe vész
Somogyváry Gyula: Ne sárgulj, fűzfa!
Somogyváry Gyula: És mégis élünk
Somogyváry Gyula: A Pirossapkás Kislány
Somogyváry Gyula: És Mihály harcolt…
Somogyváry Gyula: Vihar a levelet…
Somogyváry Gyula: A város meg a sárkány
Somogyváry Gyula: A Tűzoszlop
Somogyváry Gyula: A hadtest hű marad

Kapcsolódó sorozatok: A délibáb rabjai · Virágzik a mandula... · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Nemzeti Könyvtár · A magyar jövő építőmesterei Singer és Wolfner · A jelenkor mesterei Singer és Wolfner

Antológiák 1

Ó, örök Isten

Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Haj, pedig a katonacsóknál úgysincs rövidebb csókja az életnek!

168. oldal

Annamarie P>!

-A hadnagy úr halott!
Valami belehasít a szívembe. Hidegen, élesen, mint a kés. De csak egy pillanatig tart. Utána megint fából vagyok. Nem tehetek róla. Már kinőttünk az emberi sorból.

270. oldal

lizzizi>!

…Furcsa virág a mandulavirág.
Sokszor esztendőkig hiába keressük. Lombja, levele hajt a fának, de virágját nem adja ki.
Azután egyszerre, valamelyik tavaszon csudát tesz. Annyi a virágja, mint semmiféle más fának. Egyetlen hatalmas, vidám bokréta az egész fa.
Furcsa virág a mandulavirág. Ha nem hívja leghangosabb kürtjével a tavasz: nem hajt. De ha kihajt, akkor elsőnek hajt ki minden virágok között. S akkor kihajt olyan korán, mikor más fák, más virágok még csak nem is álmodnak a tavaszról.
S aztán, egy éjszakán lehull csaknem az egész virágcsoda róla. Egyetlen szélroham leráz róla minden virágot, melynek nem volt rendelése, hogy kössön s teremjen. Alig marad rajta.
Ami lehull, virágként hull le, gyönyörűségként hal meg tavaszi mámorban, fiatal varázsban.
S ami rajt marad a fán – néhány árva virág – leveti szirmait, kopott, szürke termés lészen, s csontpáncélt ölt ruhája alá. Ha meghámozod: kemény, mint maga az irgalmatlanság. Pedig belül édes, tiszta és jó – mint a kenyér s mint a becsület. Ámbár van olyan is, amely megkeseredik. Arra se haragudjatok: nehéz a sors, a mandulasors. Annál inkább szeressétek azt, amelyik szürkeségben, keménységben s páncélban is megmaradt édesnek!
…Furcsa virág a mandulavirág.
Ritkán hajt, de ha hajt, akkor…

9. oldal

5 hozzászólás
Creusa>!

A Doberdó, e szőrnyű gladiátoriskola vasvesszővel nevelte a szelíd, imádságos, magyar anyák gyermekeit.

23.

Annamarie P>!

Itt parancsokat kapunk, azokat végrehajtjuk, és kész. Utána vagy élünk, vagy utolsót rúgunk. De az már magánügy. És vedd tudomásul, hogy mostantól kezdve hajcsár vagy, akit egy másik hajcsár hajt. Az utolsó hajcsárt pedig hajtja a muszáj.A háború kényszerűsége.

Kívülről azonban katonák vagyunk, akik könyörtelenül hajtjuk önmagunkat meg az az embereket. És amikor erről van szó, akkor itt a szívnek, irgalomnak kuss!

160. oldal

janoscout>!

Pali egyébként odavan, Beniczky őrnagy, zólyomi kormánybiztos nemzetőreivel. Most valahol Turócban kergetőznek Frischeisen császári ezredes és Hurban pánszláv agitátor hadaival.

II. kötet, 32. oldal, Singer és Wolfner, 1944.

1 hozzászólás
lizzizi>!

S a következő szempillantásban már ropogva öleltük egymást felejthetetlen öreg komámmal: Tornay Gyurka népfölkelő zászlóssal, mindnyájunk apukájával, akivel vagy esztendeje együtt keseregtünk Volhínia roppant síkjain.
– Apuka, vén rumoskulacs te!
– Fűzfám, görhes rímtaplóm, hát te vagy?
– Én, én, apukám! Csakhogy látlak! Azt hittem, már régen alulról szagolod az ibolyát, valahol Muszkáliában!
– Én is rólad, öcsém. Szinte láttalak valami jó, testhezálló közös sírban, mésszel pácolva.
– Gazember vagy apuka!
– De csak azért, mert szeretlek, fűzfa!
– Éppen olyan komisz aggastyán vagy, mint azelőtt!
– Te meg éppen olyan fejbajos álhírlapíró, mint régen. De nem tehetsz róla. Így születtél. Gyógyíthatatlan.
– Vessz meg!
– Múlj ki!
Nem tudtuk, mit csináljunk örömünkben.

44. oldal

lizzizi>!

– Hallod-e te félnadrág – ingerkedett vele apuka –, ha egyszer még hazakerülünk, föltétlen megvizsgáltatlak az állatorvosi főiskolán. Mert nem igaz, hogy az Úristen ilyen förtelmes gyomrot emberi használatra teremtett volna. Itt valami szörnyű természeti eltévelyedésre fognak rájönni.

63. oldal

Annamarie P>!

Minél mélyebbre kanyargott az út az erdőben, minél sötétebb árnyak borultak reánk, annál jobban hatalmába kerített az az érzés, hogy talán nem is katonák vagyunk, nem is földi világban járunk, hanem valahol valami mélabús, szomorú és elátkozott mesevilágban.Valahol Mohaországban, ahol minden sötétzöld, minden nedves, minden mohos. A fák, a föld, az út, a roskadozó hidak is tán még mi magunk is, akik apró manók és törpék hangtalan ösvényén osonunk bele az erdei éjszakába.

199. oldal

Lalauda P>!

Öreg és törődött már az én anyám. Én pedig félkézzel emelek meg száz fontot s minden ajtón csak lehajolva tudok belépni.
Mégis ő az erősebb.
Mert az édesanyáknál nincs erősebb lélek a földön…

171. oldal