Somogyi Győző magyar

Mátyás király (1458-1490), akit a pápa a „kereszténység főkapitányának” nevezett, az akkori Európa egyik legnagyobb haderejét tartotta fegyverben. Ennek alapját a középkori magyar hadszervezet képezte: a vármegyék zászlói alatt fejenként szolgáló nemesség, a főurak és főpapok bandériumai, a kiváltságos népek (székelyek, szászok, kunok) csapatai, a jobbágytelkek utáni telekkatonaság, végül a szervezett, de csak végszükségben hadra kelt parasztság és polgárság.

Mátyás emellett kiépített egy állandó zsoldos hadsereget is. Ez nehézlovasságból, nehézgyalogságból, szekérvárból, tüzérségből, huszárságból és folyami hajóhadból állt. A huszárságnak határvidéki lovas rablókból reguláris magyar könnyűlovassággá formálása Mátyás király műve.
A király fő célja az volt, hogy a török visszafordítása érdekében közép-európai államszövetséget hozzon létre a cseh királyi és német-római császári cím elnyerésével. E cél érdekében viselt hadat a Felvidéket pusztító husziták (1458-1467), Csehország (1468-1478), Lengyelország (1470-1474), Moldva (1467), a Német-római Birodalom (1477-1487) és az Oszmán Birodalom ellen (1458-60, 1463-66, 1475-83), miközben a támadó törökkel vívott határharcok folyamatosan zajlottak.
Mátyás hadjáratait személyesen vezette, mint kiváló hadvezér, bátor lovag és tapasztalt bajvívó, aki egyúttal a hadmérnöki és haditechnikai újítások iránt is komolyan érdeklődött.

Utódai, II.Ulászló (1490-1516) és II.Lajos (1516-1526) alatt az ország Cseh- és Lengyelországgal alkotott szövetséget. Mivel mindhárom államban a Jagelló dinasztia uralkodott, Európa egyik legerősebb, de együttműködésre alig képes dinasztikus birodalma jött létre, ami a török ellen sem volt képes erőforrásait egyesíteni. Mátyás híres zsoldosseregére a király halála után nem volt szükség, sem elég pénz a fenntartására. Mindennek ellenére a hadszervezet változatlan maradt, csak a pajzsos nehézgyalogságot és a számszeríjászokat váltotta fel a puskás gyalogság. Európa védőbástyájaként a végvárrendszer és folyami hajóhad – még ha kisebb létszámmal is –, de a tragikus kimenetelű mohácsi csatáig (1526) feltartóztatta a török hódítást.

Somogyi Győző

3. oldal

KÁROLY RÓBERT
1308–1342
[…]
III. András halála után elfoglalja Esztergomot, és ott az érsek (alkalmi koronával) megkoronázza. Ám királlyá csak 1308-ban választják, a következő két éven belül pedig a pápai követ által neki adományozott és megszentelt koronával másodszor, végül a Kán Lászlótól visszaszerzett Szent Koronával harmadszor is megkoronázzák.

33. oldal

Mikor az Árpád vezette hét törzs 896-ban a Kárpát-medencébe érkezik, őseinek földjére tér vissza. Az Árpád dinasztia Attila hun királytól származtatja magát, és annak címerét, a turult használja. […] A magyarok a rokon avar és székely népességre települnek, s keleten maradt részeikkel, a Káma menti Nagy Magyarországgal és a kaukázusi szabírokkal évszázadokig tartják a kapcsolatot. Új hazájukban – amely kezdetben az Enns folyóig terjed – folyamatosan magukba fogadják keletről érkező rokonaikat a besenyőket, kunokat, jászokat, kálizokat. A magyarok az akkori kiforratlan Európánál jóval magasabb szintű, a városi és lovaskultúrát egyesítő civilizációból érkeznek. Technikai és katonai fölényük, reflexíjjal felszerelt lovashadseregük révén fél évszázadon át rettegésben tartják Nyugat-Európát. Sikeres hadjáratokat vezetnek spanyol, francia, itáliai, német és bizánci területekre. Ezek a hadjáratok jelentős kulturális kölcsönhatással is járnak, hozzájárulva az európai királyságok és nemzetek formálódásához. A magyarság, melynek jelentős része már a honfoglalás előtt keresztény, fokozatosan beépül az alakuló latin keresztény népközösségbe. Árpád leszármazottjai közül Zolta (907-948), Fajsz (948-955), Taksony (955-972) még pogány, de már európai uralkodók. Géza (972-997) felveszi a latin kereszténységet, kibékül, rokoni kapcsolatba lép a német birodalommal, és visszavonul a Bécsi-medencéből. Fiával pedig Európa leghosszabb életű (1000-1918) keresztény királysága kezdődik. Az egy tömbben élő magyarság és a más nyelvű, de közös kultúrájú nemzetiségek egységes államszervezetét a Szent Korona eszméje tartja Össze. Ez – a nemzetek, városok és társadalmi rendek széles körű szabadsága mellett, dinasztiák és határok változásai ellenére is – képes a magyarságot 1100 éven át a Kárpát-medencében megtartani, hogy hivatását az emberiség javára betölthesse.

7. oldal

SZENT ISTVÁN 1001–1038
[…]
A Szent Koronát az ezredfordulón helyezik a fejére Esztergomban.
[…]
Mint „apostoli király” és a misztikus Szent Korona birtokosa, önálló magyar egyháztartományt és nyugati típusú, a két császársággal egyenrangú, független, magyar keresztény királyságot hoz létre.

10. oldal

PÉTER
1048–1041
1044–1046
[…]
A Képes Krónika szerint „vadállat módjára bömbölő teutonokkal és fecskemód csacsogó taljánokkal” veteti körül magát.

11. oldal

Haben sue fata vexilla. A zászlóknak is megvan a maguk sorsa.

(első mondat)

Igaz, él még néhány fanatikus öregember, aki kimegy és megkapálja a szőlőt, mert ez a élete, de egy nemzedék tapasztalata már kiesett. Már nincs „János bácsi”, aki lekaszálja a füvet, nincs ember, aki metszene, kapálna, fattyazna, permetezne egész nyáron a nagy melegben.

20. oldal

…a személyes benyomásoknak a megértésével rácsodálkozhatunk, és spontán módon párbeszédbe kerülhetünk egy hellyel. Így válhatunk egy soha nem látott táj barátjává, megérezve a hely szellemét, azt a semmi mással össze nem téveszthető élményt, amellyel az ember egy vidékkel azonosul.Hiába próbálja korunk civilizációja az egyetemes kultúra jegyében átformálni, hasonlóvá tenni a különböző földrészek táji, természeti adottságait, minden talpalatnyi földnek saját karaktere és ugyanúgy hagyománya van, mint az embereknek. Az ember identitása megkívánja a helyek identitását.