Simun Vrocsek orosz
1976. november 1. (Kungur, Szovjetunió) –
Teljes név | Шимун Врочек |
---|---|
Katalógusnév | Vrocsek, Simun |
Nem | férfi |
Honlap | samlib.ru/w/wrochek_s |
@http://vk.com/wrochek | |
Életrajz |
Könyvei 1
Kapcsolódó sorozatok: Metró 2033 Univerzum · Összes sorozat »
Antológiák 1
Népszerű idézetek
Elképesztő, hogy nem a legjobb embereknek jut ilyen mozgékonyság. Gladis eszményi gyilkos, légies, sőt elegáns, valósággal táncol, amikor öl, csodálatosan koordinált a mozgása, és közben egy műveletlen barom. Erőszaktevő, fosztogató és gyilkos.
Az ilyesmihez zenei aláfestés dukál. Gladis után meg inkább a kötél sír – hogy három napig lógna rajta, ahogyan a Nyevszkijen bánnak el a nők megerőszakolóival.
223. oldal
Az orosz nép: A) nem szereti az idegeneket; B) azért, mert fél tőlük. De az a helyzet, hogy a „B” pont nem helytálló. Az orosz nép nem az idegenektől fél, hanem saját magától. Pontosabban attól tart, hogy ennyi év után, amikor folytonosan hol az egyik, hol a másik irányba nyomták, törögették a csontjait, leveregették a veséit, térdre kényszerítették, és arra tanították, hogy csak akkor zabálhat, ha a csengő megszólal, szóval miután ennyi évig csúfot űztek belőle, már elfelejtette, hogyan kell visszavágni. Ezért olyan félelmetesek számára az idegenek. Mi lesz, ha rászállnak? Ha nem fogják tisztelni? Mi van, ha az orosz nép jóindulatát gyengeségként értékelik, a vendégszeretete pedig arcátlanságra bátorítja őket – és az orosz nép nyakára ülnek? A vezető réteg ostobasága és alávalósága, örökös ütlegek, a legjobbak kiirtása – mit hagytam ki? Ennek tudható be a túlzott érzékenység. A heves reakciók. Amikor egy egész nép lelkéből hiányzik a magabiztosság, saját önazonosságának érzete, a meggyőződés, hogy helyesen értékeli a helyzetet, jobb, ha túlbiztosítjuk magunkat, és hevesebben reagálunk a kelleténél. Ezért van, hogy ez a nép heves, rosszhiszemű, és már előre támadóállásba áll. Ez hát, uraim és bajtársaim, az orosz nép, most pedig a Bárka népének lelkében rejlő végzetes ellentmondás.
350-351. oldal (Európa, 2015)
– […] Mi, az emberiség, az összes ember együtt kollektív öngyilkosságot követtünk el. Bedugtuk a pisztoly csövét a szánkba, és meghúztuk a ravaszt. Ba-bamm! És az agyunk szétkenődött a falon. Nem tudom, most miben lehetne még reménykedni. Hogy az agyunk darabkái maguktól összeállnak valami új, értelmes létformává?
185. oldal
Nem azt gyűlöli az ember, aki jobb nála, és ezért megvetéssel néz rá, hanem azt, aki jobb nála, és mégis egyenlőként bánik vele.
414. oldal
– A szabadság néha nem más, mint hogy jogunk van golyót röpíteni a saját fejünkbe.
569. oldal (Európa, 2015)
– Áruljon el nekem valamit, prof. Magának gyerekkorában nem Josef Mengele volt a példaképe?
183. oldal
Az emberek többsége képtelen önálló döntéseket hozni, félnek attól az őserőtől, amely az „úgy teszek, ahogyan jónak látom” elvében megnyilvánul. Akarom, és megteszem. Az emberek félnek a hibázástól, tartanak attól, hogy az eredmény rosszabb lesz, mint a kiindulópont. De hát ez gyengeség, infantilizmus! Még ennél is rosszabb – ostobaság! A döntéshozás képessége, és az, hogy elfogadjuk az ezzel járó veszteségeket, és alakítjuk, a mi képünkre formáljuk a világot – vezetői erény.
59-60. oldal (Európa, 2015)
Koszolapij szerint volt valami csodabogár, aki a szerelmet úgy hívta, „hangolás”. Az emberek nem azért találnak egymásra, mert ez épp így alakult, hanem mert egymásra vannak hangolva. Mint ahogy van konszonánsz és disszonánsz – amikor két hang vagy szépen hangzik együtt, vagy sehogy sem illenek össze. És ezzel nincs mit tenni. Nevezhetjük mondjuk sorsnak…
299. oldal (Európa, 2015)