Sofi Oksanen észt finn

Nincs olyan közelség, ami kibírná az egyre növekvő titkokat.

301. oldal

Szoknyát olyan helyen viselünk, ahol jó lenni, a világon a legjobb… ahol macskakő van, és napsütés, és a szitkozódásoktól meg a sorban állásoktól függetlenül sok nevetés, pirosló cseresznyék és orgonaligetek, lepusztult kastélyok és szélmalmok, mohával borított szalmatetők, borókaillatú edényalátéteken ütött-kopott alumíniumfazekak és a kőrisfák szegélyezte dűlőutak végében szürkére aszalódott tejesbódék állnak.

36. oldal

Hogy az ember megveheti a könyvet, amit szeretne, és nem kell kikölcsönöznie vagy ellopnia a könyvtárból…
Könnyebb az élet.

Eszembe jutott, hogy anya egyszer azt mondta, a régi helyek iránti szeretetében az ember korábbi önmagát szereti.

245. oldal

A női test centiméterei éppoly fontosak, mint az ország határai.

Errefelé már nincs más, mint ufók, öregek és egy csapat eszement huligán.

10. oldal

Talán soha azelőtt nem voltam még igazán szerelmes, és emiatt nem tudtam, hogy ez ilyen édes lehet. Hogy olyan érzés, mintha örökké élnék, mintha halhatatlan lenne a szívem.

280. oldal

Senkinek nem mondhatta el, mennyire élvezi az ágyat, melyből hiányzik az ura.

28. oldal

Annak idején öt évbe telt, mire bejutott a terápiára, és a kezelés célja az volt, hogy kiderítsék, mi romlott el gyerekkorában, holott Korminak kognitív rövid terápiára lett volna szüksége rögtön az elején, és valakire, aki elmondja, hogy Bossának nem lett volna szabad már az első alkalommal sem lemennie helyette a boltba. De az egyetlen segítség, amit Kormi akkor kapott, a betegszabadság volt, és egy halom gyógyszer, persze benzók és Prozac kezdetnek, amit a találgatóközpont orvosa Prozac-tollal írt fel, miközben Prozac-jegyzetlapokat pörgetett, és Prozac-kulcstartó zörgött a nyakában.

171.

Legkönnyebben mindig a csoport legszíntelenebb személyét lehetett beszervezni: a lányt, akit soha nem kértek fel táncolni, vagy a fiút, akinek a neve soha senkinek nem jutott eszébe, a nőt, aki mindig ugyanazt rendelte, a férfit, akit molynak hívtak, mert senki nem emlékezett a nevére.

289-290. oldal