Simonffy András magyar

    Szebb remények? Kijutni Nyugatra! El innen!

9. oldal (Magvető, 1990)

    A hazug Kossuth rádió egész nap tánczenét játszott, most közölte, hogy nem kell félni a „fegyveres banditáktól”, mert a szovjet csapatok segítenek leverni őket. Bemondta, hogy a harcoknak a Belvárosban vége van, másnap mindenki mehet munkába.

91. oldal (Magvető, 1990)

A matematikát és a fizikát kedveltem. Ma hozzátehetném, talán azért, mert ott nem lehetett hazudni.

8. oldal (Magvető, 1990)

De ha köszönsz, kedvesen visszaköszönnek, mint vidéken, és nem hiszik azt, hogy ismered őket valahonnan.

24. oldal

    …És még Tolsztojjal figyelmeztetett akkor (tegyem hozzá haló porában ma is):
    „Az uralkodó kisebbség, bármint nevezze is magát – abszolút monarchiának, alkotmányos államnak vagy demokratikus köztársaságnak –, mihelyt a hatalom birtokába került, az általános emberi egoizmustól hajtva természetszerűleg arra használja fel hatalmát, hogy erőszakosan előnyöket szerezzen magának, amelyek csakis a dolgozó nép rovására szerezhetőek meg, és másként nem is. Minden forradalom és kormányváltozás esetében csak a hatalom birtokosai változnak: az előbbiek helyébe újak ülnek, de a dolgozó nép helyzete ugyanaz marad.”

152. oldal (Magvető, 1990)

…Mert hát az élet sem más, mint hosszas készülődés a halálra.

164. oldal (Magvető, 1990)

ÉLJEN KÁDÁR!
FÉLJEN KÁDÁR!
NE FÉLJEN KÁDÁR!
MIÉRT NE FÉLJEN KÁDÁR?
Ez a meszelt, mázolt betűs harc folyt 1957 elején Budapest házfalain.

63. oldal (Magvető, 1990)

    Stanecli a pesti utcákon romjaikban heverő szovjet tankokat kívánta a MÉH-be szállítani.
     – Apám – mondta –, ha megtudják a suliban, akkor sem szólhatnak semmit. Messze megnyerjük az iskolák közötti versenyt is.
     – Stanecli – mondtam komolykodva –, azokban a tankokban ilyen picikére sült orosz katonák vannak, jó, ha klórmésszel leöntve. Azok a tankok koporsók.
     – Gondoltam erre is – bólintott Stanecli, és kopott tehénbőr táskájából előhúzott egy drótkefét. – Egyet már kipucoltam. Hárman égtek benn. De ahogy hozzájuk érsz, szétporladnak. Mindig az a rondább, aki még ki tudott mászni. Az csak sül, nem ég el teljesen.

71. oldal (Magvető, 1990)

…Az úttesten felnyögött egy jó ötvenes férfi, mintha holtából akarná felemelni a fejét. – Lemondott Gerő! – hajoltam az arcába.
     – Végre – sóhajtotta és meghalt.

112. oldal (Magvető, 1990)

Itt nem csodálják, nem művelik, nem felvágnak vele, itt használják a kultúrát.

101. oldal