Slavoj Žižek szlovén

A kivándorlási hivatal bürokratája megkérdezi Rabinovicsot, miért akar emigrálni. Ő így válaszol: „Két okból is. Az egyik az, hogy attól tartok, a kommunisták elveszítik a hatalmat, az új pedig minket, zsidókat fog okolni a kommunisták bűneiért, s újra pogromok lesznek…” „De hisz ez merő képtelenség – vág közbe a bürokrata –, mert semmi sem változhat meg a Szovjetunióban, a kommunisták hatalma örökké tart!" „Nos – feleli higgadtan Rabinovics –, ez a másik ok.”

46. oldal, Válság - ugyan, miféle válság?

… a terrorista fundamentalisták, legyenek bár keresztények vagy muszlimok, a szó autentikus értelmében véve valójában nem fundamentalisták; hiányzik belőlük ugyanis egy olyan vonás, amelyet könnyű észrevenni az autentikus fundamentalistákban, a tibeti buddhistáktól az amerikai amisokig: nevezetesen a bosszúvágy és az irigység hiánya, a mélységes közömbösség a nem hívők életmódja iránt. Ha a mai úgynevezett fundamentalisták valóban úgy hiszik, hogy megtalálták az Igazsághoz vezető utat, akkor vajon miért látnak fenyegetést a nem-hívőkben? […] Milyen törékeny volna egy muszlim hite, ha fenyegetve érezné magát, mondjuk, egy kis példányszámú dán újság buta karikatúrájától! A fundamentalista iszlám terror nem a terroristák azon meggyőződésén alapszik, hogy ők felsőbbrendűek, nem is az a vágy a mozgatója, hogy megvédjék kulturális vallási identitásukat a globális fogyasztói kultúra támadásától. Nem az a probléma a fundamentalistákkal, hogy mi tekintjük alacsonyabbrendűnek őket, hanem az, hogy titkon ők tekintik alacsonyabbrendűnek magukat. Ezért teszi csak még dühösebbé őket, ezért táplálja bosszúvágyukat, amikor politikailag korrektül és leereszkedően biztosítjuk őket arról, hogy nem érezzük magunkat felsőbbrendűnek náluk. Nem a kulturális különbség (az, hogy igyekeznek megőrizni az identitásukat) a probléma, hanem épp az ellenkezője: az, hogy a fundamentalisták már olyanok, mint saját magunk, az, hogy titkon már internalizálták mércéinket, és azokkal mérik magukat.

158-160. oldal, A felettes én, avagy a tiltás tiltása

Egy gonosz ember nem egoista, nem olyan, aki „csak a saját érdekeiről gondoskodik”. Az igazi egoista túlságosan is elfoglalt a saját hasznáról való gondoskodással ahhoz, hogy ideje legyen másoknak szerencsétlenséget okoznia. Egy rossz ember elsődleges bűne pontosan az, hogy többet foglalkozik másokkal, mint saját magával.

88. oldal

Úgy tűnik, a muszlim szimbolikus térben összeolvad a lehetséges és a tényleges: ami csupán lehetséges, azt úgy tekintik (és úgy forgatják ki), mintha valóban megtörtént volna. Ha szexuális érintkezésről van szó: ha egy férfi egyedül marad egy nővel, rögtön azt feltételezik, hogy kihasználták a lehetőséget, és „megtették”, s hogy valóban sor került a szexuális aktusra. Ha az írásról van szó: ezért tilos a muszlimoknak a vécépapír használata, hiszen akár a Korán verseit is ráírhatták volna.

XXVI. oldal (Előszó a 2008-as kiadáshoz: Betekintés az iszlám irataiba)

[…] amit Európának el kellene fogadnia, az a paradoxon, hogy demokratikus nyitottsága kizáráson alapul: „nincs szabadság a szabadság ellenségeinek”, ahogyan Robespierre jelentette ki valaha?

72. oldal

Noha nagy bizonytalanság övezi a menekültek Európába áramlását, a többségük kétségtelenül az országukban uralkodó rettenetes körülmények elől próbál elmenekülni. Egy nappal a párizsi támadás után egyikük ezt szárazon így kommentálta a tévében: „Képzeljünk el egy olyan várost, mint Párizs, ahol a még ma is uralkodó kivételes állapot egyszerűen a mindennapi élet állandó jellemzője, hónapokon, ha nem éveken át. Ez az, ahonnan menekülünk.” Nem vehetjük semmibe az igazság pillanatát ebben az állításban: ne keverjük össze a terroristákat és áldozataikat.

111. oldal

Az európai muszlim közösség (ami szerencsésen túllépett a fundamentalizmuson) eközben egy paradox kínos helyzettel találja szemben magát. Noha van számos keresztény és muszlim liberális, akik egymással szemben nagyon toleránsak, az egyetlen politikai erő, ami nem fokozza le másodrendű állampolgárokká a muszlimokat, és amely teret enged vallási identitásuk kibontakoztatására, azok az „istentelen” ateista liberálisok. Azok pedig, akik társadalmi-vallási gyakorlatukhoz a legközelebb állnak, keresztény tükörképeik, és – ennek ellenére – a legfőbb politikai ellenfeleik. A paradoxon az, hogy egyetlen igazi szövetségeseik a kifejezés szabadságával való szolidaritásból, újranyomtatták a Mohamed-karikatúrákat.

32. oldal

Hadd emlékeztessünk arra, hogy az EU folyamatos nyomást gyakorol Görögországra megszorító intézkedések életbe léptetése céljából: ez a nyomás tökéletesen megfelel annak, amit a pszichoanalízis „felettes-énnek” nevez. A felettes-én nem voltaképpeni értelemben vett etikai tényező, hanem szadista cselekvő, aki lehetetlen igényekkel bombázza a szubjektumot, s obszcénül élvezkedik azon, hogy a szubjektum nem képes megfelelni nekik.

84. oldal, A hitelhez-mért-lét mint életforma

[…] mikor Krisztus szavait olvassuk, melyek megtörik az Igazság egyensúlyát helyrebillentő bosszú vagy a büntetés logikáját: a „szemet szemért” helyett az áll, hogy „aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is.” Itt nem valami ostoba mazochizmusról van szó, mely azt kívánja, hogy meghunyászkodva tűrjük a megaláztatást, hanem egyszerűen arról, hogy meg kell szakítani az egyensúly visszaállításának körkörösségét.

218. oldal

Ami egy felebarátunkat undorítóvá tesz, az nem cselekedeteinek undoksága, hanem annak a vágynak az átláthatatlansága, ami ezeket a cselekedeteket mozgatja.

76. oldal